Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó történet szerint Jézus Názáretből Jeruzsálembe ment, hogy ott beteljesítse végzetét. Útja során számos csodát tett, magatartásával példát mutatott. Az egyik ilyen történet szerint Jézus személyes hatására tért meg a bűnös útról a vámszedő Zákeus.
Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.”
(Keresztelő Szent János a vámosokról Lk 3,12-13)
Az Újszövetség jó néhány helyen szól a vámosokról, a vámosok által végzett tevékenységről. Jézus példabeszédei közül több is a vámszedőkkel vagy a vámfizetéssel kapcsolatos. Ezek közül elsőként Zákeus történetével ismerkedünk meg, de előtte tisztázni kell, hogy miért is bűnös ember a vámos.
Miért volt a Biblia szerint bűnös a vámszedő?
Minden társadalom szed adót, ugyanis ez a társadalomként való működés egyik (bevételi oldali) alapja, mivel ez teremti meg a közkiadások fedezetét. Enélkül nem lenne képes a társadalom a közösségi működésre. A zsidók is fizettek adót már a legrégibb időkben is, így például fizették a templomadót, valamint a tizedet. Ezekről az adóknak a fizetéséről az Ószövetség rendelkezett, azt a vallási kötelezettségek részének tekintették a zsidók.
A Római Birodalom elfoglalta Júdea területét, így a zsidók országa a Birodalom provinciája lett. A rómaiak a provinciákon adót szedtek az alattvalóktól.
Az I. században alapvetően háromféle adót vetettek ki a rómaiak:
– vagyonadót vetettek ki, amelynek a legfőbb tárgya a megművelhető földterület volt. Ezt pénzben és természetben is meg lehetett fizetni, illetve a helyi szokások is befolyásolták a megfizetés módját.
– fejadót szedtek minden zsidótól, kivéve a gyermekeket és az időseket (ennek még az elnevezése is fiscus judaicus, azaz zsidóadó volt). Ezt csak pénzben lehetett megfizetni.
– vámot vetettek ki a kereskedelmi forgalomra. Mai szóhasználatunk szerint ez egy egyfázisú forgalmi adó volt, amelyet a vámszedőhelyeken pénzben kellett megfizetni.
A papi szolgálatot teljesítőket Júdeában mentesítették az adózás alól.
Az adóztatás függött a Rómától való távolságtól. A legkevesebb adót Rómában szedték, Itáliában már valamivel többet, de a legtöbb teher a provinciákra (tartományokra) hárult.
Az előzőekből is látszik, hogy ezek a kötelezettségek alapvetően adónak minősültek, és nemigen hasonlítottak az országhatárokon szedett vámokhoz. Éppen ezért a „vámszedő” kifejezés helyett gyakran az „adószedő” szót használjuk, illetve vámszedő alatt adószedőt kell értenünk.
Az adószedés módszereiben is nagy különbségek voltak. A császárkorban már működött központi birodalmi adóhivatal (ezt Augustus császár vezette be), de a hivatali tevékenységet nem decentralizálták a provinciákra.
A provinciákon az adószedés jogát és kötelezettségét egyes városoknak (például Kapernaum), illetve sokszor konkrét személyeknek (például Herodes Antipász) biztosították. A beszedett adóval viszont el kellett számolni Róma felé. Az adószedésre jogosultak főadószedőket fogadtak fel, általában licitálással adták bérbe az adószedés jogát, akiknek előre meg kellett fizetni az adó összegét. A főadószedők általában a provincia lakosaiból kerültek ki, írni, olvasni, számolni tudó képzettebb emberek voltak. Júdeában ez alapvetően a zsidókat jelentette.
A főadószedők a tevékenységükhöz adószedőket vettek igénybe, akik már a tényleges adószedési tevékenységet is végezték. A főadószedők és az adószedők minden lehetséges módszerrel megpróbáltak minél több adót beszedni, az erőszakkal való fenyegetés, a tényleges erőszak sem volt ritka, mivel a tevékenységhez igénybe vehették a római hadsereg segítségét is. Azt, hogy ténylegesen mennyi adót kellet fizetni a római szabályok szerint, nem feltétlenül volt ismert, a gyakran írástudatlan adófizető kénytelen volt elfogadni az írástudó (fő)adószedő közlését, aki saját hasznára az előírtnál többet igyekezett beszedni.
