50 ezer forintra nő az árvaellátás minimuma
Kapcsolódó termékek: TB-nyugdíj témájú kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több mint duplájára, 50 ezer forintra nő január elsejétől az árvaellátás minimuma – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közmédiával.
Novák Katalin azt mondta: Magyarországon 55 ezer árva vagy félárva gyermek jogosult árvaellátásra, amelynek átlagos összege jelenleg havonta 41 ezer forint.
A jogosultak közül 42 ezren kapnak 50 ezer forintnál kevesebb pénzt havonta – tette hozzá.
Hangsúlyozta: a kormány ezzel az intézkedéssel azokon az egyszülős családokon szeretne segíteni, „ahol egy szülő teljesít kettő helyett” vagy ahol mindkét szülő meghalt és a gyermek árván nevelkedik.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek
A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetését követően sokan örömmel értesülhettek arról, hogy sikeresen jelentkeztek felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán történő továbbtanulásra. Az új egyetemisták közül vannak, akik árvaellátásban részesültek középiskolai tanulmányaik alatt. Nézzük meg, hogy a tanulmányok felsőoktatásban történő folytatása hogyan befolyásolja ellátásukat, amelynek folyósítása a középiskola befejezésekor beszüntetésre kerül.
2020. május 7.
Mikor jár árvaellátás az unokának?
Árvaellátás jár a testvérnek és az unokának (ideértve a dédunokát és az ükunokát is) ha őt az elhunyt saját háztartásában eltartotta, és a gyermeknek tartásra köteles és képes hozzátartozója nincs.