Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A II. világháborút követő gazdasági, államháztartási helyzetet alapvetően meghatározta a vesztes háború, illetve az országra kényszerített párizsi békeszerződés. Az államra rótt hadiadó (hadisarc, vagy ahogyan a szövetségesek nevezték, jóvátétel) mellett a lakosság adóztatása minden korábbi mértéket meghaladott. A korábban is ismert adók mellett a jegyrendszer és a beszolgáltatási rendszer is részévé vált a közteherviselésnek, de a meglóduló infláció tovább súlyosbította ezeket a terheket. A pengő hiperinflációja elképesztő mértékűvé vált: a forint bevezetése előtt napi másfél ezerszeres árszínvonal növekedés is volt. Az új fizetőeszköz bevezetését okos és átgondolt intézkedés-sorozat előzte meg, illetve kísérte.
1 Ft = 0,0757575 gramm arannyal, 1 kg arany = 13210 Ft-al.
(a 8.700/1946 (VII.29) M.E. rendelet alapján)
Magyarországon kétszer volt valutacsere a XX. században. Mindkettő a vesztes világháborúkra, és az azt követő inflációs folyamatokra vezethető vissza. A korona pengőre cserélése 1927-ben megalapozta a stabilizációt, illetve a gazdasági fejlődést.
A magyar politikai elit nem nyugodott bele a trianoni diktátumba, zászlajára tűzte a revizionista törekvéseket. Ez természetszerűen sodorta Magyarországot a német szövetség irányába, és felkészülését egy újabb háborúra. Ehhez katonai célú gazdasági fejlesztésekre volt szükség, amelyet a győri programmal kívántak megvalósítani. A program sikeres volt, de a finanszírozási forrása egyértelműen a pénznyomtatás volt, ez indította el a pengő jelentős mértékű inflációját.
Amikor még havi 200 pengő fix nagyon jó kereset volt
A háborús kiadások tovább rontottak a helyzeten, ennek részeként az, hogy Magyarországnak jelentős külkereskedelmi aktívuma volt Németországgal szemben, de ezt a németek háborús hozzájárulásnak tekintették (nem egyenlítették ki a számlákat), illetve a rendezést kérdését a győzelem utánra halasztották. Győzelem helyett vereség lett, a követeléseket a szövetségesek lefoglalták.
Mindezeket tetézték a háborús veszteségek, valamint a háborút követően Magyarországra kényszerített jóvátételi kötelezettség (hadiadó, hadisarc), amelyet dollárban és aranyban határoztak meg, de természetben kellett fizetni a Szovjetunió, Jugoszlávia és Csehszlovákia felé.
A pengő evolúciója
A felsorolt gazdasági jellegű problémák már önmagukban is jelentős inflációt idéztek elő. Az infláció a legnagyobb terhet a bérből és fizetésből élőkre rakta, különösen a közszféra alkalmazottai kerültek nehéz helyzetbe, illetve a készpénztartalékok, bankbetétek, nyugdíj-megtakarítások veszítették el igen gyorsan az értéküket. Az infláció az adózás egyik legdurvább formája.
Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy a frontvonal Magyarországra helyeződésével 1944-ben a Vörös Hadsereg is kibocsátott pengő-bankjegyeket (1, 2, 5, 10, 20, 50, 100 és 1000 pengős címletekben). A bankjegyek elfogadására kötelezték a magyar lakosságot, de ez a fedezetlen pénzkibocsátás tovább rontotta a bizalmat, és növelte az inflációt. Összesen 4,8 milliárd pengőt bocsátott ki a Vörös Hadsereg, ezeket a pénzjegyeket 1946. február 28-án vonták ki a forgalomból olyan módon, hogy az MNB rendes pengőre váltotta be a bevitt 3 945 034 005 pengőt.
A Vörös Hadsereg által kibocsátott 1000 pengős
A Vörös Hadsereg lefoglalta az MNB készpénzkészletét, illetve a pénzintézetekben meglévő készpénzkészleteket. Ebből a valamivel több mint egymilliárd pengőből kölcsönadtak Magyarországnak (az Ideiglenes Kormánynak) 850 millió pengőt.
