Csúcson a céges világelit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Március végén átlépte a 20 billió dollárt a világ száz legértékesebb vállalatának piaci tőkeértéke. A mezőnyt az USA és a technológiai szektor dominálja. Az InfoTandem infografikája.

Élénk képzelőerőre van szükség, ha bele akarunk gondolni, mekkora összeg valójában 2597 milliárd dollár. Egy támpont hozzá: 2016-ben körülbelül ekkora volt Ausztria, Csehország, Dánia, Lengyelország, Magyarország, Norvégia, Svédország és Új-Zéland GDP-je – együttvéve. És hogy mi ez a summa? Egy év alatt ennyivel nőtt a világ száz legértékesebb vállalatának piaci tőkeértéke. Pontosabban, a száz legnagyobb cég értéke 2018. március 31-én ennyivel volt magasabb annál, mint napra pontosan egy esztendővel korábban az akkori legnagyobb százé. E brutális erősödéssel a PwC Global TOP 100-nak nevezett cégelit összértéke – a Bloombergtől származó, s a PwC által elemzett adatok alapján – 15 százalékkal hízott egy év alatt, s átütötte a bűvös 20 billió dolláros határt. Jelesül, egészen 20 035 milliárd dollárig jutott, amelyet már kimondani is nehéz, nemhogy elképzelni. Az előbbi viszonyítási módszernél maradva: nagyjából jó helyen tapogatózunk, ha Kína, India, Németország és Franciaország bruttó hazai termékét összegezzük. Önmagában ezzel a százas klubbal csak az Egyesült Államok (18,6 billió dollár) és a komplett Európai Unió (16,5 billió dollár) gazdasági ereje vethető össze, de ezek is csak közelítenek hozzá.

E lehengerlő pénzpiramis csúcsán immár hetedik éve az Apple áll. Piaci tőkeértéke az idei első negyedév végén 851 milliárd dollárra (a magyar GDP mintegy hétszeresére) rúgott. Menedzsmentjének azonban oda kell figyelnie, ha tartani szeretné a pozíciót, mert a második helyen álló Alphabettel (a Google feletti ernyőcéggel) szembeni előnye rohamosan fogy, a vizsgált pillanatban 132 milliárd dollárra csökkent az egy évvel azelőtti 175 milliárdról. A négyes élbolyba még további két amerikai multi, a Microsoft (703 milliárd) és az Amazon.com (701 milliárd) tartozik. Az ötödik helyezett Tencent (a legértékesebb kínai társaság) tőlük messze leszakadva következik, szerény 469 milliárd dollárral. A 200 milliárdos szintet a felső egyharmad tudta megütni, a százas rangsort záró amerikai félvezetőgyártó, a Broadcom pedig 97 milliárdot tudott felmutatni.

Már a fentiekből is sejthető, hogy a mezőnyt az amerikai cégek uralják, 54 szereplő ottani székhelyű, s a teljes piaci tőkeérték 61 százalékát adják. Az országversenyben Kínáé az ezüst, 12 céggel és 14 százaléknyi tőkeértékkel, dinamikája viszont rakétasebességű: a kínai társaságok piaci tőkeértéke 57 százalékkal ugrott meg egy év alatt. Európát 23 társaság képviseli, amelyek 17 százalékot jegyeznek. Ágazati szempontból a technológiai szektor dominál (a TOP 5-ből négy cég ide sorolható, plusz ott a Facebook 464 milliárddal, amely most csak a 8. helyre volt elég), immár harmadik éve veri a pénzügyi szférát; a harmadik helyen a fogyasztási cikkek állnak.

Az éllovas Apple egyébiránt azzal is kitűnik, hogy minden más szereplőnél több készpénzt fizetett részvényeseinek: a 2017-es naptári évben 31 milliárd dollárt juttatott a befektetőknek osztalék és részvény-visszavásárlás formájában. A piaci tőkeérték abszolút növekedését tekintve viszont az Amazon nyújtotta a legjobb teljesítményt: értéke 278 milliárd dollárral, 66 százalékkal nőtt.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.