AB: választani kell a nyugdíjfolyósítás és a munkaviszony között

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. LXXXI. törvény (Tny.) 83/C. §-a, valamint a 102/I. §-a, 102/J. §-a és 102/K. §-a alaptörvény-ellenességének és nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. A határozathoz Szalay Péter párhuzamos indokolást, Stumpf István különvéleményt csatolt.

1. Az alapügy

Az alapvető jogok biztosa indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a Tny. 83/C. §-át, illetve a 102/I-102/K. §-ait, mivel azok ellentétesek az Alaptörvény XIII. cikkében foglalt tulajdonhoz való joggal. Az indítványozó utalt arra, hogy 2013. év elejétől kezdve számtalan panasz érkezett a hivatalához, amelyben az érintettek az ún. kettős juttatás, az öregségi nyugdíj és munkabér együttes fizetése tilalmát kifogásolták.

[multibox]

A 83/C. § és a 102/I. § értelmében azon személyek, akik öregségi nyugdíjban részesülnek és amellett közalkalmazotti jogviszony, kormányzati szolgálati jogviszony, állami vezetői szolgálati jogviszony, közszolgálati jogviszony, bírói szolgálati viszony, igazságügyi alkalmazotti szolgálati viszony, ügyészségi szolgálati viszony, fegyveres szervvel hivatásos szolgálati viszony vagy a Magyar Honvédséggel szerződéses vagy hivatásos szolgálati viszony egyikében állnak 2013. január 1-jén, a jogviszony fennállásának tényét 2013. április 30-ig kötelesek bejelenteni a nyugdíjfolyósító szervnek. Ha a jogviszony továbbra is fennáll, akkor ezen személyek esetében az öregségi nyugdíj kifizetését 2013. július 1-jétől szüneteltetni kell.

Április 2-től a szabályozás kiegészült a 102/J. §-szal, amely szerint a fenti rendelkezések nem alkalmazhatóak az egyes rendelkezési állományba helyezett bírókra, valamint a rendelkezési állományba helyezett ügyészekre. Szintén a fentiek szerint kell szüneteltetni az öregségi nyugdíjat a 102/K. § értelmében a fekvőbeteg-szakellátó és egyes fekvőbeteg-szakellátókhoz kapcsolódó egészségügyi háttérszolgáltatást nyújtó, 100%-os állami tulajdonban lévő, valamint azok 100%-os tulajdonában lévő gazdasági társaságok által ellátott feladatok központi költségvetési szervek általi átvételéről, valamint az ezzel kapcsolatos eljárási kérdések rendezéséről szóló 2013. évi XXV. törvény rendelkezései alapján, az átvétellel érintett gazdasági társaságokkal az átvétel időpontjában munkaviszonyban álló személyekkel létesített közalkalmazotti jogviszony keretében továbbfoglalkoztatott, öregségi nyugdíjban részesülő személy esetében.

Az indítványozó kifejtette, hogy az előző Alkotmányon alapuló alkotmánybírósági gyakorlat a nyugdíj várományokat és a nyugellátásokat az alkotmányos tulajdonvédelem szabályai alapján védte. Az Alaptörvény hatálya alatt elfogadott 3048/2013. (II. 28.) AB határozat ezt megerősítette, és rámutatott arra, hogy a társadalombiztosítási jogviszonyokkal összefüggő szolgáltatások esetében továbbra is fennáll az alkotmányos tulajdonvédelem, amelynek korlátozása a közérdekűségi teszt alapján állapítható meg.

Az ombudsmanon kívül több bírói kezdeményezés is érkezett az Alkotmánybírósághoz, amelyekben a bírók a jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát is kérték, valamint egy magánszemély alkotmányjogi panaszt terjesztett.  Utóbbi arra is hivatkozott, hogy a támadott jogszabály más jogviszonyban álló nyugdíjasok esetében hasonló korlátozást nem ír elő, ezért a vizsgálni kért rendelkezések őt diszkriminálják.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el. Az ügy időközben a Fábián kontra Magyarország ügy révén az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé került, amelynek döntését az Alkotmánybíróság bevárta.

[htmlbox jogtar_kepzes]

2. A döntés indokai

Az AB döntésében utalt arra, hogy a társadalombiztosítási jogalkotást vizsgáló alkotmánybírósági gyakorlat visszatérő megállapítása az, hogy a szerzett jogok megvonása sérti a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét. Ugyanakkor e határozataiban az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a vegyes rendszerű társadalombiztosításban nem választható el élesen a biztosítási és a szolidaritási elem. A „vásárolt jogra” azonban csak a biztosítással fedezett szolgáltatások esetében lehet sikerrel hivatkozni, viszont az elemek keveredése miatt nem dönthető el teljes pontossággal, hogy melyik mögött áll ellenszolgáltatás, és melyik mögött nem. Később az Alkotmánybíróság bevezette a tulajdonvédelem szempontjainak alkalmazhatóságát a társadalombiztosítás egyes területein.  Ennek eredményeként azokban az esetekben, amelyekben a biztosítási elemnek van szerepe, a tulajdonvédelem alapján, azokban pedig, ahol a biztosítási elemnek nincs szerepe, a jogbiztonság alapján kell megítélni a szociális ellátásokba való beavatkozás alkotmányosságát.

