Fordulónap utáni események az IFRS-ben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mérlegfordulónap után bekövetkező események többsége a következő üzleti évet érinti, egy részük azonban jelentős hatással lehet a megelőző év vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetét bemutató pénzügyi kimutatásokra. Mely információkat és hogyan kell figyelembe venni a beszámoló összeállítása során?


Az IAS 10 standard megkülönbözteti azon eseményeket, amelyek a pénzügyi beszámolóban kimutatásra kerülő tételeket módosítják (Módosító események), illetve azon eseményeket, melyeknek csak a bemutatása szükséges (Nem módosító események).

Az általánosan követendő elv az, hogy egyes események besorolása attól függ, hogy azok a mérlegfordulónapon már fennálló körülményekhez adnak további információt (Módosító események), vagy a fordulónap után felmerülő új körülményhez kapcsolódnak (Nem módosító események).

Módosító események

A fenti általános szabály mellett az IAS 10 standard további fogódzóként az alábbi konkrét példákat említ a módosító eseményekre:

  • Mérlegfordulónap után született bírósági határozat, amely megerősíti azt a tényt, hogy a vállalkozásnak már a mérlegfordulónapon is fennállt a kötelezettsége.
  • Olyan információ felmerülése, amely arra mutat rá, hogy egy adott eszköz a mérlegfordulónapon már értékvesztett volt. Például egy vevő fizetésképtelensége csődhelyzet miatt, amely a fordulónap után következett be.
  • Az ösztönzési, javadalmazási programokhoz kapcsolódó példa, hogy amennyiben a vállalkozásnak a fizetési kötelezettsége már a mérlegfordulónapon fennállt (mert a célkitűzéseket a programban részt vevő már teljesítette), akkor a fizetendő bónusz, jövedelem összegének meghatározásához a mérleg­for­dulónap utáni eseményt figyelembe kell venni.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a felsorolás csak a leggyakoribb eseteket említi. Mindig azt kell szem előtt tartani, hogy az eseményhez kapcsolódóan volt-e már eszköz kimutatva vagy fennállt-e már a vállalkozásnak a kötelezettsége a mérlegfordulónapon, még akkor is, ha ez a kötelezettség esetleg még nem volt felvéve a mérlegben.

Számviteli változások, felkészülés a beszámolókészítésre és a tao-bevallásra

Szakmai fórum és képzés: 2014. március 25.

  • Könyvvizsgálóknak: 2 kreditpont
  • Adótanácsadóknak, adószakértőknek, okleveles adószakértőknek: 4 kreditpont

Jelentkezzen most!

Nem módosító események

Azokat az eseményeket, amelyek olyan körülményekre vonatkoznak, amelyek a fordulónapon még nem álltak fenn, hanem csak azt követően merültek fel, nem módosító eseményként kell figyelembe venni. A pénzügyi beszámolóban kimutatott értékeket az ezen típusú tételek nem módosítják.

Azonban ezek közül is a jelentőseket a pénzügyi beszámoló kiegészítő mellékletében részletesen be kell mutatni (be kell mutatni az esemény jellegét, illetve becslést kell adni a várható pénzügyi hatásról, amennyiben nem adható becslés a pénzügyi hatásra, akkor ezt a tényt szükséges bemutatni).

Néhány példa a nem módosító eseményekre:

  • Az eszközárakban, illetve devizaárfolyamokban bekövetkező jelentős változás a mérlegfordulónap után.
  • Adókulcsokban bekövetkező változások.
  • Jelentős kötelezettségvállalás vagy függő követelés átvállalása.

A mérlegfordulónap utáni események IFRS szerinti kezelését Vörösné Soós Adrienn mutatja be a Számviteli Tanácsadó 2014/02. számában megjelent cikkében.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 25.

A pénzügyi csaló és változatos módszerei

Pénzügyi informatikai rendszer karbantartására hivatkozva egy férfi egy önkormányzati gazdasági ellátó szervnél csalárd belépést követően 47 millió forintot utaltatott át saját magának. Más esetben egy iskolánál hivatkozitt államháztartási ellenőrzésre. A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy büntetett előéletű 34 éves férfival szemben, aki változatos módszerekkel csapott be másokat, és tett szert több tízmillió forintos haszonra – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

2023. szeptember 21.

Üzletrész értékesítésből származó adómentes bevétel szerepe az ÁFA arányosításban, elszámolása a számvitelben

A gazdasági életben számos okból előfordulhat, hogy egy jogi személyiségű társaság értékesíti a tulajdonában álló egy társaság üzletrészének egészét vagy egy részét. Ilyen ok lehet például a nehéz gazdálkodási helyzet, munkaerőproblémák, tulajdonosi vita vagy anyagi érdek. Az alábbiakban azt a kérdéskört járjuk körül, hogy az üzletrész értékesítésből származó bevétel milyen szerepet játszik a levonható ÁFA arányosításában, valamint hogyan történik az elszámolása a számvitelben.