Maximálták a gyedet Romániában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sürgősségi rendelettel korlátozta a román kormány pénteki ülésén a gyermekgondozási díjat (gyed), amely a kiugróan magas jövedelmű szülők esetében sem haladhatja meg ezentúl a 8500 lejt (565 ezer forint).


Romániában tavaly júliustól törölték el a gyed addigi 3400 lejes felső határát. A gyed az utolsó évi nettó jövedelem 85 százaléka, amelyre az a szülő jogosult, aki az utolsó két évben legalább 12 hónapig adózott jövedelemmel rendelkezett. A támogatást a gyerek kétéves koráig igényelheti bármelyik szülő, kiszámolásánál pedig a legutóbbi 12 hónap jövedelmének átlagát veszik alapul.

Mivel a jövedelem nemcsak bérből, hanem vállalkozói osztalékból, házbérből, ügyvédi vagy szerzői jogi honoráriumokból és más bevételi forrásból is származhat, a román családtámogatási rendszer számos esetben kiugróan magas gyermeknevelési támogatásokat kénytelen fizetni.

Lia Olguta Vasilescu munkaügyi miniszter szerint jelenleg van olyan szülő, aki több mint 150 ezer lejes (csaknem tízmillió forint) gyedet kap havonta. A 150 ezer támogatott közül 11 ezer szülőt érint a gyed korlátozása, amely szeptembertől lép hatályba. A tárcavezető az 1800 eurónak megfelelő felső határt azzal indokolta, hogy Németországban ez a maximum, és ennél többet sehol sem fizetnek gyermekgondozási támogatásként Európában.

[htmlbox Tb_Kommentár]

Mihai Tudose miniszterelnök a napokban egy tévéműsorban azzal élcelődött, hogy a kormánynak meg kell szabnia a gyed felső határát, még mielőtt a román tenisz jelenlegi legnagyobb csillagának, a női világranglista második helyén lévő Simona Halepnek „eszébe jutna” gyermeket szülni. Halep tavalyi bevételei 4,3 millió dollárra rúgnak.

A gyed növeléséről szóló tavalyi törvényt – amely a támogatás alsó határát is emelte és a korábbi egyről kétéves időtartamra terjesztette ki a jogosultságot –  a jelenleg is kormányzó szociálliberális parlamenti többség fogadta el az akkori szakértői kormány ellenkezése dacára, amely arra figyelmeztette a pártokat, hogy a választási osztogatással veszélybe sodorják a költségvetési egyensúlyt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.