Idő- és munkaigényesek a hazai pénzügyi zárások
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szívesen csökkentenék a pénzügyi zárásra fordított idő és munka mennyiségét a magyar vállalkozások – derül ki az LLP Hungary legfrissebb felméréséből. Az ezer hazai közép- és nagyvállalat bevonásával elvégzett telefonos kutatás rávilágított: még a tőkeerős hazai cégek több mint 20%-a is Excel-táblák segítségével vagy manuálisan végzi a pénzügyi zárásokat. A megkérdezett vállalkozások felénél pedig 4-10 ember munkáját is igénybe veheti a zárás lebonyolítása, ami a tetemes munkaidő-ráfordításon kívül jelentős hibakockázatot is rejt.
Az LLP Hungary 2015 augusztus-december között telefonos felméréssel vizsgálta meg a hazai közepes és nagyvállalatok pénzügyi adminisztrációs gyakorlatán belül a pénzügyi zárás folyamatát. A kutatás során 1166 hazai közép- és nagyvállalatot kérdeztek meg, köztük tőzsdén jegyzett vállalatokat, hazánkban működő SSC-ket, meghatározó észak- és nyugat-európai, amerikai, japán, illetve dél-koreai tulajdonossal rendelkező vállalkozásokat, valamint a magyar TOP600-as lista cégeit.
A kutatásból kiderül, hogy a vizsgált cégek közel negyede problémásnak találja saját pénzügyi zárását: 9%-uk a ráfordított időt, 3%-uk az automatizálás hiányát, 2%-uk a magas hibakockázatot, további 9%-uk pedig a folyamat komplexitását jelölte meg elsődleges problémaként.
„A felmérés eredményei megerősítik, hogy a zárás időpontja a pénzügyi osztályok működésének legaktívabb és legkritikusabb időszaka, amely nemcsak rendkívül komplex folyamatok elvégzését igényli, de a vállalati pénzügyi működés egészét is érinti” – nyilatkozta Barbara Dreska, az LLP Csoport operatív igazgatója (COO) és az LLP Hungary megbízott vezetője.
A vizsgálatból az is kiderül, hogy minden ötödik cég továbbra is Excel-táblákban vagy manuálisan (2%) zár, és csak minden harmadik (35%) használ valamilyen célszoftvert. A vállalatok többsége (43%) pedig vállalatirányítási rendszerében végzi pénzügyi zárását.
A cégek többsége (80%) saját maga, házon belül oldja meg ezt a feladatot, csak 10%-uk vesz igénybe külsős szolgáltatót. A vállalatok mintegy felénél (48%) a pénzügyi zárásokon 4-10 munkatárs dolgozik, de 10%-uknál a 20 főt is meghaladja ez a létszám.
Próbálja ki most ingyenesen a
Munkajog és a Bérszámfejtés Navigátort
|
A Munkajog Navigátor folyamatábrák segítségével követi végig az egyes jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezáró lépésekig, míg a bérszámfejtés Navigátor a bérszámfejtési kérdések megválaszolásában lesz biztos támasza.
A folyamatábrákból egy kattintással eléri a kapcsolódó jogszabályokat, iratmintákat, döntvényeket és kommentárokat.
KIPRÓBÁLOM >>
|
A kutatás rámutat, hogy a cégek mindössze kétharmada (67%) elégedett a jelenleg alkalmazott zárási gyakorlattal, 30%-uk a jelenlegi folyamatok automatizálását tartja hatékonyságnövelési lehetőségnek, 3%-uk pedig gyökeresen változtatna a fennálló gyakorlaton.
A megkérdezett pénzügyi vezetők egyharmada (32%) tovább csökkentené a zárásra fordított időt és munkát, 41%-uk javítana az átláthatóságon és az adatok kontrollján, 22%-uk igazodna hatékonyabban a vállalati irányelvekhez. A felmérésből kiderül az is, hogy a cégek 5%-ánál prioritás lenne a hibás adatok vagy az információhiány okozta kockázatok csökkentése, mivel manuális munkából adódó pontatlanságok – elírások, elgépelések, helyiérték-csúszások – okán a további számítások is hibásak lehetnek.
“A vállalati pénzügyi szakemberek véleménye alapján világosan látható, hogy a fejlesztés szükséges és azt el is várják. A hóvégi pénzügyi zárás automatizálásával a társaságok jobb minőségű információkhoz jutnak és így több időt fordíthatnak azon tevékenységeikre, amelyek ténylegesen hozzáadott értékkel növelik a társaságokat.”- foglalta össze Barbara Dreska.
A nemzetközi kutatások is a digitalizáció térnyerését jelzik
A hazai pénzügyi vezetők prognózisát igazolja az Accenture felmérése is, miszerint a digitalizáció és az adatintegráló szoftverek térnyerése 2020-ra a pénzügyi osztályok termelékenységét 2-3-szorosára növelheti.
A jövőben a vállalati pénzügy nemcsak Excel-alapú riportokat készít, hanem aggregált adatokra épülő döntéstámogatási feladatot tölt be. A kimutatások gyorsabb elkészítése és a pénzügyi rendszerezés hatékonysága hozzájárul ahhoz, hogy ez a terület proaktívan bekapcsolódjon a vállalat döntéshozatali folyamataiba. Az Accenture által megkérdezett pénzügyi vezetők 73%-a nyilatkozta, hogy az elmúlt két évben már több stratégiai döntésbe is bevonták.
Az elemzés előrevetíti: amennyiben humán erőforrás lassú munkáját integrált rendszerekkel váltják ki, a pénzügyi osztályok munkaidejük 75%-át (a jelenleginél negyedével többet) tölthetik előrejelzések készítésével, valamint a vállalati teljesítmény elemzésével.