Botrányos könyvvizsgáló-váltás a KEG-nél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A KEG visszautasította a volt könyvvizsgáló állításait, amelyek szerint a cégvezetés adatokat titkolt el.


A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. (KEG) közzétette a cégnél történt könyvvizsgáló-váltás egyes részleteit, egyben visszautasította a volt könyvvizsgáló állításait, amelyek szerint a cégvezetés adatokat titkolt el. A közlemény kiemeli: a könyvvizsgálónak nincs mandátuma véleményt formálni a 2016-os évről, hiszen erre nem kapott megbízást.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken átmenetileg felfüggesztette a KEG Nyrt. tőzsdei részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat. A jegybank megállapítása szerint a társaság 2016. március 10-én – késedelmesen – közölte a könyvvizsgálójának személyében bekövetkezett változást, és nem közölte a változás rövid indokolását.

A jegybank rendelkezésére álló dokumentumok alapján a könyvvizsgáló lemondásához súlyos, a könyvvizsgáló által feltételezett, a kibocsátó érdekkörébe tartozó jogszabálysértések vezettek, ezért az MNB a vonatkozó információk haladéktalan, de legkésőbb egy munkanapon belüli közzétételére is kötelezte a KEG-et.

A KEG szerdai közleménye idézi a „REPORT & AUDIT Könyvvizsgáló és Adószakértő Kft., személyében Gyapjas István könyvvizsgáló” visszalépési nyilatkozatát, amely szerint megbízója többek között nem adott elegendő információt, adatot, nyilatkozatot, a könyvvizsgálói munka elvégzéséhez, a szerződésben meghatározott ütemezés szerint, és a vezetői levelekre sem reagált, nem mutatott együttműködési készséget. Az adószakértő a KEG vagyonának olyan változását észlelte, amely veszélyezteti a jogi személlyel szembeni követelések kielégítését.

„A gyanított csalásból eredő hibás állítás miatt a könyvvizsgálóként olyan különleges körülményeket észleltünk, amelyek kérdésessé teszik, hogy a könyvvizsgálat végrehajtását folytatni tudnánk, ez alapján úgy mérlegeltük a helyzetet, hogy helyénvaló visszalépni a megbízástól” – áll az indoklásban. „A vezetőség viselkedése tudatos, és egyértelmű célja az, hogy a könyvvizsgálónak nem ad ki információt, adatot, ez a magatartás is erősen feltételez csalási folyamat leplezését” – tették hozzá.

A társaság igazgatótanácsa, visszautasítva a könyvvizsgáló, „feltételezéseken alapuló, elmarasztaló állításait és gyanúsításait” megjegyezte, hogy a társaság 2015. október 1-jétől más szolgáltatóval kívánt együttműködni, amelyhez a mai napig nem kapta meg teljeskörűen az előző könyvelőtől a társaság tulajdonát képező könyvelési adatokat, azok egy részét önkényesen tartja vissza a korábbi szolgáltató. Szerintük ez az oka az „a kifogásolt adatszolgáltatások elmaradásának”.

Ez jelentős mértékben megnehezíti, de nem lehetetleníti el a 2015. év zárását – áll a közleményben. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

Az igazgatótanács tájékoztatott továbbá, hogy a cég kötelezettségeit folyamatosan teljesíti, termelő és kereskedelmi tevékenysége folyamatos, amelyet az új üzleti modell keretében várhatóan hosszútávon fenn tud tartani. 

A cseppfolyós propán-bután gáz (LPG) tárolásával és forgalmazásával foglalkozó cég megjegyezte, hogy a könyvvizsgáló 2015. szeptember 30-ig saját bevallása szerint elvégezte tevékenységét, amelyért felvette díjazását. Ezt követően a KEG más szolgáltatóval kívánt együttműködni, de ehhez nem kapta meg a társaság tulajdonát képező könyvelési adatokat, ellehetetlenítve így a tavalyi év zárását.

A KEG részvényeit a Budapesti Értéktőzsde „T”, technikai kategóriájában jegyzik, ahol azok a társaságok szerepelnek, amelyeknek nem volt még nyilvános részvényértékesítésük.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.

2024. április 11.

Középiskolások pénzügyi tudatosságát támogatja a Számlázz.hu

Szakmai partnerként és szponzorként támogatja Magyarország egyik legjelentősebb fintech cége, a Számlázz.hu a Luca Pacioli Középiskolás Versenyt, amelynek célja fiatalok számviteli, pénzügyi és adózási ismereteinek fejlesztése. A megmérettetésben a Kárpát-medencében tanuló magyar középiskolások vehetnek részt, ám nemcsak a versenyzőket, hanem a felkészítő tanárokat és a legtöbb diákot delegáló iskolát is díjazzák.

2024. április 11.

Elhatárolt veszteség felhasználása beolvadásnál

A gyorsan változó gazdasági környezetben gyakoriak a cégstruktúrákat érintő változások, az átalakulások, egyesülések, szétválások, és ennek okán sokszor merülnek fel jogértelmezési kérdések a jogelőd és jogutód társaságok adókötelezettségeit illetően. Jelen cikkünkben a veszteségelhatárolás kérdéskörét vizsgáljuk beolvadás esetén.