Az a tény, hogy egy idegen hatalom javára kellett a zsidóknak adózniuk, gyűlöletessé tette a zsidók szemében az adózást, mivel ez függetlenségük elvesztésére emlékeztette (lásd kivonulás Egyiptomból, babilóni fogság) őket. Az idegen hatalmi akarat közvetítőit, a főadószedőket és az adószedőket is meggyűlölték, mivel saját népük nyúzására szegődtek az anyagi haszonszerzés érdekében, ezt a mesterséget a csalással, a hazaárulással, a zsarolással azonosították, az adószedőket még a közösségből is kizárták, nem imádkozhattak a zsidó templomokban, zsinagógákban, imahelyeken.
Jézus útja Jeruzsálembe
Jézusnak sok tanítványa, követője volt, legnevesebbek voltak közülük is a 12 apostol. Húsvét közeledtével közölte az apostolokkal, hogy Jeruzsálembe fognak menni.
|
A szenvedés harmadszori megjövendölése (Lk 18,31-34) Akkor félrevonta a tizenkettőt, s így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, s beteljesedik minden, amit a próféták az Emberfiáról megjövendöltek. Kiszolgáltatják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpdösik. Aztán megostorozzák, megölik, de harmadnap feltámad.” Mit sem értettek belőle. Ez a beszéd olyan homályos volt előttük, nem értették meg, hogy mit akart vele mondani. |
Jézust az útján követték az apostolok, de rajtuk kívül is sok tanítvány. Útja során sokan akarták őt látni, megérinteni, a betegek gyógyulásukat remélték a csodatételeitől. Ilyen is történt a jeruzsálemi úton, Jerikóhoz közeledve Jézus visszaadta egy vak koldus látását.
Jerikót abban a korban fontos kereskedelmi utak érintették, így fontos vámszedőhely volt, és mivel egynapi járóföldre volt csak Jeruzsálemtől, a Jeruzsálembe tartók, magányos utazóknak és karavánoknak is, ez a város fontos megállóhelye, szálláshelye is volt. A húsvét közeledtével minden valószínűség szerint sok idegen is tartózkodott a városban. Jerikó népessége egyébként is meglehetősen tarka volt, mivel a papok számára is elkülönített helyként működött, de a hivatalnokok, római katonák száma is meglehetősen magas volt a városban.
Zákeus története
Jerikóba érve hatalmas tömeg fogadta, a híre megelőzte Jézust, sokan akarták látni, ünnepelni. Közöttük volt Zákeus is, a fővámszedő. Nézzük mit ír erről Lukács evangéliuma:
|
Zakeus (Lk 19,1-10) Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta. Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték, hogy bűnös emberhez tér be megpihenni. Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” |
Zákeus tehát főadószedő volt, alacsony és gazdag, más adószedőknek munkaadója, de foglalkozása miatt gyűlölt ember. A Zákeus név valószínűleg a Zakariás kicsinyített alakja, jelentése ártatlan, tiszta, ami az ő esetében foglalkozása miatt nem teljesülhetett, ő bűnös volt és tisztátalan.
Jézusra Zákeus is kíváncsi volt, de alacsony termete miatt nem látta az előtte lévőktől, és ezért előreszaladva felmászott egy fügefára, onnan leselkedett. Akik észrevették, nyilván gúnyolták is a fára mászott adószedőt, hiszen ebben a helyzetében nem csak gyűlölt, hanem nevetség tárgyává is válhatott. Valószínűleg a Jézust körülvevők felhívták Jézus figyelmét a fügefán csimpaszkodó emberre, tőlük tudhatta meg Jézus a nevét és foglalkozását is, ezért tudta őt a Názáreti a nevén szólítani.
Jézus kitünteti a figyelmével Zákeust, azzal, hogy megszólítja, lehívja a fáról, majd még azt is közli vele, hogy nála fog megszállni (kíséretével együtt), Zákeusban mindez jó érzést kelt, serényen utasítja háza népét a megfelelő vendéglátásra vonatkozóan.
Nem így a tömeg! Megbotránkoznak azon, hogy Jézus a bűnös vámszedőhöz megy vendégségbe.
