Számviteli alapelvek


Gyakran kerülnek számviteli szakemberek szembe azzal a nehézséggel, hogy a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Szt.) nem írja le pontosan egy adott tétel elszámolásának vagy lekönyvelésének módját. Ez azonban nem okoz(hat) problémát, hiszen minden gazdasági esemény könyvelése levezethető a számviteli alapelvekből. Gyakran mondjuk az Szt.-re, hogy az egy ún. „kerettörvény”. Ez azt jelenti, hogy az adott gazdálkodónak kell megtöltenie a saját tevékenységének és céljainak legjobban megfelelő tartalommal, eljárásokkal. Ahhoz azonban, hogy milyen szabályok szerint alakítsa ki a gazdálkodó a saját elszámolási és számviteli rendjét, szükség van elvi jellegű keretekre. Ezek az alapelvek.

6. Tartalomra ható kiegészítő elvek

6.1. Tartalom elsődlegessége a formával szemben

Szt. 16. § (3) A beszámolóban és az azt alátámasztó könyvvezetés során a gazdasági eseményeket, ügyleteket a tényleges gazdasági tartalmuknak megfelelően – e törvény alapelveihez, vonatkozó előírásaihoz igazodóan – kell bemutatni, illetve annak megfelelően kell elszámolni (a tartalom elsődlegessége a formával szemben elve).

Ez az alapelv azt jelenti, hogy az éves beszámolóban az üzleti tranzakciók bemutatása azok közgazdasági tartalma alapján történik, nem pedig a jogi formula alapján. Ennek az elvnek az érvényesülése nem csak a beszámolóra, hanem a mögöttes könyvvezetésre is vonatkozik.

Az elv érvényesülésének több aspektusa is van.

– A könyvelés alapjául szolgáló bizonylatok elnevezése lehet téves vagy megtévesztő. A könyvelést nem a bizonylat elnevezése határozza meg, hanem az az mögött lévő valós gazdasági esemény.

– A bizonylatok mögötti gazdasági események – jellemzően – szerződéses jogviszonyokon alapulnak. A jogviszonyokat a Ptk. szabályai és az egyes szerződések belső tartalma, a felek egybehangzó akarata határozza meg. Ennek egyik legjellemzőbb kérdése: mikor tekintik a felek az adott teljesítést elfogadottnak.

– A szerződéses hátteret továbbgondolva, nem releváns, hogy az adott szerződést milyen névvel illették a felek, hanem az a döntő, hogy valójában milyen jogviszonyt takar. Gondoljunk például a megbízási és vállalkozói szerződések közötti különbségekre – tehát nem a szerződés címe, hanem annak valós tartalma a meghatározó.

– Lehetnek olyan ügyletek, amelyek több részügyletet is magukban hordoznak. El kell dönteni, hogy melyik az alapügylet és melyik a kapcsolódó ügylet, mert ez jelentősen befolyásolhatja a könyvelést.

– Bár nem jellemző, de a számviteli szakemberekben állandóan jelenlévő szakmai szkepticizmust sem szabad aludni hagyni, hiszen az ügyletek külső megjelenése mögött lehetnek színlelt ügyletek vagy szándékos megtévesztésre, csalásra irányuló cselekmények is.

Gyakorlati előfordulás, alkalmazás:

A tartalom elsődlegessége a formával szemben elv alapján történő könyvelésnél fontos szerepe van a számlarendnek, illetve számlakeretnek. Olyan egységes rendszert kell kialakítani, szükség esetén alakítani, bővíteni, amely alkalmas a gazdasági események megfelelő mélységű és tartalmú rögzítésére annak érdekében, hogy a zárlathoz és az ezen alapuló beszámolókészítéshez minden szükséges adat és információ rendben rendelkezésre álljon.

A valós tartalom követelményének sokszor azért nem tud megfelelni egy könyvelés, mert a könyvelést végző személyek nem rendelkeznek a gazdasági eseményekről a szabályszerű könyveléshez elégséges információval. Nagyon sok esetben – a fentiek alapján – nem elégséges a könyveléshez az arról szóló számla, hanem szükség van a valós teljesítések megállapításához

– a valós ügyletet leíró szerződésre és

– a teljesítést igazoló egyéb dokumentumokra, információkra.

