Az adótanácsadók és könyvelők harmada veszteséges


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövőre fokozottan ellenőrzi majd többek között az adószakértőket és a könyvelőket, akik papíron mintegy 20 ezer cégben működnek ezzel a főprofillal, és több mint harmaduk veszteséges – közölte a Gazdasag.hu.


Közel 20 ezer cég végez főtevékenységként számviteli, könyvvizsgálói és adószakértői tevékenységet Magyarországon, és a szektorban foglalkoztatottak száma tavaly meghaladta a 45 500-et. A 2011-ben leadott beszámolók szerint 11 249 vállalkozás tudott nyereséget termelni, és az ágazatban tevékenykedők több mint harmada működött veszteségesen – közölte az MTI-vel a Gazdaság.hu.

Az összesített forgalom és a nyereség is emelkedett az elmúlt években az ilyen profilú társaságok körében a korábbi stagnálás után: 2010-ben közel 411 milliárd forint árbevételt értek el, míg egy évvel korábban mintegy 383 milliárdot. Ezzel párhuzamosan a mérleg szerinti eredmény is emelkedett, a tavaly leadott beszámolók szerint 2,9 milliárdra az egy évvel korábbi 1,8 milliárd forintról.

Miközben 2009-ben 126 céget számoltak fel, 2011-ben már 210-et, és a 2012 első negyedévi adatok alapján ez a trend nem is fordul meg, számuk március végén 70 felett járt már. Hasonló tendencia figyelhető meg a végelszámolásoknál is. Tavaly több mint duplájára, 409-re emelkedett a számuk az egy évvel korábbinál, és az idén további emelkedés valószínűsíthető, mivel a negyedév végére már több mint 200 cég került végelszámolás alá a szektorban.

A bedőlésekkel párhuzamosan a tavalyi év végéig nem emelkedett az újonnan alapított cégek száma, az idei első negyedévben viszont feltűnő ugrás következetett be: március végéig 587 vállalkozást hoztak létre számviteli, könyvvizsgálói és adószakértői főprofillal, miközben az elmúlt években átlagosan összesen ezret. Elképzelhető, hogy csak előrehozták az idei évre tervezett cégalapításokat, mivel március elsejétől jelentősen drágult a bejegyzés díja.

Forrás: MTI


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

Helyesbítő számla és a felszámolás

Cikkünkben egy megtörtént esetet mutatunk be számlázás témakörében. A tényállás a következő: az egyik adóalany az általa teljesített, ingatlanértékesítésre irányuló ügylet kapcsán tévesen áfát számított fel. Az adóalany az ügyletről kiállított számlát helyesbítette, ugyanakkor a helyesbítő számlának az adóalany partneréhez (továbbiakban: partner) történő eljuttatása minden bizonnyal nem fog sikeresen megvalósulni, mivel a partner felszámolási eljárás alatt áll.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.