Cikkek

A szépségért adózni kell

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2016. január 8.
Rovat:

Az emberi hiúság nagyon jól adóztatható. Szeretünk szépnek, ápoltnak, okosabbnak, műveltebbnek, gazdagabbnak látszani, és ennek érdekében áldozatokat is vállalunk. Az áldozatvállalás sokrétű lehet, de az anyagi tehervállalás sokszor volt része ennek, máskor még az egészséget is kockára tették a hiúság „oltárán és vásárán”.

Luxusadót vetne ki Botka

Szerző: Ado Online
Dátum: 2017. március 17.
Rovat:

Megadóztatná a leggazdagabbakat és adómentessé tenné a minimálbért az MSZP – mondta Botka László. 

Varga szerint nem lesz luxusadó

Szerző: Ado Online
Dátum: 2017. március 20.
Rovat:

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Magyar időknek adott interjújában azt mondta, hogy a kormány nem dolgozik semmilyen új adó kialakításán – írja az Index. 

Épületes adózás – napjaink és a közelmúlt furcsaságai (3. rész)

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2017. június 23.
Rovat:

Az építéssel és lakhatással kapcsolatos adófajták kitalálásánál nem mindig működött a józan ész! Sok olyan adó volt a történelem folyamán, amelyek a hatalom bevezetett ugyan, de azt nem tudták beszedni az adó értelmezési problémái miatt, esetleg lázadás tört ki az adó ellen, sőt még háborút is eredményezett a rosszul tervezett adó. Ilyen eszement adókból gyűjtöttünk össze néhány érdekességet.

Fizessék be a helyi adókat!

Szerző: Adó Online
Dátum: 2007. március 12.
Rovat:

Egy hetük van az adózóknak, hogy befizessék a helyi adók első féléves összegét, amelyet az önkormányzatok kivetéssel állapítottak meg számukra. Ugyancsak fizetni kell a luxus- és a gépjárműadót is. A nem túl fényes anyagi helyzetben lévő önkormányzatok mostanában értesítik az adózókat, hogy pontosan mennyit és milyen típusú adót kell a helyhatóságok számlájára befizetni.

Megbukott a luxusadó

Szerző: Adó Online
Dátum: 2007. március 23.
Rovat:

A március 15-ei határidőig országosan mindössze 585 luxusadó-bevallás és durván 120 millió forintnyi adó érkezett az önkormányzatok adóügyosztályára. Ez a luxusadó bevezetésekor remélt milliárdnyi állami bevételnek csak a töredéke.

Budapesten túl kevés a gazdag?

Szerző: Adó Online
Dátum: 2007. április 11.
Rovat:

A fővárosban tavaly óta mindössze tízzel, valamivel több mint 400-ra bővült a luxusadóalanyok száma, így az idén sem számíthatnak túl sok bevételre – a bevezetéskor a kormány országos szinten milliárdos nagyságrendűre becsülte a bevételt ebből az adónemből.

Nyakunkon az ingatlanadó: ki mikor mennyit fizet?

Szerző: Adó Online
Dátum: 2007. május 4.
Rovat:

A kormány először tavaly jelentette be az új adófajta bevezetését, azóta számtalan találgatás, kiszivárogtatott hír, kalkuláció, csúszásról szóló pletykák és egy lemondott államtitkár jelzi az új adófajta közeledtét, ám a kormány konkrét döntést mind a mai napig nem hozott az ügyben. Ki fizet majd és mi alapján? Marad–e a luxusadónál bevezetett értékövezetes rendszer? A kereskedelmi ingatlanokra is kiterjed majd az ingatlanadó?

Az adó nem fékezné a beruházókat

Szerző: Adó Online
Dátum: 2007. május 9.
Rovat:

Ha tényleg bevezetik az ingatlanadót, az sem okoz jelentős visszaesést az üzleti célú ingatlanberuházásokban – nyilatkozott lapunknak több vállalatvezető és ingatlanszakértő annak kapcsán, hogy hétfőn a tervezett új adónem makrogazdasági és gazdaságpolitikai hatásait elemeztük.