Mostanában – párhuzamosan a könyvelési munka digitalizációjának a fokozódásával – előtérbe kerülnek az adatátvételen alapuló könyvelési eljárások. Sok esetben a könyvelő még a számlát sem látja, csupán egy adott teljesítményről szóló számlázási adatállományt kap és importál a könyvelésbe. Ezeknél az eljárásoknál még inkább meg kell teremteni a szükséges információforrások biztosítását. Ez a könyvelő és a gazdálkodó együttes feladata és érdeke.

6.2. Egyedi értékelés elve

Szt. 16. § (1) Az eszközöket és a kötelezettségeket a könyvvezetés és a beszámoló elkészítése során egyedileg kell rögzíteni és értékelni (az egyedi értékelés elve). A beszámoló elkészítése során – a (3)–(5) bekezdésben és a 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján – az egyedi értékelés elve e törvény szerinti esetekben sajátosan érvényesülhet.

Az eszközöket és a kötelezettségeket a könyvvezetés során egyedileg kell rögzíteni és a nyilvántartásokban azokat egyedileg értékelni. A beszámolókészítés a szintetizálás folyamata, amikor az egyedi eszközök bekerülnek az Szt. által előírt római, illetve arab számos sorokba.

Az egyedi értékelés sajátosan érvényesül az olyan eszközök vonatkozásában, amelyek azonos paraméterekkel rendelkeznek, különböző időpontban szereztük be, csoportosan tartjuk nyilván.

Értékelésük átlagos beszerzési áron, vagy FIFO-módszerrel történik. Gazdasági eseményeket a tényleges gazdasági tartalmuknak megfelelően kell bemutatni, illetve annak megfelelően kell elszámolni.

Gyakorlati előfordulás, alkalmazás:

Az eszközök és kötelezettségek egyedenkénti rögzítése teremti meg a lehetőséget az egyedi értékeléshez.

Az eszközök egyedi nyilvántartásában és értékelésében ajánlott olyan analitikát vezetni, amelyből egyértelműen megállapítható minden, a könyveléshez és értékeléshez szükséges adat arra az adott eszközre vonatkozóan. Ez

– Immateriális javaknál és tárgyi eszközöknél – Egyedi nyilvántartó kartonok. Természetesen ennek gépi formája nem a hagyományos karton formátumú, hanem adatbázis, amelyen lévő adatok könnyen rendszerezhetők, azokkal bármilyen számítási művelet egyszerűen elvégezhető.

– Befektetett pénzügyi eszközök, Követelések, Értékpapírok – Analitikus nyilvántartás, amely közvetlen összeköttetésben van a főkönyvi rendszerrel, így az egyedi mozgások (pl. értékelések) hatása azonnal megjelenik a főkönyvi könyvelésben.

– Készletek – az eszköz jellegének és a gazdálkodó döntésének megfelelő nyilvántartási rendszerek, illetve a saját szabályzatban meghatározott leltárak. Ezek főkönyvi rendszerrel való kapcsolata lehet azonnali adatátvétel (akkor, ha mennyiségi és értékbeni nyilvántartást vezet a gazdálkodó és az a főkönyvi rendszerrel össze van kötve) vagy időszakos (napi, heti, havi, negyedéves vagy éves) elszámolás.

– A deviza és deviza alapú tételeknél az egyedi értékelés a megfelelő árfolyamok használatát jelenti, amelynek következtében a könyv szerinti árfolyamon történő nyilvántartás és a realizálás között árfolyamkülönbözet keletkezik. Ez lehet az egyes tételek esetén realizált árfolyamkülönbözet, illetve a beszámolókészítésnél kötelező árfolyamátértékelési különbözet.

A fentiekben az összemérés elvénél már kitértünk az értékcsökkenések elszámolásának a szabályrendszerére. Az egyedi nyilvántartások lehetővé teszik az egyes – funkciójában és használati módjában különböző – eszközökre különböző mértékű terv szerinti és terven felüli értékcsökkenés elszámolását.

Ugyancsak az előzőekben már érintett témát, a leltározást is meg kell említeni, hiszen az egyedi értékelés elvét támasztja alá a tételes leltár, amikor az egyedi eszközök mennyiségi felvétele mellett a kiértékelésen alapuló értékelés is egyedileg történik meg.

6.3. Bruttó elszámolás elve

Szt. 15. § (9) A bevételek és a költségek (ráfordítások), illetve a követelések és a kötelezettségek egymással szemben – az e törvényben szabályozott esetek kivételével – nem számolhatók el (a bruttó elszámolás elve).

