A leggyakoribb hozzátartozói nyugellátás – özvegyi nyugdíj


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hozzátartozói nyugellátások között a legnagyobb nagyságrendet az özvegyi nyugdíj képviseli. Ebből adódóan ezzel a nyugellátással kapcsolatban érkezik a legtöbb kérdés is. Tekintsük át a legfőbb tudnivalókat az özvegyi nyugdíjjal kapcsolatban.

Jogosultsági előfeltétel az elhunyt részéről

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság – azonosan a többi hozzátartozói nyugellátással – az elhunyt jogszerző által megszerzett szolgálati idő alapján keletkezik. A jogszerzés akkor állapítható meg, ha az elhunyt nyugdíjasként halt meg, vagy rendelkezett az elhalálozási életkorára előírt mértékű szolgálati idővel.

Ha a szükséges mértékű szolgálati idővel az elhunyt hozzátartozó nem rendelkezett, méltányosságból kivételes hozzátartozói nyugellátás igényelhető az erre vonatkozó szabályok és feltételek szerint.

Egyedül a baleseti hozzátartozói nyugellátások állapíthatók meg az elhunyt szolgálati idejére tekintet nélkül.

Az özvegyi nyugdíjra jogosultak köre

Özvegyi nyugdíjra jogosult a házastárs, a bejegyzett élettárs, az élettárs, ha a meghatározott mértékű (tíz év, illetve közös gyermek esetén egy év) együttélési időt teljesítette, és az elvált, vagy egy évnél hosszabb ideje külön élő házastárs, ha az elhunyttól tartásdíjban részesült, vagy arra való jogosultságát a bíróság megállapította.

Az özvegyi nyugdíj megosztása több jogosult esetén

Előfordulhat, hogy az elhunyt után egyszerre több özvegy is jogosult özvegyi nyugdíjra, például az élettárs, akivel a halált közvetlenül megelőzően együtt élt a személy és az elvált házastárs, aki házastársi tartásban részesült az elhunyttól.

Ha az özvegyi nyugdíjra egyidejűleg többen jogosultak, közöttük azt egyenlő arányban meg kell osztani. Ha az özvegy sérelmezi az egyenlő arányú megosztást, általános hatáskörű bíróság előtt kérheti az egyenlő arány megváltoztatását.

Különleges esetek

Özvegyi nyugdíj házastársak esetében fő szabályként bármilyen rövid házasságnál megállapítható a házastárs halála esetén.

Kivételt képez a szabály alól a nyugdíjkorhatár betöltését követően kötött házasság, ebben az esetben ugyanis legalább öt éve fennálló házasság esetén jár az özvegyi nyugdíj, vagy akkor, ha a házasságból, korábbi együttélésből gyermek származott.

Nem ritka az az eset, amikor a házastársak elválnak akár hosszú házasságot követően is, majd élettársi együttélésben folytatják további életüket.

Fontos tudni, hogy ilyen esetben az özvegyi nyugdíjra jogosító élettársi együttélési időbe a korábbi házasságban történő együttélés nem számítható be még akkor sem, ha a házasság felbontása és az élettársai együttélés kezdete között időbeli megszakítás nem volt.

Fordítva is így áll a helyzet. Ha hosszú élettársi együttélést követően kötnek házasságot a felek, a házasságkötést megelőző élettársi együttélés ideje nem számítható be a házasságban történő együttélési idő követelményébe még akkor sem, ha erre szükség lenne az özvegyi nyugdíj megállapíthatóság érdekében, azaz a nyugdíjkorhatár betöltését követően kötött házasságnál a megkívánt öt éve fennálló házasság esetében.

Vagyis ha a házastárs a házasságkötéskor már betöltötte a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, és ezért az özvegyi nyugdíjhoz a házasságkötést követő legalább öt év együttélés szükséges, ez az idő csak a házasságkötéstől számítható, a korábbi élettársi együttélés bármilyen hosszú is volt, nem számítható ide.

Ha a házasság fennáll, a házastársak azonban egy évnél hosszabb ideje külön élnek, a halálesetnél nem jár az özvegyi nyugdíj.

Nem jelent azonban kizáró okot az az eset, ha az egyik házastárs kórházban, vagy gondozó házban tartózkodik egészségi állapota miatt, azaz házastársa nem otthonukban ápolja, de rendszeresen látogatja a beteg házastársat, gondoskodik róla.

özvegyi nyugdíjElőször ideiglenes özvegyi nyugdíj

Az özvegyi nyugdíj az elhunyt halálát követő egy éven át ideiglenes özvegyi nyugdíjként, ezt követően, ha az erre vonatkozó feltételek teljesülnek, özvegyi nyugdíjként folyósítható.

Két esetben egy évnél hosszabb ideig is jár az ideiglenes özvegyi nyugdíj.

Egy éven túl, a gyermek tizennyolc hónapos koráig jár az ellátás, ha tizennyolc hónaposnál fiatalabb gyermek maradt hátra, ha a gyermek tartósan beteg, vagy fogyatékos a nyugellátás a gyermek három éves koráig jár.

Özvegyi nyugdíj

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj leteltét követően özvegyi nyugdíjra jogosult az özvegy, ha betöltötte a reá irányadó nyugdíjkorhatárt, vagy megváltozott munkaképességű, vagy az elhunyt jogán árvaellátásra jogosító fogyatékos vagy legalább két egészséges gyermekről gondoskodik.

Az özvegyi nyugdíj megszűnése

Az ideiglenes özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik, ha időtartama letelt.

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik, ha az özvegy a születési éve szerinti nyugdíj korhatára betöltése előtt házasságot köt.

Ha az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megváltozott munkaképesség, vagy árvaellátásra jogosult gyermekekre tekintettel került megállapításra, megszűnik az ellátás, ha az özvegy már nem megváltozott munkaképességű, vagy egy gyermek sem jogosult már árvaellátásra.

Özvegyi nyugdíj későbbi időponttól

Özvegyi nyugdíjra jogosult az is, akinek esetében az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike

  • a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tizenöt éven belül,
  • a házastárs 1993. február 28-a után bekövetkezett halála esetén az elhalálozástól számított tíz éven belül bekövetkezik.

Előfordul az az eset is, hogy az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik, majd a jogosító feltételek valamelyike ismét bekövetkezik, például az özvegy ismét megváltozott munkaképességűvé válik, vagy korábban árvaellátásra jogosult gyermek nevelése címén kapta az özvegyi nyugdíjat, amely megszűnt az árvaellátás megszűnése miatt, de később egy másik jogosító feltétel, a nyugdíjkorhatár betöltése bekövetkezett.

Az özvegyi nyugdíj akkor éled fel, ha az nem házasságkötés címén szűnt meg és az özvegyi nyugdíjra jogosító feltételek valamelyike:

  • a házastárs 1993. március 1-je előtt bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnésétől számított tizenöt éven belül,
  • a házastárs 1993. február 28-a után bekövetkezett halála esetén az özvegyi nyugdíj megszűnésétől számított tíz éven belül bekövetkezik.

Az özvegyi nyugdíj összege

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj hatvan százaléka, az özvegyi nyugdíj harminc százaléka annak a nyugellátásnak, amely az elhunytat megillette, vagy megillette volna.

Továbbra is hatvan százalékos mértékű az özvegyi nyugdíja annak az özvegynek, aki betöltötte a reá irányadó nyugdíjkorhatárt, vagy megváltozott munkaképességű, de saját jogú nyugellátásban, rehabilitációs ellátásban, rokkantsági ellátásban nem részesül.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?

Az évek „összeszámítása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ezt korábban kérje. A kérelem évente csak egyszer nyújtható be.