A pengő fedezetlenségét tovább növelte az, hogy 1945. január 23-án útnak indult Ausztria felé a fertőbozi vasútállomásról egy vasúti szerelvény (ez volt az úgynevezett aranyvonat), amely a Magyar Nemzeti Bank mintegy 30 tonna aranykészletét, nagy összegű devizatartalékait, valamint letétbe helyezett értékeket, dokumentumokat (például Mátyás király korvináit), a méteretalon platinarúdját és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálta az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől nyugatra menekíteni. Az értékeket az amerikai hadsereg lefoglalta és hadizsákmánynak minősítette.
Az 1945-ös évben a pengő elvesztette eredeti funkcióit, kiszorult a napi kereskedelmi forgalomból, helyette egyre inkább más, értékálló vagyontárgyakat – aranyat, dollárt – használtak, illetve a közvetlen termékcserét alkalmazták a mindennapi életben. Egy mázsa szén 30 kg burgonyával, 1 liter tej 2 kiló kukoricával, 1 kg zsír 8 liter borral volt egyenértékű. Pénzhelyettesítőként használták a dohányt, a cigarettát, a rizst, az értékesebb ruhaneműket, étkészleteket. A piacokon megjelentek a törtarany grammokban való mérésére alkalmas mérlegek.
Az infláció legjelentősebb tényezője az államháztartás hiánya volt. A állami kiadásoknak csak 1%-át fedezték 1945 elején az adóbevételek, de az év végére is csak az összes kiadás nyolcadát tette ki az adófedezet.
Az infláció megállítására, hatásainak kivédésére számos javaslat született, ezek részletei megtalálhatóak az irodalomjegyzékben található Botos János-tanulmányban.
A pénzromlást 1945 decemberében egyszeri 75%-os vagyonadóval kívánta megfékezni a kormányzat, amelyet úgy kellett teljesíteni, hogy a forgalomban lévő 1 000, 10 000 és 100 000 pengős bankjegyekre ennek megfizetését igazoló MNB-s bélyegeket kellett ragasztani. Ezzel az intézkedéssel ugyan kivontak a forgalomból 383 milliárd pengőt, de az árnövekedésnek alig két hétig tudtak gátat vetni. Az intézkedés magával hozta a pénzjegyek mellett a bélyegek hamisítását is. Az akkori tájékoztatási módszerek mellett a legsúlyosabb szankciók kilátásba helyezése sem tudta ezt a folyamatot megállítani.
100 000 pengős bankjegy felülbélyegzéssel
A következő intézkedés sem volt sokkal sikeresebb. Új elszámolási egységet vezettek be 1946. január 1-jétől, az adópengőt. Ennek pengőben meghatározott árfolyamát a Magyar Gazdaságkutató Intézet naponta állapította meg, és csak az állammal szemben fennálló kötelezettségek teljesítésére (ezért volt adójegy az elnevezése), valamint a hitelek és bankbetétek nyilvántartására lehetett felhasználni.
Az adópengő 1946. június 23-án bekerült a fizetési forgalomba is, és ezzel a pengő mellett az adópengő inflációs folyamata is elszabadult, sőt a kétfajta valuta őrült iramban veszítette el értékmérő és forgalmi eszköz szerepét. Az infláció már 1945 nyarán öngerjesztő folyamattá vált, megállítani már lehetetlen volt.
Az adópengő forgalomba kerülése csak növelte az inflációt
A legnagyobb infláció
A pengő inflációját jól jelzi a következő adatsor: A forgalomban lévő bankjegymennyiség 1939. január 1-jén 863 millió pengő volt, 1945 január 1-jén 12 milliárd pengő, 1946 január 1-jén 765 milliárd pengő, 1946 augusztus 1-jén 47 quadrillió pengő (a 47 után még 24 nullát kell írni!).
