Visszavágják az adózási bürokráciát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Könnyebb lesz adótanácsadói, adószakértői tevékenységet kezdeni, a fővárosi és megyei kormányhivatalokat megillető köztartozásokat a NAV hajthatja be, az adószám az új e-kártyákkal is igazolható lesz – ezek a bürokrácia-csökkentő csomag legfontosabb adózási vonzatai.


Beterjesztette a Miniszterelnökség az Országgyűlésnek „A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosításokról” címet viselő salátatörvény-monstrumot, amely 110 ponton avatkozik a jogrendszerbe, átírva többek között az állatvédelem, az atomenergia, a temetők és a lőfegyverek használatának szabályozását is. A nehezen áttekinthető, indokolással együtt összesen 152 oldalas törvényjavaslatból alább az Adó Online tematikájába vágó módosítási javaslatokat ismertetjük.

Megnyirbálják

A törvényjavaslat célja a közigazgatási hatóságok által lefolytatott eljárásokra vonatkozó általános és különös szabályok módosításával az állampolgárok és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentése, az eljárások egyszerűsítése és gyorsítása: a közigazgatási bürokráciacsökkentés jogszabályi kereteinek megteremtése – olvasható az általános indokolásban. Ezzel együtt a csomag nem vállalkozik a közigazgatási eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló szabályozás teljes felülvizsgálatára.

A jogszabálytervezet újdonsága a függő hatályú döntés bevezetése, ami a hatóság által az ügyfeleknek küldendő, az eljárás megindításáról szóló értesítés helyét veszi át, és igazolja az ügyfél számára, hogy ha a hatóság 2 hónapon belül nem tud érdemi döntést hozni, akkor a kérelmezőt megilleti a kérelmezett jogosultság.

Adózási egyszerűsítések

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény módosítása szerint, bár a büntetlen előélet és a foglalkozástól eltiltás hiánya továbbra is feltétel e a könyvviteli szolgáltatás végzésének, a bejelentés mellékleteként nem írják elő a hatósági (erkölcsi) bizonyítvány vagy a hatóság részére történő adattovábbításra irányuló kérelem benyújtását, mert az adattovábbításra és az adatkezelésre felhatalmazást kap minden közigazgatási hatóság, amely hozzáfér a bűnügyi nyilvántartási rendszerben kezelt adatokhoz.

Az Art. 24. §-ának módosítása megteremti az állampolgárok számára az adóazonosító szám elektronikus igazolásának lehetőségét – az új e-kártya alkalmas lesz erre a feladatra.

Tapasztalatok alapján a köztartozások önkormányzati adóhatóság általi behajtása nem elég hatékony, ezért indokolt a fővárosi és megyei kormányhivatalok esetén a hivatalt megillető köztartozások behajtását a törvényjavaslat az illetékes állami adóhatósághoz telepíti.

A törvényjavaslat megkönnyítené az adótanácsadói, adószakértői, illetve okleveles adószakértői tevékenység megkezdését. A hatályos rendelkezések szerint ezeket a tevékenységeket hatósági engedély alapján lehet végezni. A módosítás elfogadása után a tevékenységek elkezdésének feltétele pusztán a bejelentés lesz, mert – az indokolás szerint – az eljárásban ellenérdekű ügyfél nem vesz részt. Az anyagi jogi előírások, a szakmai garanciák nem sérülnek, azonban a tevékenységet folytatni szándékozó személy számára egyszerűbbé és kiszámíthatóbbá válik a tevékenység megkezdéséhez szükséges adminisztratív feltételek teljesítése – olvasható az indokolásban. A törvénytervezet azt is célozza, hogy az adótanácsadói, adószakértői illetve okleveles adószakértői tevékenység engedélyezési eljárásban az ügyfelek ne legyenek kötelesek külön hatósági (erkölcsi) bizonyítványt vagy a hatóság részére történő adattovábbítást kérni olyan adatoknál, amelyek állami szerv nyilvántartásában szerepel.

A jövedéki adózással kapcsolatos több közigazgatási eljárásban az ügyintézési határidő nem lesz meghosszabbítható 60 nappal.

A számvitel nagy kézikönyve 2015

Részletezi az év közbeni és év végi számviteli teendőket; tippeket ad a jogszabályok kreatív alkalmazásához, egy-egy feladat alternatív megoldásához; számos ábrát, példát, összefoglaló táblázatot tartalmaz

A könyv áráért most megkapja az 57 számviteli eset megoldása c. kiadványt

Megrendelés >>

Egyszerűsödő tb-eljárások

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény nem tartalmaz rendelkezést a jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett rendszeres pénzellátások visszatérítéséről; a törvényjavaslat változtatna ezen. Elfogadása esetén a végrehajtás elrendelése után, a teljesítés elmaradása esetén megindulhatna a szokásos végrehajtási eljárás.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény úgy módosulna, hogy az egészségügyi államigazgatási szerv eljárásában az ügyfelek ne legyenek kötelesek külön hatósági (erkölcsi) bizonyítványt vagy a hatóság részére történő adattovábbítást kérni olyan adatoknál, amelyek állami szerv nyilvántartásában (a bűnügyi nyilvántartásban) szerepelnek.

Jövőre jönnek a változások

A törvény egyes rendelkezései – elfogadásuk esetén – 2015. december 31-én, mások pedig 2016. január 1-jén lépnek hatályba.

Azok a módosítások, melyek alkalmazása nehézséget okozna folyamatban lévő eljárások esetén, a módosított rendelkezéseket csak a hatálybalépésüket követően indult eljárásokban kell majd alkalmazni.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.