15 százalékkal emelkedtek a román nyugdíjak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Romániában 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak szeptember 1-től, ennek költségét a kormány betervezte az idei költségvetésbe.

Marius Budai munkaügyi miniszter a hétvégén megerősítette, hogy van pénz a megemelt nyugdíjak kifizetésére, így hétfőtől már az emelt öregségi járandóságokat kézbesítik az érintetteknek.

Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök pártja nyugdíjas tagozatának vasárnap tartott rendezvényén kijelentette, az idősek mindig számíthatnak arra, hogy partnerüknek tekinti őket a szociáldemokrata kormány. A kormányfő élesen bírálta azokat, akik azt állítják, hogy nincs elég pénz az államháztartásban a nyugdíjak folyósítására. Hangsúlyozta, hogy a nyugdíjak alacsonyak, sokan egyik hónaptól a másikig élnek, ezért szükség van az emelésre.

Szeptember 1-től az úgynevezett nyugdíjpont értéke, aminek alapján különböző szorzók segítségével kiszámolják a nyugdíjakat, 1100 lejről 1265 lejre emelkedik, ami lényegében azt jelenti, hogy a nyugdíjak 15 százalékkal lesznek nagyobbak.

Július végén Romániában 1189 lej (83 230 forint) volt az átlagnyugdíj.

A Nemzetközi Valutaalap pénteken tette közzé a Romániával kapcsolatos jelentését, amelyben azt javasolta a bukaresti hatóságoknak, hogy növeljék az adóbevételeket, csökkentsék az államháztartási és a külkereskedelmi hiányt, illetve módosítsák a júniusban megszavazott és azóta hatályba lépett nyugdíjtörvényt, amely két év alatt 70 százalékkal növelné az öregségi járandóságokat. A nemzetközi pénzintézet szakemberei úgy vélik, hogy a nyugdíjtörvény középtávon veszélyezteti az államháztartás stabilitását és növeli a román gazdaság sérülékenységét.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Varga Mihály: nőtt a nyugdíjak vásárlóereje

Nőtt a nyugdíjak vásárlóereje 2010-hez képest, a gazdasági növekedésből jelentős összeget fordítottak a nyugdíjasok támogatására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában szerdán Budapesten.

2024. október 7.

Lehet-e szolgálati időt szerezni felsőfokú tanulmányok idejére?

A szolgálati idő elsősorban keresőtevékenységgel szerzett biztosítási jogviszony alapján keletkezik. De vajon van-e mód arra, hogy akkor is szerezzünk szolgálati időt, amikor nincs biztosítási jogviszonyunk, mert nappali tagozatos felsőfokú tanulmányokat folytatunk? Van. Ismertetjük a lehetőségeket.