1946. A világ legnagyobb címletű bankjegye. 1 000 000 000 000 000 000 000 pengő. Kinyomtatták, de már nem került forgalomba
A forgalomban lévő pénz mennyiségével arányosan változtak az árak is. A napi áremelkedés indexe már 1945-ben meghaladta az 1%-ot, azaz ez már hiperinfláció volt (általában a havi 50%-nál nagyobb árszínvonal-emelkedést nevezzük hiperinflációnak), de ez 1946-ban lódult meg igazán! Az 1946 januári napi 2%-os árnövekedés július utolsó hetére 158 486 %-ra növekedett, azaz napi 1585-szörös volt az árnövekedés. Hiába nyomtattak sok nullát a bankjegyekre, a papírpénzek előállítása többe került, mint az az érték, amit ráírtak.
Ez volt a világtörténelem addig ismert legnagyobb inflációja (azóta ezt sikerült a zimbabwei dollárnak 2008-ban megközelíteni, de felülmúlni nem)!
A valutaváltás előzményei, feltételrendszere
A pártok nem mutattak túl nagy igyekezetet a valutaválság megoldására, sokkal inkább pozíciószerzési lehetőségnek tekintették a válságot. A Magyar Kommunista Párt tette meg az első lépéseket 1945 őszén a helyzet megoldására, ehhez csatlakoztak a szociáldemokraták, a többi párt tartózkodott a közreműködéstől. Az Állami Pénzverő 1945 októberében kapott megbízást egy új forgalmi pénz bevezetésének előkészítésére.
El kellett dönteni a pénznem és váltópénzének elnevezését is. Felmerült a dénár, a tallér, a máriás, illetve váltópénzként a krajcár elnevezés is. Végül Károly Róbert értékálló aranyforintjának emlékére a forint mellett döntöttek, a pengőre emlékeztető folyamatosság jegyében a fillér elnevezést a váltópénznél megtartották. Más időszakban is volt már forint a fizetőeszköz elnevezése, így például 1857 és 1892 között is.
A verőtövekhez nem állt rendelkezésre jó minőségű acél (ami volt, azt a Kossuth-híd építéséhez használták fel), ezért kilőtt harckocsik tengelyeit szerelték szét és használták fel. A fémpénzeket 1946 januárjában kezdték verni. Az 1 pengős mintájára az 1 forintos alumíniumból, a 2, 10 és 20 filléresek rézötvözetből készültek. A Horthy-ötpengősöket idézte vissza az ezüstből vert Kossuth-ötforintos, ez utóbbi viszont közforgalomba nem került. Az alumínium pénzekhez a leszakadt távvezetékek hulladékát, a rézötvözetekhez a Weis Manfréd-gyár rézkészletét használták fel.
A forint bevezetését alapos gazdaságpolitikai tervezőmunka előzte meg, ebben jelentős szerepet vállalt a „háttér-szakemberként” működő Varga István közgazdász. A stabilitás megteremtése érdekében számos tényezőt vettek figyelembe, illetve hoztak különböző intézkedéseket. A valutaváltás gazdasági, belpolitikai részletkérdéseiben 1946 júliusának első felében a kormányban lévő négy párt – MKP, SZDP, FKGP, Nemzeti Parasztpárt – képviselői megegyeztek, tisztázták az értékálló pénz megteremtésének bér-, adózási-, államháztartási- és árfeltételeit.
A közgazdasági feltételrendszerből a következőeket emeljük ki:
1. Előre meghirdették a bevezetés időpontját: 1946. augusztus 1-je. A termelő üzemek az iparcikkeket (az állami vállalatokat erre utasították is), a gazdák a megtermelt termékeiket visszatartották, hogy majd az új, stabil pénznemben jussanak hozzá az ellenértékhez.
2. A mezőgazdaság 1946-ban várhatóan jó terméseredményt ért el, a bevezetés időpontját azért időzítették augusztus 1-jére, mert addigra a termések már a magtárakba kerültek.
3. A Gazdasági Főtanács július 27-én meghirdette, hogy egy forint 200 millió adópengővel egyenértékű. Ez az árakat stabilizálta, sőt adópengőben elkezdtek az árak esni, beleértve a dollár és az arany árfolyamát is, szintén esett a só, a zsír, a cukor feketepiaci ára. A lakosság rendelkezésére álló készletek szűkös volta miatt a jegyrendszert viszont fenntartották.
