Népszerű a sajátmárkás élelmiszer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon tavaly egy százalékpontot nőtt és elérte a 29 százalékot a sajátmárkás élelmiszerek piaci részesedése, az 1700 milliárd forintos élelmiszerpiaci forgalomból 497 milliárdot hasítottak ki a kereskedelmi márkák – közölte a Nielsen piackutató kedden. 


A piackutató közleményéből kiderül, a sajátmárkás részarány nagysága szempontjából vezet az állateledel 58 százalékkal, amit az étolaj 53 százalékkal és a tejföl 42 százalékkal követ.

A vegyi áruk 400 milliárd forintos piacán továbbra is erősebbek a gyártói márkák, a saját márkás termékek piaci részesedése 18 százalék, 76 milliárd forint volt tavaly. 

A magyar fogyasztók tavaly a legmagasabb arányban konyhai törlőkendőből (64 százalék), vécépapírból (44 százalék) és papírzsebkendőből (43 százalék) vásároltak saját márkás terméket. 

A Nielsen kutatása szerint a válaszadók 41 százaléka vélekedik úgy, hogy a sajátmárkás árucikkek minősége nem marad el a gyártói márkáktól.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

A piackutató arra is kitér: a kereskedelmi márkák népszerűsége globálisan felívelőben van, a kereskedők terjeszkedési stratégiájukban mind nagyobb hangsúlyt fordítanak saját márkáik megjelentetésére az online és offline csatornákon egyaránt.

Európában a globális átlaggal szemben is magasabb a kereskedelmi márkák értékbeli piaci részesedése, a 17 százalékos világátlaggal szemben 31 százalék volt 2016-ban – közölte a Nielsen.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.