Döntött az orosz parlament alsóháza a nyugdíjkorhatárról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megszavazta az orosz parlament alsóháza harmadik, végleges olvasatában azt a törvénytervezetet, amely a nők esetében fokozatosan 55-ről 60, a férfiakéban pedig 60-ról 65 évre emeli fel a nyugdíjkorhatárt.

A jogszabály tervezetét, amelyet 332:83 arányban fogadtak el az Állami Duma képviselői, az elnöki aláírást megelőzően a parlament felsőházának, a Szövetségi Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

A nagy társadalmi elégedetlenséget kiváltó törvénytervezetben, amelyet a kormány júniusban terjesztett a törvényhozás elé, Vlagyimir Putyin elnök és a kormányzó Egységes Oroszország párt képviselőinek javaslatára módosításokat hajtottak végre, egyebek között a nők esetében az eredetileg tervezett 63-ról 60-ra szállították le a nyugdíjkorhatárt. Emellett három évvel, a nők esetében 40-ről 37 évre, a férfiakéban pedig 45-ről 42 évre csökkentették a nyugdíjjogosultsághoz szükséges munkaviszony időtartamát.

A nőknél a gyerekek száma csökkenteni fogja a nyugdíjkorhatárt. A háromgyerekes anyák 3, a négygyerekesek 4 évvel korábban mehetnek nyugdíjba, az öt vagy annál több gyereket szült nők esetében pedig – mint ahogy eddig is – a jogosultság az 50. életévtől lép érvénybe.

Változatlanok maradnak a nyugdíj-megtakarítás kivételének feltételei is, a nők azt 55, a férfiak 60 éves koruktól vehetik ki, akár egy összegben is.

Kedden a parlamenti alsóház elfogadott egy másik, a nyugdíj-reformcsomag szempontjából fontos törvénymódosítást, amelynek értelmében 200 ezer rubelig (840 ezer forint) terjedő bírsággal sújtható az a munkaadó, amely öt évvel a nyugdíjkorhatár előtt álló embert nem alkalmaz vagy elbocsát.

A törvénytervezethez politikusoktól, érdekvédelmi és üzleti szervezetektől összesen több mint 300 módosító javaslat érkezett be. Vjacseszlav Vologyin házelnök közölte, hogy az ezekkel foglalkozó munkacsoport a törvény gyakorlati végrehajtása során ezeket tovább fogja mérlegelni.

Dmitrij Medvegyev miniszterelnök kijelentette: a reform következtében keletkező többletbevételeket arra fogják fordítani, hogy az orosz átlagnyugdíj a jelenlegi 14 144 rubelről (59 405 forint) 2024-re 20 ezer rubelre (84 ezer forint) emelkedjen.

Oroszországban – még a Szovjetunióban – 1932-ben állapították meg a nyugdíjkorhatárt, amelyhez azóta nem nyúltak. Sokakban az kelt felháborodást, hogy a felemelt nyugdíjkorhatár a férfiaknál eléri a jelenlegi várható élettartam határát, de a lakosság ragaszkodik a korábban elért szociális vívmányok megtartásához is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 7.

Lehet-e szolgálati időt szerezni felsőfokú tanulmányok idejére?

A szolgálati idő elsősorban keresőtevékenységgel szerzett biztosítási jogviszony alapján keletkezik. De vajon van-e mód arra, hogy akkor is szerezzünk szolgálati időt, amikor nincs biztosítási jogviszonyunk, mert nappali tagozatos felsőfokú tanulmányokat folytatunk? Van. Ismertetjük a lehetőségeket.

2024. október 4.

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. A Portfolio.hu véleménycikke.