Világörökségi területek ingatlanszabályozása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés által decemberben elfogadott törvénynek és az azt végrehajtó kormányrendeletnek megfelelően a világörökségi területeken álló egyes ingatlanokra az államnak ezentúl elővásárlási joga van, ez lakásokat, lakóházakat, termőföldeket és erdőgazdasági területeket nem érint – mondta Latorcai Csaba helyettes államtitkár.


A Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára közölte: a törvény célja, hogy hangsúlyosabban érvényesítsék a világörökségi egyezményben megállapított célokat, megakadályozzák, hogy az értékes területeken álló ingatlanok tömegesen külföldiek kezébe kerüljenek, vagy a világörökségi területhez nem méltó célra használják fel azokat.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

Részletezte: az elővásárlási jog azt jelenti, hogy amennyiben az ingatlan tulajdonosa eladja azt, a leendő vevővel tervezett adásvételi szerződésben rögzített azonos feltételekkel az állam beléphet a vevő helyére nyolc napon belül. Amennyiben az állam részéről a megkereséstől számított nyolc napon belül nem érkezik válasz, azt automatikusan úgy kell tekinteni, hogy az állam nem él elővásárlási jogával.

Latorcai Csaba jelezte: ez az ingatlanok adásvételét érdemben tehát semmilyen módon nem lassítja. 

Ha az állam él elővásárlási jogával, akkor a megvásárolt világörökségi területen álló ingatlan az állami vagyont gyarapítja – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.