4. Augusztus 1-jén az összes forgalomban lévő (sima) pengő az új valutában 1 fillérnek felelt meg, így értelmetlen volt a korábbi valuta átváltásával foglalkozni. Az adópengő némileg többet ért (100 millió adópengőért 50 fillért adtak), éppen ezért az adópengő egyelőre forgalomban maradt.
5. A háborús jóvátétel átütemezéséhez hozzájárult a Szovjetunió, és ezt elfogadta Jugoszlávia és Csehszlovákia is.
6. A nemzeti valuta stabilitásának megteremtéséhez felvetődött a külföldi kölcsön felvételének lehetősége is. Ezt végül elvetették, és csak a saját gazdasági erőre, fejlődésre alapoztak. Utólag is megállapítható, hogy ez nagyon jó döntés volt!
7. Az államháztartási, költségvetési kiadásokat korlátok közé szorították. Az állami önkorlátozás elengedhetetlen feltétele volt a forint stabilitásának.
Ennyit ért a pengő a forint megjelenésekor (Mizerák István fotója, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)
A bevezetés jogi hátterét a következő felhatalmazás teremtette meg (szükség-, illetve válsághelyzetekben célszerű lehet a kormányzatnak olyan felhatalmazásokat adni, amelyekkel egyébként a törvényhozó testület rendelkezik!):
|
1946. évi VI. törvénycikk a nemzeti kormány részére rendeletek kibocsátására adott felhatalmazásról 1. § (1) A minisztérium az állam gazdasági, pénzügyi és közigazgatási rendjének biztosítása érdekében rendelettel megtehet a rendkívüli helyzetben szükséges bármely magánjogi, büntetőjogi, közigazgatási és a törvényhozás hatáskörébe tartozó egyéb rendelkezést és evégből – a Nemzetgyűlés által alkotott törvények kivételével – a fennálló törvényektől eltérő rendelkezéseket állapíthat meg. E felhatalmazás alapján közjogi természetű rendelkezéseket kibocsátani nem lehet, kivéve az államháztartás egyensúlyának helyreállítására irányuló rendeleteket. … |
A törvény alapján adták ki a következő miniszterelnöki rendeletet, amely a forint jogi stabilitását teremtette meg:
|
9.000/1946. ME számú rendelet a forintérték megállapitásáról és az ezzel összefüggő rendelkezésekről A minisztérium az 1946:VI. tc. 1. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli: 1. § (1) A pengőérték helyébe az 1946. évi augusztus hó 1. napjától kezdődőleg uj érték lép. Az uj érték aranyérték, számolási egysége: a forint. … 4. § (1) A 3. §-ban felsorolt érméket minden állami és egyéb közpénztár fizetéskép névértékben köteles elfogadni, mégpedig az 5, a 2 és az 1 forintosokat korlátlanul, a 20 és a 10 filléresket 10 forintig és a 2 filléreseket 2 forintig terjedő összegekben. (2) Magánforgalomban senki sem köteles 5 forintosokat 250 forint, 2 forintosokat 100 forint, 1 forintosokat 50 forint, 20 és 10 filléreseket 10 forint, 2 filléreseket pedig 2 forint összegen felül fizetésül elfogadni. … 7. § (1) A pengőben való kötelező számitás helyébe az 1946. évi augusztus hó 1. napjától a forintértékben való kötelező számitás lép. (2) A pengőnek és az adópengőnek forintra való átszámitásánál irányadó értékarányt a minisztérium rendelettel állapitja meg. … 9. § Az 1946. évi augusztus hó 1. napjától kezdve a külön közhatósági felügyelet alatt álló vagy közcélokat szolgáló testületek … kötelesek könyveiket, számadásaikat (a leltárt és a mérleget is) és minden egyéb üzleti feljegyzésüket forintértékben vezetni. … 14. § Pengőben és adópengőben teljesitendő minden fizetési kötelezettséget az 1946. évi augusztus hó 1. napjától kezdve a minisztérium rendeletében (7. §) meghatározandó értékarány szerint forintértékben lehet teljesiteni. … |
Az új forint bevezetése
A bevezetést követően is védték a forintot, egyrészt erősítették a forint iránti bizalmat, másrészt több intézkedés is azt célozta, hogy megakadályozzák az új fizetőeszköz inflációjának megindulását. itt a következőeket érdemes kiemelni.