A bevételek és a költségek (ráfordítások), illetve a követelések és a kötelezettségek egymással szemben nem számolhatók el.

A bruttó elszámolás elvének megsértése a beszámoló informatív jellegét csorbítja.

A bevételek és a költségek, illetve a követelések és a kötelezettségek egymással szembeni elszámolása – azaz nettó módon való elszámolása – sértené a megbízható, valós kép bemutatását.

Különösen fontos a bruttó elszámolás elvének érvényesítése az eredménykimutatás összeállítása során, mert a bevételi és költség (ráfordítás) tételek egyedi jellegű hatása lehetővé teszi az eredmény alakulására ható tényezők és az eredménykategóriák egyedi értelmezését, bemutatását.

Gyakorlati előfordulás, alkalmazás:

A követelésekkel és kötelezettségekkel kapcsolatos partnerek közötti elszámolás során gyakran merül fel a kompenzálás. Ebben általában ugyanazon vevői és szállítóval szembeni követelések és kötelezettségek beszámításra kerülnek. Ennek az elszámolásnak az alapdokumentuma mindenképpen egy erre vonatkozó, az eredeti egyenlegeket is rögzítő kompenzációról való megállapodás. Tehát a könyvelő – ilyen megállapodás nélkül – saját döntése alapján az összevezetéseket nem teheti meg.

Az is előfordul a gyakorlatban, hogy nem ugyanazon partnerhez tartoznak követelések és kötelezettségek, hanem vállalatcsoportok vagy valamilyen más alapon rendeződött érdekszövetségek követelései és kötelezettségei állnak egymással szemben. Ezekben az esetekben a felek engedményezik egymással szemben a követeléseket és kötelezettségeket. Ezekben az esetekben nagyon fontos a könyvelés előtti és az azt követő egyeztetés.

A követelések engedményezésének elszámolására vonatkozó szabályozás 2019. évben megváltozott.

Addig a követelések engedményezésére vonatkozó eljárásnál eredmény oldalon érvényesült a bruttó elszámolás számviteli elve. E szerint

– a követelés könyv szerinti értékének a kivezetése a ráfordítások között került elszámolásra,

– a követelésekért kapott ellenérték pedig a bevételek között.

Az Szt. annak alapján is megkülönböztette az elszámolást, hogy a követelés a befektetett eszközök között vagy a forgóeszközök között szerepelt. [Tudjuk, hogy az Szt. nagyon egyszerű, bár a céggel folyamatosan nem együtt élő könyvelő számára információigényes megközelítést alkalmazott a bekerülésre vonatkozóan. Az határozza meg, hogy egy adott eszköz, s így egy adott követelés a befektetett vagy a forgóeszközök közé kerül, hogy a vállalkozó azt milyen céllal szerezte be. Lásd Szt. 27. § (1) bekezdés, illetve 28. § (1) bekezdés].

A 2020. évi Szt. változások következtében az eljárás egységesítésre került. Az addigi gyakorlattal ellentétben a követelések engedményezésénél a keletkező eredmény elszámolásában nettósítást kell alkalmazni. (Első ízben 2021. évre vonatkozó beszámolóban kell ezt az eljárást alkalmazni.) Ennek megfelelően:

Befektetett eszközök közötti követelések engedményezésénél:

Befektetett pénzügyi eszközökből (értékpapírokból, kölcsönökből) származó bevételként, árfolyamnyereségként kell kimutatni – a befektetett pénzügyi eszközök között kimutatott átruházott (engedményezett) követelés eladási ára (az engedményes által elismert értéke) és a könyv szerinti értéke közötti – nyereségjellegű – különbözetet a követelés átruházásakor.

Befektetett pénzügyi eszközök (értékpapírok, kölcsönök) ráfordításaként, árfolyamveszteségeként kell kimutatni – a befektetett pénzügyi eszközök között kimutatott átruházott (engedményezett) követelés eladási ára (az engedményes által elismert értéke) és a könyv szerinti értéke közötti – veszteségjellegű – különbözetet a követelés átruházásakor.

Fogóeszközök között kimutatott követelések engedményezésénél:

Az egyéb bevételek között kell kimutatni – az eredeti követelést engedményezőnél (eladónál) az átruházott (engedményezett) – forgóeszközök között kimutatott követelésnek az engedményes által elismert értékét a követelés átruházásakor.

