Új felügyeletet kapnak a könyvvizsgálók


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nemrégiben a parlament elé terjesztett salátatörvény-javaslat nemcsak az adó-és tb jogszabályokat írja át, hanem a könyvvizsgálók külső független minőségbiztosítását és törvényességi felügyeletét is átrendezi.


A módosító javaslat az „egyes törvényeknek a központi költségvetésről szóló törvény megalapozásával összefüggő, valamint egyéb célú módosításáról” címet viseli, és T/9401. szám alatt olvasható a parlamenti honlapon. A javaslat elfogadásáról a parlament kivételesen sürgős eljárásban dönt, így december 17-én már el is fogadhatják a jogszabályt.

A könyvvizsgálói kamarai törvény (2007. évi LXXV. törvény) tervezett módosítása szerint a könyvvizsgálók felett a közfelügyeletet – a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottság helyett – a könyvvizsgálói irányelvvel összhangban a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó hatóság gyakorolja a jövőben. Az új hatóságra vonatkozó legfontosabb szabályokat is tartalmazni fogja a törvény.

Jelenleg a kamarai tag könyvvizsgálókra, könyvvizsgáló cégekre vonatkozó minőségbiztosítási rendszert a Magyar Könyvvizsgálói Kamara működteti azzal, hogy a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó kamarai tag könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek esetében a minőségbiztosítás a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottság irányítása mellett történik. A törvényjavaslat indokolása szerint azonban a közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálatát ellátó könyvvizsgálók, könyvvizsgáló cégek külső minőségbiztosítását indokolt a könyvvizsgálói szakmától függetlenül megszervezni.

Külső minőségbiztosítás, hatósági minőségellenőrzés

Ezért a javaslat szerint a külső minőségbiztosítást egy független, hatósági jogosítványokkal rendelkező szervezet látja majd el. 2013-ban létrehozzák a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó hatóságot, amely teljes egészében átveszi a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottság funkcióját és jogállásból kifolyólag hatósági jogosítványokkal is fel lesz ruházva. A módosító javaslat szerint a független minőségellenőrzés rendszerét a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatokat ellátó hatóság működteti majd.

A törvényjavaslat beépíti a jogszabályba a hatósági minőségellenőrzés lefolytatatására vonatkozó elírásokat is. Az ellenőrzött kamarai tag könyvvizsgálónak, könyvvizsgáló cégnek a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység ellátása során teljesítenie kell azokat a kötelezettségeket, amelyeket az ellenőr jogerős határozatában megállapít.

Az ellenőr

a) kötelezhet továbbképzésen való részvételre,
b) figyelmeztethet az előírásoknak nem megfelelő gyakorlat megszüntetésére,
c) fegyelmi eljárást kezdeményezhet a kamaránál.

A közfelügyeleti hatóságot a könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatok ellátásáért közfelügyeleti díj illeti meg, amely a könyvvizsgálói kamarát terheli. A díj mértéke a tárgyévben a kamara tagdíjakból és hozzájárulási díjakból származó bevételének 5 %-a. A közfelügyeleti díjat a kamara a tárgyév december 31-ig köteles teljes egészében megfizetni, azonban a hatóság működésének biztosításához tárgyév január 31-ig illetve július 30-ig 50-50 %-os előleget fizet a várható bevételek arányában.

Törvényességi felügyelet

A könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatok tekintetében közfelügyeleti hatóság gyakorolja majd a kamara feletti törvényességi felügyeletet. Ennek keretében jogosult vizsgálni, hogy a kamara döntései megfelelnek-e a jogszabályoknak. Amennyiben jogszabálysértést tapasztal, kezdeményezheti a törvényesség helyreállítását a kamaránál, ennek sikertelensége esetén bírósághoz fordulhat. A nem a közfelügyelet hatálya alá tartozó feladatokat illetően továbbra is a miniszter gyakorolja a törvényességi felügyeletet.

A könyvvizsgálói közfelügyeleti feladatok ellátásért felelős szervezetet külön kormányrendelet fogja szabályozni. az új szabályok a tervezet szerint 2013. július 1-jén lépnek majd hatályba.

A kiva-kata-eva adónemek várható módosításait szintén ez a törvényjavaslat tartalmazza, a tervezett változásokról itt olvashat részletesen, az adórendszert és a társadalombiztosítást érintő egyéb javasolt módosításokról pedig itt olvashat.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.

2024. április 11.

Középiskolások pénzügyi tudatosságát támogatja a Számlázz.hu

Szakmai partnerként és szponzorként támogatja Magyarország egyik legjelentősebb fintech cége, a Számlázz.hu a Luca Pacioli Középiskolás Versenyt, amelynek célja fiatalok számviteli, pénzügyi és adózási ismereteinek fejlesztése. A megmérettetésben a Kárpát-medencében tanuló magyar középiskolások vehetnek részt, ám nemcsak a versenyzőket, hanem a felkészítő tanárokat és a legtöbb diákot delegáló iskolát is díjazzák.

2024. április 11.

Elhatárolt veszteség felhasználása beolvadásnál

A gyorsan változó gazdasági környezetben gyakoriak a cégstruktúrákat érintő változások, az átalakulások, egyesülések, szétválások, és ennek okán sokszor merülnek fel jogértelmezési kérdések a jogelőd és jogutód társaságok adókötelezettségeit illetően. Jelen cikkünkben a veszteségelhatárolás kérdéskörét vizsgáljuk beolvadás esetén.