964 találat erre a kulcsszóra: transzferár-jelentés

2024. március 27.

Késedelmi pótlék és adóbírság az adóeljárások során

…járulék adónemre kiterjedően bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést folytatott le. Az elsőfokú adóhatóság feltárta, hogy a T. Alapítványtól 2009-ben beszerzett kutatási jelentés, valamint az E. Alapítványtól 2010-ben beszerzett kutatási jelentés…

2024. március 13.

Az ipari termelés 3,6 százalékkal csökkent

…százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest. A jelentés kitért arra is, hogy a két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 6,5, a…

A részesedésszerzés bejelentésére vonatkozó új szabályokról
2024. március 6.

A részesedésszerzés bejelentésére vonatkozó új szabályokról

…szerinti értéke közel piaci értéknek megfelelő, de a jövőben jelentős felértékelődés várható. A cégeknek az utólagos bejelentés elvégzése, a szükséges kalkulációk és nyilvántartások elkészítése, illetve a cégértékelési jelentés rendelkezésre állása…

2024. február 28.

Céltartalék: az óvatosság elvének érvényesülése

…bekezdés). Üzleti jelentés Az üzleti jelentés célja, hogy az éves beszámoló adatainak értékelésével úgy mutassa be a vállalkozó vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetét, az üzletmenetet, a vállalkozó tevékenysége során felmerülő főbb…

Transzferár ellenőrzések: fókuszban az adóhatóság új kérdőíve
2024. február 14.

Transzferár ellenőrzések: fókuszban az adóhatóság új kérdőíve

…célzott adóellenőrzéseket indíthat. Ilyen eszköz a 2022. évi társasági adóbevallások részeként már teljesítendő transzferár adatszolgáltatási kötelezettség is, amelyben az adózóknak az elkészült helyi transzferár dokumentációjuk 32/2017. NGM (X. 18.) rendeletben…

2024. február 6.

Nőtt a Zwack árbevétele, nyeresége csökkent

A jelentés szerint a nettó értékesítés (jövedéki- és népegészségügyi termékadó nélküli árbevétel) 19,09 milliárd forint, 5,4 százalékkal magasabb a bázis időszakinál. A belföldi értékesítés nettó árbevétele 940 millió forinttal lett…

2024. február 6.

30 nappal elhalasztható lesz a CBAM jelentések benyújtása

…jelent a CBAM-jelentés elkészítése. Amennyiben segítségre lenne szüksége a CBAM-jelentés elkészítésében, benyújtásában, illetve bármilyen kérdése merül fel, forduljon bizalommal szakértő kollégáinkhoz. További információt a CBAM-jelentéstételről a PwC Magyarország honlapján talál….

Transzferárazás 2024-ben – tendenciák és várakozások
2024. január 31.

Transzferárazás 2024-ben – tendenciák és várakozások

…régebb óta rebesgetett transzferár adatszolgáltatási kötelezettség bevezetése vitte, egyértelműen új korszakot nyitva a hazai transzferárazásban. Cikkünkben nagy vonalakban tekintjük át az elmúlt időszak legjelentősebb volumenű jogszabályváltozásának legfontosabb hatásait az adózók,…

2024. január 26.

Decemberben 4,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta

…A ráta értéke az előző év azonos időszakához képest a legnagyobb mértékben Dél-Dunántúlon nőtt (1,8 százalékponttal), míg a legkisebb emelkedés Nyugat-Dunántúlt és Budapestet jellemezte (egyaránt 0,2 százalékpont). A KSH jelentése…