Az egyéb ráfordítások között kell kimutatni – az eredeti követelést engedményezőnél (eladónál) az átruházott (engedményezett) – forgóeszközök között kimutatott – követelésnek a könyv szerinti értékét a követelés átruházásakor.

A fentiek eredményeként a könyv szerinti érték nem jelenik meg egyik esetben sem.

Bizonyára sok könyvelőnél fog nehézséget jelenteni az eddigi beidegződésként működő gyakorlat megváltoztatása, amely szerint az immateriális javak és tárgyi eszközök kivezetései esetén is nettósítást kell majd alkalmazni a tárgyi eszközök:

– értékesítésekor,

– kötelezettségek teljesítésére, a csereszerződés keretében történő átadásakor,

– gazdasági társaságnál a jegyzett tőkének tőkekivonással történő leszállításakor a bevont részvények, üzletrészek, egyéb társasági részesedések ellenében történő átadásakor.

Az új szabály értelmében:

Az egyéb bevételek között kell kimutatni az immateriális jószág, a tárgyi eszköz értékesítése esetén (ideértve azt is, ha az immateriális jószág, a tárgyi eszköz a mérlegben, a könyvekben nincs kimutatva), továbbá az immateriális jószág, a tárgyi eszköz Szt. 72. § (4) bekezdés a) és c) pontja szerinti jogcímen történő átadása esetén az értékesítésből, az átadásból származó bevétel és a könyv szerinti érték különbözetét, amennyiben a bevétel meghaladja a könyv szerinti értéket, az értékesítéskor, az átadáskor;

Az egyéb ráfordítások között kell kimutatni az immateriális jószág, a tárgyi eszköz értékesítése esetén (ideértve azt is, ha az immateriális jószág, a tárgyi eszköz a mérlegben, a könyvekben nincs kimutatva), továbbá az immateriális jószág, a tárgyi eszköz értékesítéséből, az átadásból származó bevétel és a könyv szerinti érték különbözetét, amennyiben a könyv szerinti érték meghaladja a bevételt, az értékesítéskor, az átadáskor;

Az Szt. arra nem ad semmilyen iránymutatást, hogy könyveléstechnikailag maradhat-e az eddig módszer, azaz a könyv szerinti értékének az egyéb ráfordításokra, a bevételnek pedig az egyéb bevételre való könyvelése, majd e két tétel összevezetése, vagy egy külön technikai számlán történjen meg a nettósítás. Ezt a könyvelő döntheti el annak függvényében, hogy mi számára az egyszerűbb megoldás. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a módosítás következtében az eddig használt főkönyvi számlák megnevezését mindenképpen meg kell változtatni – a „kivezetés” és „bevétel” helyett a „veszteség jellegű különbözet” és „nyereség jellegű különbözet” kifejezést kell alkalmazni.

6.4. Időbeli elhatárolás elve

Szt. 16. § (2) Az olyan gazdasági események kihatásait, amelyek két vagy több üzleti évet is érintenek, az adott időszak bevételei és költségei között olyan arányban kell elszámolni, ahogyan az az alapul szolgáló időszak és az elszámolási időszak között megoszlik (az időbeli elhatárolás elve).

Az időbeli elhatárolás elve az összemérés elvéhez kapcsolódó kiegészítő elv, de szoros kapcsolatban van a teljesség, az összemérés és a valódiság elvével is. Az időbeli elhatárolás elve azt jelenti, hogy az éves beszámolót (egyszerűsített éves beszámolót) készítőknél az olyan gazdasági események kihatásait, amelyek két vagy több üzleti évet is érintenek, az adott időszak bevételei és költségei között olyan arányban kell elszámolni, ahogyan az az alapul szolgáló időszak és az elszámolási időszak között megoszlik.

Itt is fel kell hívni a figyelmet az egyszeres és kettős könyvvitel elméleti különbségére:

– A kettős könyvvitelt vezető vállalkozók esetében előfordulhat, hogy egy gazdasági esemény két vagy több elszámolási időszakot érint. Az időbeli elhatárolás elvét érvényesítendő a bevételeket, illetve költségeket ebből következően meg kell osztani.

– Az egyszeres könyvvitelt vezetőknél a pénzügyi realizációs elv miatt nem érvényesül az időbeli elhatárolás elve.