Ez alapján az AB arra a következtetésre jutott, hogy a jogosultsági feltételeket teljesítve megszerzett, a ténylegesen folyósított nyugdíjra való jogosultság vagyoni értékű jog, amelyet az Alaptörvény XIII. cikke véd. E jogosultság feltételhez kötése, a jelen esetben az öregségi nyugdíj folyósításának átmeneti szüneteltetése az Alaptörvény XIII. cikke szerinti „tulajdon” korlátozását jelenti, amelyre csak törvényben, közérdekből és azzal arányosan van lehetőség. Ezért vizsgálni kellett, hogy a szabályozás megfelelő egyensúlyt teremt-e a közösség általános érdekei és az érintett személy alapvető jogainak védelme követelményei között.

Tartalmi szempontból a közérdek szolgálata, mint a tulajdonhoz való jogba történő beavatkozás legitim célja és az egyéni alapjogok védelme tekintetében méltányos mérlegelésre van szükség. Ezt fejezi ki az Alaptörvénynek az az előírása, hogy a jogos tulajdon is társadalmi felelősséggel jár, illetve azt kivételesen, közérdekből el lehet vonni.

Ezzel összefüggésben az AB megállapította, hogy a Tny. 83/C. § beiktatásának célja a nyugdíjrendszer fenntarthatóságával függ össze, és a társadalmi szolidaritás kifejezését szolgálja. Alkotmányjogi szempontból nem lehet eleve kizárni, hogy a törvényhozó olyan szabályozást alkothasson, amely szükség esetén szolidaritás közösségbe vonja az öregségi nyugdíjra már jogot szerzett személyeket is, ha ennek megfelelő indoka van. A nyugdíjrendszer egyensúlyának megteremtésére való törekvés tehát ésszerű indoka a szabályozásnak.

Az AB azt is hangsúlyozta, hogy a támadott jogszabályban a havi nyugdíj szüneteltetéséről van szó, és nem a nyugdíjjogosultság végleges, teljes elvesztéséről. A korlátozás átmeneti jellegű, a nyugdíj folyósítása folytatódik, amikor az érintett személy elhagyja az állami foglalkoztatást. Ezért az AB szerint a korlátozás nem a jog lényegét érinti: miután a szóban forgó szabályozás hatályba lépett, az érintett személy választhatta meg munkaviszonyának megszüntetését, nyugdíja folyósításának folytatását, vagy a munkaviszonyban maradást és a nyugdíjának szüneteltetését. Mivel az állami nyugdíjrendszerben az állami nyugdíj funkciója a megélhetés biztosítása, ezért munkaviszony fenntartása esetén átmenetileg megszűnik a nyugdíjfizetés célja, vagyis az érintett személy nem marad a megélhetést biztosító jövedelem nélkül. Ebből következőleg a vizsgált szabályozás megfelelő egyensúlyt teremt a közösség általános érdekei és az érintett személy alapvető jogainak védelme követelményei között, így nem sérti a tulajdonhoz való alapjogot.

A hátrányos megkülönböztetéssel összefüggésben az AB utalt arra, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan, alkotmányos indok nélkül tett különbségtételre vonatkozik, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Nem tekinthető viszont hátrányos megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás különböző tulajdonságokkal bíró alanyi körre eltérő rendelkezéseket állapít meg, mert alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható – azonos csoportba tartozó – személyi körben lehetséges.

[htmlbox mt_kommentar]

 

A jelen ügyben felvetődő diszkriminációs kérdéssel összefüggésben az AB arra a következtetésre jutott, hogy nem igazolható, hogy a közszférában alkalmazott, öregségi nyugdíjban részesülő személy hasonló, vagy lényegében hasonló helyzetben van, mint a magángazdaságban foglalkoztatott, öregségi nyugdíjban részesülő személy. Az államháztartási forrásból, vagy a magángazdaságban való foglalkoztatás között jelentős jogi és ténybeli különbségek vannak, és az állam, mint munkáltató helyzete sem azonos a magángazdaság munkáltatóival. Habár mind az állami, mind pedig a magánszektor alkalmazottai a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszerhez kapcsolódnak, amelyhez ugyanolyan mértékben járulnak hozzá, ez önmagában nem jelenti azt, hogy hasonló helyzetben vannak. Ezért az AB szerint az államháztartásból eredő forrással való gazdálkodásra lehetséges eltérő szabályt alkotni különösen az államháztartási pénzügyi egyensúly fenntartása érdekében.

Az indítványok elbírálása során az Alkotmánybíróság figyelembe vette az EJEB döntését is, amelyben a felperes, mint nyugdíjas egy önkormányzatnál dolgozott köztisztviselőként, és nyugdíjának folyósítását 2013. július 2-án felfüggesztették. Az EJEB a határozatban arra a következtetésre jutott, hogy az állami nyugdíj felfüggesztése a közszolgálatban foglalkoztatott nyugdíjas számára nem sérti a javak békés élvezetéhez való jogot és megállapította azt is, hogy a köztisztviselők és a magánszektorban foglalkoztatott nyugdíjasok nyugdíjainak állami nyugdíj folyósítására való jogosultság különbsége nem jelenti a megkülönböztetés tilalmának sérelmét sem. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az EJEB döntésének indokolása alapvetően nem tér el sem a tulajdonhoz való jog, sem a hátrányos megkülönböztetés tilalma tekintetében attól az értelmezéstől, amelyet az Alkotmánybíróság kifejtett. Ezért az EJEB döntésére is figyelemmel az Alkotmánybíróság a nemzetközi szerződésbe ütközés megállapítására irányuló indítványokat is elutasította.

Az ügy előadó alkotmánybírája dr. Varga Zs. András volt.

---