Egészségbiztosítással ösztönöznek a munkáltatók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkáltatók a súlyosbodó munkaerőhiány miatt ösztönző eszközként alkalmazzák az egézségbiztosítást – derül ki az Union Biztosító egyik legutóbbi felméréséből.


A biztosító saját statisztikája szerint 2016-ban az egészségbiztosítás keretében igénybe vett szakorvosi ellátások átlagára 17 800 forint volt. Tavaly ez az összeg 19 300 forintra emelkedett, az idei szolgáltatói listaár pedig átlagosan 23 000 forint. Az ellátás általában nemcsak egy szakorvosi vizit, hanem ahhoz gyakran társul valamilyen egyszerű diagnosztika – labor, ultrahang, röntgen – is. 

Ha az egészségügyi szolgáltatást „az utcáról”, azaz nem biztosítás keretében szeretnék igénybe venni, akkor a vizitek díja eléri a 20-25 000 forintot, ez két év alatt közel 30 százalékos díjemelkedést jelent. Egy kisebb szűrőcsomag átlagára két év alatt 40 ezerről 50 ezer forint körüli összegre nőtt – közölte a biztosító.

A felmérés szerint az Union által szervezett szakorvosi magánellátások közül leggyakrabban a bőrgyógyászati rendelőket látogatták az ügyfelek. A második legnépszerűbb ellátás a nőgyógyászat volt, ezt követték a különböző laborvizsgálatok, az ortopédia, valamint a gasztroenterológia. A szakorvosi rendelések mellett a szűrővizsgálatokon való részvétel is komoly arányt képviselt.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) tavalyi évre vonatkozó jelentése szeirnt a betegség- és egészségbiztosítások díjbevétele meghaladta a 11,1 milliárd forintot. Magyarországon az egészségbiztosítások 95 százalékát vállalatok kötik, ennek oka az adómentességen túl az, hogy a csoportos biztosítások díja lényegesen kedvezőbb.   

[htmlbox Tb_Kommentár]  

Az Union tíz éve van jelen a magyar egészségbiztosítási piacon, amelynek második legnagyobb szereplője, az új szerződések terén piaci részesedése 30 százalék körüli.

Az Union a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja. Az idén április 1-jével Union Biztosító néven egyesült a Vienna Insurance Group három biztosítótársasága: az Union Biztosító, az Erste Biztosító és a Vienna Life Biztosító. A három cég összesített díjbevétele 2017-ben elérte a 76,4 milliárd forintot, adózott eredményük pedig 1,64 milliárd forintot tett ki.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?

Az évek „összeszámítása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ezt korábban kérje. A kérelem évente csak egyszer nyújtható be.