Gyakorlati előfordulás, alkalmazás:

Az időbeli elhatárolás számviteli elvének gyakorlati alkalmazásában még mindig visszaköszön az új Ptk.-t megelőző értelmezés, amikor nem a valós szerződésen alapuló teljesítményszemlélet volt a könyvelésben az igazi vezérlőelv. Itt is ki kell emelni, hogy amennyiben polgárjogi értelemben egy adott teljesítményre (értékesítésre vagy szolgáltatásnyújtásra) beáll a szerződés szerinti teljesítés még a mérleg fordulónapja előtt, akkor – függetlenül a számlázás vagy áfafizetési kötelezettség keletkezésétől – azt a beszámolóban kell a vevőnél szállítói kötelezettségként, szállítónál pedig vevői követelésként szerepeltetni. Tehát ezek nem időbeli elhatárolási tételek.

A másik gyakorlatban gyakran előforduló hiba, hogy elválik egymástól a bizonylat kiállítása és a valós gazdasági esemény. Erről már a valódiság elvénél szót ejtettünk. A számlázás nagyon sok esetben nem tükrözi híven a valós teljesítményeket. Ezekben az esetekben sem az időbeli elhatárolással szemben kell az eredményhatást a könyvelésben megjeleníteni, hanem a polgárjogi oldalról kell megvizsgálni a követelés vagy kötelezettség keletkezését.

A helytelen könyveléseket sok esetben a folyamatos szolgáltatások vagy gyűjtőszámlázás áfa-rendszerbeli kezelése okozza.

6.5. Lényegesség elve

Szt. 16. § (4) Lényegesnek minősül a beszámoló szempontjából minden olyan információ, amelynek elhagyása vagy téves bemutatása – az észszerűség határain belül – befolyásolja a beszámoló adatait felhasználók döntéseit (a lényegesség elve). Egy-egy tétel lényegessé minősítését más hasonló tételekkel összefüggésben kell megítélni.

A lényegesség alapelvének értelmezésekor elsődlegesen az a kérdés, hogy

– mi tekinthető lényegesnek,

– kinek a szempontjából vizsgáljuk a lényegességet.

Lényegesnek minősül a beszámoló szempontjából minden olyan információ, amelynek elhagyása vagy téves bemutatása befolyásolja a beszámoló adatait felhasználók (tulajdonosok, piaci szereplők, hitelezők, munkavállalók) döntéseit. Az érintett körből jól látszik, hogy a lényegesség fogalma szubjektív elemeket is tartalmaz(hat). Alapvetően a gazdálkodónak a megítélésén múlik, hogy mit és milyen körülmények között ítél lényegesnek vagy éppen lényegtelennek.

Gyakorlati előfordulás, alkalmazás:

A számviteli politikában kell meghatározni

Szt. 14. § (4) A számviteli politika keretében írásban rögzíteni kell – többek között – azokat a gazdálkodóra jellemző szabályokat, előírásokat, módszereket, amelyekkel meghatározza, hogy mit tekint a számviteli elszámolás, az értékelés szempontjából lényegesnek, jelentősnek, nem lényegesnek, nem jelentősnek, kivételes nagyságú vagy előfordulású bevételnek, költségnek, ráfordításnak, továbbá meghatározza azt, hogy a törvényben biztosított választási, minősítési lehetőségek közül melyeket, milyen feltételek fennállása esetén alkalmaz, az alkalmazott gyakorlatot milyen okok miatt kell megváltoztatni.

Ha rákeresünk az Szt.-ben a „lényeges” fogalomra, akkor azt látjuk, hogy sok helyen kérnek a gazdálkodótól valamilyen minősítést, és ehhez valamilyen további – jellemzően – eljárási vagy bemutatási kötelem társul. Ajánlott az összes ilyen meghatározandó tételt külön-külön mérlegelni és meghatározni. Ha belegondolunk, hogy almát hasonlítanánk össze a körtével, ha az egész cégre vonatkozóan csak egy lényegességi mértéket használnánk. Ezen kívül a lényegesség megfogalmazása is sokkal sokszínűbb lehet, mint egy adott értéknek a meghatározása, hiszen lehet:

– mérlegsorok vagy meghatározandó tételek alapján fix összeg – hátránya, hogy folyamatos ellenőrzést igényel, mivel a gazdálkodó nagyságának, körülményeinek a változása szükségessé teheti a lényegességre vonatkozó rögzített érték módosítását (ehhez vezetői döntés szükséges és a számviteli politika változtatása);

– valamilyen arányszámnak a meghatározása – ha változik a viszonyítási alap, akkor a lényegességi mérték is ezzel párhuzamosan változik;

– a lényegességet valamilyen feltételnek a bekövetkezéséhez vagy be nem következéséhez kötni.