1. Az aranyvonattal külföldre vitt értékek egy részét 1946. augusztus 6-án visszajuttatták az amerikaiak, ennek legfontosabb része az MNB 28,4 tonna aranytartaléka volt, amely így már a forintkibocsátás fedezetéül szolgálhatott. Az aranytartalék 374 millió forintnak felelt meg, ami 1 milliárd 496 millió forint kibocsátását (négyszeresét) tette lehetővé. Egymilliárd forintban rögzítették a kibocsátható bankjegyek mennyiségét.
Egyforintos alumíniumérme 1946-ból
2. Korlátozták a dollár és az arany szabadpiaci forgalmát, illetve beszolgáltatási kötelezettséget írtak elő (fél kiló aranyban korlátozták családonként a megtartható mennyiséget). A retorziók kommunikálása (börtön, vagyonelkobzás, házkutatások, gazdasági rendőrség megerősítése, stb.) eredményes volt, Július 31-én 200 ezer dollárt váltott vissza a lakosság (akkor még adópengőre), ez augusztus végére elérte a 11 millió dollárt, 124 millió forintért, év végére a kifizetett ellenérték elérte a 332 millió forintot.
3. Az első papírpénzt augusztus 1-jén jelent meg (a pénzjegyen a dátum 1946. június 3-a volt), a 10 forintos címlet egy jó szakmunkás egynapi bérének felelt meg. A közalkalmazottak 2-án és 3-án (pénteken és szombaton) kapták meg a fizetésüket, most már forintban (ennek fedezetét a költségvetés hiány pótlására biztosította kölcsönként a jegybank). Ezen kívül a dollár vagy az arany beváltásával lehetett még új forinthoz jutni, illetve a vállalatoknak, vállalkozóknak folyósított hiteleket is forintban lehetett lehívni.
Az 1946-ban kibocsátott első forint-bankjegy – tízforintos
4.Szándékosan pénzszűkét teremtettek, egy főre vetítve 40 Ft került csak forgalomba. A váltópénzeknél szintén pénzszűkét teremtettek.
5. Rögzített árakat vezettek be a mezőgazdasági termékeknél, a vasúti fuvarozásban, a lakbéreket is rögzítették. A jegyrendszer és beszolgáltatási rendszer miatt ez kettős árrendszert eredményezett: a rögzített hatósági (például felvásárlási) árak mellett mások voltak a szabadpiaci árak, illetve a feketepiaci árak. Ez a kettőség a jegyrendszer megszűnésével (1951-1952), illetve a beszolgáltatási rendszer megszüntetésével (1956-58) vált a múlt rossz emlékévé.
A kommunisták magukat reklámozták a forint bevezetésével, Rákosi Mátyást nevezték „a forint apjának”. Ez természetesen semmilyen összefüggésben nem igaz.
A valutacsere és a bevezetett intézkedések nem szüntették meg az infláció okait (államháztartási hiány, jóvátételi kötelezettségek, stb.), csak kezelhető méretűvé „szelídítették” azt. Az árszínvonal 1946 augusztustól decemberig 6,22%-kal növekedett, 1949-re a forint kibocsátáskori értékének 40%-át veszítette el. Az infláció a 60-as évek elejére lényegében megszűnt, újabb felpörgése már a 70-es években (olajválságok), a 80-as években (politikai bizonytalanságok), illetve a rendszerváltás után következett be. Ezekre a későbbiekben még visszatérünk. 
A százforintos bankjegy evolúciója (lásd a címereket). Az utolsó képen próbanyomat, forgalomba már nem került.
Irodalom:
Botos János: A pengő megsemmisülése, a forint születése, 1938–1946 (Múltunk, 160-206.pp.)
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
Harmat Árpád Péter: Magyarország pénzei 1848 és 1948 közt
Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a XX. századig (szerk.: Honvári János, AULA Kiadó, 2000, Budapest, 429-458.pp.)
A magyar bankjegyek fotói megtalálhatóak (például) a következő két honlapon:
