KSH: felgyorsult a keresetek emelkedése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Novemberben  a bruttó átlagkereset 285 800 forint volt, 8,2 százalékkal nőtt egy év alatt, miközben a nettó átlagkereset a személyi jövedelemadó szabályainak változása miatt 9,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Októberben 5,4 százalékkal nőttek a bruttó és 7,0 százalékkal a nettó átlagkeresetek. 


A családi kedvezményt is figyelembe véve 197 200 forintra becsülhető a novemberi nettó átlagkereset – fűzte hozzá a jelentés.

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva az átlagos bruttó kereset meghaladta a 300 ezer forintot, a nettó pedig átlépte a 200 ezer forintos küszöböt, és 10,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. 

 

A vállalkozásoknál 7,1 százalékkal nőttek a bruttó és 8,7 százalékkal a nettó keresetek, míg a költségvetési szférában foglalkoztatottaknál 10,5, illetve 12,2 százalékos volt a bruttó és a nettó keresetek éves emelkedése tavaly novemberben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.