Tehát fontos, hogy ne keverjük össze az egész beszámoló szempontjából alkalmazott lényegesség számviteli elvet az Szt. által kötelezően meghatározandó egyedi elemekkel.

6.6. Költség–haszon összevetésének elve

Szt. 16. § (5) A beszámolóban (a mérlegben, az eredménykimutatásban, a kiegészítő mellékletben) nyilvánosságra hozott információk hasznosíthatósága (hasznossága) álljon arányban az információk előállításának költségeivel (a költséghaszon összevetésének elve).

A költség–haszon összevetésének elve gazdaságossági követelményt fogalmaz meg. (Éppen ebből kiindulva gyakran találkozunk a szakirodalomban a „gazdaságosság elve” megnevezéssel is.)

Költség–haszon elvet gyakorlati feladatokra lefordítva azt jelenti, az éves beszámolóban szereplő információból nyerhető haszon haladja meg az információ előállításának költségeit. Persze ez a szemlélet nem jogosítja fel a gazdálkodót arra, hogy ne vagy ne az előírt formában, mélységben és tartalommal készítse el a beszámolóját!

Éppen ezért ezt az elvet a gyakorlatban nem az egész beszámolóra értjük, hanem a beszámoló egyes elemeinek a meghatározásakor külön-külön kell mérlegelni a felmerülő költségeket és az ezekből eredő hasznot. Az Szt. keretjellegéből eredően az egyedi eljárásokat nem írja elő kötelező jelleggel, legfeljebb megoldási javaslatokat tesz, s a gazdálkodónak kell kiválasztani a – számára és az eredmény eléréséhez vezető – legkedvezőbb megoldást.

Gyakorlati előfordulás, alkalmazás:

A költség–haszon elvet célszerű minden olyan esetben alkalmazni, amikor egy gazdasági esemény számviteli vagy más költségei indokolatlanul meghaladják az abból származó bevételeket, vagy annak eldöntésekor, hogy a többletinformáció haszna arányban áll-e a ráfordított költséggel. Ilyen esetek a gyakorlatban:

– készletgazdálkodási rendszer kialakítása – mennyiségi és értékbeni nyilvántartás teljes adminisztrációjának kiépítése és folyamatos működtetése vagy időszakonkénti (de legalább beszámolókészítéshez) mennyiségi felvételen és azok kiértékelésén alapuló készletmeghatározás;

– behajthatatlanná minősítésnél annak a minimális értéknek a meghatározása, amely alatt nem éri meg lépéseket tenni és ráfordítást generálni a követelés behajtására (jogi eljárás díjai, postai díjak, cégen belüli rezsiköltségek együttese alapján);

– értékhelyesbítés/értékelési tartalék képzéséhez szükséges szakértői és könyvvizsgálói díjak egybevetése a beszámolóban szereplő értékhelyesbítés/értékelési tartalék hozadékával.

A fenti részlet dr. Sallai Csilla azonos című cikkéből jelent meg, amely eredeti formájában a Számviteli tanácsadó 22021/8-9-es számában olvasható.



Kapcsolódó cikkek

2021. augusztus 31.

A munkavállalók ösztönzésének egyik eszköze: a munkavállalói részvénytulajdonosi program

A Munkavállalói Részvénytulajdonosi Program egy eszköz arra, hogy a gazdálkodó olyan juttatási rendszert alakítson ki, amely amellett, hogy érdekeltté teszi a programban résztvevő munkavállalókat a vállalkozás eredményes működésében, a munkabéren felüli juttatásra ad lehetőséget az általános szabályoktól eltérő, kedvező adózás mellett. Részlet a Számviteli tanácsadó írásáából.

2021. augusztus 13.

A projektelszámolás számvitele

A projektelszámolás kérdésköre az elmúlt időszak talán legjelentősebb számviteli törvényi módosításának tekinthető. A 2020-ban kötött szerződések tekintetében már kötelező az új szabályozás alkalmazása a gazdaság szereplői számára, vélhetően ezért is érkezett a Könyvvizsgálói Kamarához számos megkeresés a gyakorlati alkalmazások vonatkozásában.