Jézus nem szabott feltételt Zákeus elfogadásához, nem ítél, számára a bűnös ember is ember, és példamutatásával, személyes varázsával igyekszik a bűnös ember lelkét megmenteni. Zákeus annyira meghatódik Jézus kitüntető figyelmétől, hogy magába nézve belátja bűnösségét, és nyilatkozik arról, hogy a bűnös úton szerzett vagyona felét a szegényeknek adja, illetve akiket becsapott, azoknak négyszeres kártérítést fizet. Ez jóval több annál a 20%-nál amit a mózesi törvények előírnak erre az esetre:
|
A kártérítésről (Lev 5,20-24) Az Úr szólt Mózeshez és ezt mondta neki: „Ha valaki vétkezik és bűnt követ el az Úr ellen azáltal, hogy letagadja embertársa előtt a nála letétbe helyezett, a gondjára bízott vagy az eltulajdonított dolgot, vagy pedig becsapja embertársát; továbbá ha elveszett tárgyat talál és letagadja, vagy ha hamisan esküszik bármilyen bűnnel kapcsolatban, amelyet ember elkövethet; ha tehát vétkezik, és így felelősséget von magára, térítse meg, amit elvett vagy jogtalanul követelt: a rábízott letétet, az elveszett tárgyat, amit talált, és minden olyan dolgot, amellyel kapcsolatban hamisan esküdött. Pótolja ki még az ötödével, és adja át az összeget a tulajdonosnak azon a napon, amelyen eszébe jutott bűnössége. |
Jézus látja a bűnös ember megtérését, az üdvösséghez szükség van a megbánásra és a kártérítésre is, ezeket hallva a Názáreti kinyilatkoztatja, hogy Zákeus is Ábrahám fia, azaz a zsidó nép tagja, és a korábban elveszett ember (lélek) az ő hatására megtért, nincs akadálya az üdvözülésének. Jézus az üdvözülés lehetőségét nem csak Zákeusra, hanem egész háza népére is kiterjeszti, így a házában lévő családtagok, szolgák és vámszedők is részesülnek ebből.
A példázat arra hívja fel a figyelmet, hogy a bűnös ember is üdvözülhet, és ezt sem foglalkozása, sem gazdagsága nem zárja ki, ha megbánja bűneit, és kártérítést fizet az általa megcsaltaknak. Ezzel Zákeus, nevéhez méltón, ártatlanná és tisztává tudott válni!
Aki másokat megkárosít igazságtalan üzleti eljárásaival, kijátszik másokat a kereskedelemben; vagy bárkit becsap (és erre nem mentség még a törvények szövege sem), meg kell vallania a hibáit, és amennyire csak lehetséges, kárpótolni kell a megkárosítottakat. Kötelesség nem csak a kár megtérítése, de még a kárral okozott hátrány kamatait is figyelembe kell venni, amelyet a vagyon jó gazdaként való hasznosításával el lehetett volna érni.
Jézus ezzel még nem fejezte be jerikói működését. Zákeus házában tartózkodva mondta el a minákról való példabeszédét (Lk 19,11-28), amelyben figyelmezteti követőit, hogy Jeruzsálembe érve nem a hatalom és a dicsőség várja, hanem a megaláztatás és a halál, mert az igaz emberek útja küzdelemmel teli.
Pál apostol Galatákhoz írt levelében is megerősíti a hit fontosságát, illetve azt, hogy a hit még a törvényi rendelkezéseket is meg kell hogy előzze:
|
Gal 3,6-12 Ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: „Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” Értsétek meg jól: Aki a hitből él, az Ábrahám fia. Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: „Benned nyer áldást minden nép.” Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal. Azokat viszont, akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok sújtja. Az Írás ugyanis ezt mondja: „Átkozott mind, aki nem tartja meg hűségesen, ami a törvényben van.” Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény útján senki nem válik az Isten előtt igazzá, mert „az igaz a hitből él”.A törvény azonban nem a hitből származik, hanem: „Aki teljesíti, élni fog.” |
Zákeusról csak Lukács evangéliuma emlékezik meg, de a később keletkezett keresztény legendákban Zákeust már Péter apostol kísérőjeként, Caesarea püspökeként említik. Ez is bizonyítja, hogy megbánása őszinte volt, és a kártérítési vállalását is teljesítette.
Zákeus történetét számos freskó, üvegablak, olajfestmény, grafika, sőt ikon is bemutatja, a cikkben lévő művek ennek csak néhány példája.
Irodalom:
Hivatkozás
A Szentírás magyarázata: jubileumi kommentár (Kálvin Kiadó, 1998, Budapest)
Biblia (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1976, Budapest)
Haag, Herbert: Bibliai lexikon (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989, Budapest)
Keresztyén bibliai lexikon (Kálvin Kiadó, 2000, 2004, Budapest)
Merian, Matthaeus: Die Bilder Zur Bibel (Merian-Biblia, 1630) (Hoffmann und Campe Verlag, 1965, Hamburg)
