A csalad.hu-n ismerteti a kormány a csok-ot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A csalad.hu portálon ismerteti a kormány az új otthonteremtési programjának részleteit; a családosoknak, vagy a gyerekeket vállalóknak szóló tájékoztató tartalmazza a kedvezmény igénybevételének feltételeit.


A tavaly július 1-jével bevezetett egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás, a családok otthonteremtési kedvezménye (csok) január 1-jétől még kedvezőbb feltételekkel igényelhető – áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) háttérintézménye, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet honlapján.

A legfontosabb változások között említették, hogy a lakóingatlanok energiahatékonysági szintjét a jövőben nem kell figyelembe venni a kedvezmény összegének megállapításánál.

Eltörlik továbbá az ingatlanokra előírt 160 négyzetméteres felső mérethatárt, ez azt jelenti, hogy az ennél nagyobb hasznos alapterületű ingatlanokra is igényelhető lesz a csok.

Januártól a külföldön szerzett biztosítási jogviszony is beleszámít az előírt fél éves biztosítási időszakba, ez – a közlés szerint – elősegítheti, hogy a külföldön munkát vállaló fiatalok hazatérve le tudjanak telepedni.

Az előre vállalt gyermekek esetében elegendő, ha csak az egyik szülő 40 év alatti. A változások közé tartozik, hogy az igénylésnél már nemcsak a 16, hanem a 20 év alatti eltartottakat is figyelembe lehet venni, felsőoktatási továbbtanulás esetén pedig a 25 év alattiakat is.

A használt lakóingatlanok vásárlása vagy bővítése esetén járó csok alapösszege 10 százalékkal emelkedik, így egy gyermek után 550-660 ezer forint, két gyermek után 880 ezer-1,43 millió, három gyermek után 1,32-2,2 millió, négy vagy több gyermek után 1,76-2,75 millió forint jár.

Az újonnan épített vagy vásárolt lakóingatlanok esetében a kedvezmény egy gyermek esetén 600 ezer forintra nő, két gyermek esetén 2,6 millióra, míg három vagy több gyermek esetén 10 millió forintra.

Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat

Az új folyóirat célja, hogy tudományos igénnyel, de a gyakorlat számára is hasznosítható módon, a gyakorlatban felmerülő problémákra fókuszálva mutassa be a Polgári Törvénykönyvet.
Főszerkesztő: dr. Vékás Lajos

További részletek, megjelenés >>

Az új lakóingatlant építő vagy vásárló családok közül azoknál, akik jelenleg három vagy több gyermeket nevelnek, illetve a jövőben (a meglévő gyermekeket is figyelembe véve) legalább három gyermek felnevelését vállalják, a normál szabályokhoz képest többletkedvezmények is vannak.

Eszerint akár három gyermeket is lehet majd előre vállalni, melynek határideje 10 év lesz. Ez a határidő akkor is, ha a meglévők mellé csak egy vagy két gyermeket vállalnak, de ezzel a gyermekek létszáma eléri a legalább hármat.

Azokat a gyermekeket is figyelembe lehet venni a kedvezmény összegének megállapításánál, akik után korábban már igénybevettek csokot, vagy a szocpolt, de a korábban kapott támogatás összegét a 10 millió forintos kedvezményből le kell vonni.

A megvásárolandó új lakásnak legalább 60 négyzetméternek, míg családi ház esetén legalább 90 négyzetméternek kell lennie.

Nem feltétel, hogy az igénylőnek vagy családtagjainak ne legyen meglévő lakástulajdona vagy haszonélvezeti, használati joga a kedvezmény igénylésekor.

Az érintett háromgyermekes családok az általuk felvett lakáscélú kölcsönhöz kedvezményes állami kamattámogatást is igényelhetnek. A kamattámogatás maximális időtartama 25 év, és legfeljebb 10 millió forint kölcsönösszegig igényelhető.

A csok bővítésével egyidejűleg ugyanakkor – a visszaélések kiszűrése érdekében – több plusz feltételt is beépítettek rendszerbe, ezek közé tartozik a büntetlen előélet (vagyon elleni bűncselekmények tekintetében).

A három- vagy többgyermekes, új ingatlant építő vagy vásárló családoknál a feltételek közé tartozik, hogy az igénylő nem szerepel a Központi Hitelinformációs Rendszerben, továbbá az igénylést megelőzően legalább 2 évig folyamatosan biztosított volt, ezen belül pedig minimum az igénylést közvetlenül megelőző 180 napban keresőtevékenységet is végzett. A tájékoztatás szerint ebbe nem számít bele a közfoglalkoztatás.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton azt közölte, az új programmal kapcsolatos konkrét kérdésekkel már hívható az Emmi 06-1-795-31-68 telefonos ügyfélszolgálata.
    Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkár pedig azt mondta, az igénylők már felkereshetik a pénzintézeteket, tájékozódhatnak és beadhatják kérelmüket.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Varga Mihály: nőtt a nyugdíjak vásárlóereje

Nőtt a nyugdíjak vásárlóereje 2010-hez képest, a gazdasági növekedésből jelentős összeget fordítottak a nyugdíjasok támogatására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában szerdán Budapesten.

2024. október 7.

Lehet-e szolgálati időt szerezni felsőfokú tanulmányok idejére?

A szolgálati idő elsősorban keresőtevékenységgel szerzett biztosítási jogviszony alapján keletkezik. De vajon van-e mód arra, hogy akkor is szerezzünk szolgálati időt, amikor nincs biztosítási jogviszonyunk, mert nappali tagozatos felsőfokú tanulmányokat folytatunk? Van. Ismertetjük a lehetőségeket.

2024. október 4.

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. A Portfolio.hu véleménycikke.