Megterhelő a tanévkezdés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Iskolás gyermekenként az évi átlagot jelentő 10,8 ezer forintról 16,2 ezerre ugrik a háztartások havi iskoláztatási kiadása a tanévkezdés által leginkább érintett két hónapban. Az egy főre jutó összegek a gyerekszám függvényében erősen eltérnek. Az InfoTandem infografikája.


A tanévkezdés időszaka keményen megterheli az iskolás gyermekeket nevelő hazai háztartásokat. Ebből a szempontból két hónap, az augusztus és a szeptember számít kiemelkedőnek, amikor – a Központi Statisztikai Hivatal 2014-re vonatkozó adatai alapján – a teljes családi büdzsé 11,5, illetve 8,2 százalékát felemésztik az idevágó kiadások. Éves átlagban sem kis teherről van szó, hiszen az iskoláztatás 6,2 százalékot képvisel a háztartások havi költségei közt, ám eloszlásuk az év során korántsem egyenletes. A15,7ezer forintos átlaggal szemben a tavalyi nyár utolsó hónapjában ennek 1,7-szeresére, míg az első őszi hónapban 1,4-szeresére – e két kritikus időszak átlagában havi 24,2 ezer forintra – rúgtak e tételek. Egy iskolás gyerekre vetítve az átlagos 10,8 ezer forint helyett 16,2 ezerre ugrik fel a havi kiadás az augusztus–szeptemberi periódusban.

A fenti számok arra az 1 millió 20 ezer háztartásra vonatkoznak, amelyekben iskolás gyermekek is élnek: összesen 1 millió 600 ezren. E háztartások 57 százalékában egy ilyen gyermek található, egyharmadában kettő, a fennmaradó egytizedében pedig legalább három. A költségek számításakor a KSH nem csak a tanulás megkezdéséhez alapvetően szükséges kiadásokat (tankönyv, tanszer, iskolatáska, sportfelszerelések, hangszerek és hasonlók) vette figyelembe, hanem a tanévkezdéshez kapcsolódó olyan járulékos költségeket is, mint az ünneplő- és tornaruha, a tornacipő, az iskolai köpeny vagy póló beszerzése; az osztálypénz, az esetleges alapítványi hozzájárulások, a magántanárok és nyelvórák díjai; valamint az iskolai étkezés költségei.

Minél több iskolásgyermeket nevel egy háztartás, egy nebulóra vetítve annál kevesebbet tud áldozni az iskolakezdésére. Az elmúlt évben az egygyermekesek az átlagos kiadás119 százalékát fordították erre, a kétgyermekesek a 86 százalékát, a három és annál több gyermekesek pedig csupán a60 százalékát. Nyilván e kiadások nagyságát alapvetően meghatározzaa háztartás jövedelmi helyzete is.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

Az iskolai kiadások szerkezete hasonló képet mutat az egy-, illetve kétgyermekes háztartásokban: ezekben egyaránt a ruha- és cipőkiadások, illetve a tankönyv-, tanszer- és írószerkiadások csoportja a két meghatározó tétel, egyenként egyharmad körüli aránnyal. Az kettőnél több iskolást nevelő családoknál a kiadásszerkezet ettől erősen eltér. A nagycsaládosoknak járó tankönyvtámogatások a tankönyv-, tanszer- és írószerkiadások arányát egynegyedesre mérséklik, a nagyobb létszám viszont – az étkezési támogatások ellenére – 45 százalékra viszi föl az iskolai étkezések költségét. Ruházkodásra így az átlagnál kevesebb, csupán 19 százaléknyi jut.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.