Baldauf kiszáll a CBA-ból


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Népszava információi szerint üzletei után megválna CBA-részesedésétől is Baldauf László, a kereskedelmi lánc egyik alapítója és tiszteletbeli elnöke. .


A Népszava cikke szerint szerint a Baldauf Invest Kft. névértéken, összesen 300 millió forintért adja el üzletrészét, amelyet hat CBA-tulajdonos vásárol meg 50-50 millió forintért. 

A tranzakciót még jóvá kell hagynia a keddi taggyűlésnek is, amelyen várhatóan elfogadják a cég tavalyi beszámolóját is. Ebből kiderül, hogy a CBA valamelyest rosszabbul teljesített, mint egy évvel korábban, a vállalat nettó árbevétele ugyanis csaknem kétszáz millió forinttal 6,62 milliárd forintról 6,46 milliárd forintra csökkent.

A 76 éves Baldauf László tavalyi nyugdíjba vonulása óta fokozatosan vált meg CBA-érdekeltségeitől. Boltjait a Lidlnek és a Sparnak adta át, pedig korábban azt hangoztatta, hogy a magyar vállalatokat kellene előnyben részesíteni a multinacionális cégekkel szemben – írja a lap.

[htmlbox gdpr_komm]

Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.