Előbb érkezik a nyugdíj, jövőre 3 százalékkal emelkedik az összege


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Decemberben korábban, jövő szombat előtt érkeznek az érintettekhez a nyugdíjszerű ellátások és a nyugdíj – közölte a Miniszterelnökség.

A közlés szerint a havi ellátást a bankszámlákra minden hónap 12-én utalják, decemberben a karácsony miatt viszont már a napokban megkapják nyugdíjasok.

Januártól a nyugdíj összege három százalékkal magasabb lesz, egy átlagos összegű ellátásban részesülő nyugdíjas ezzel – az egy embernek folyósított valamennyi ellátást figyelembe véve – 4300 forinttal kap majd többet havonta, ami éves szinten 51 600 forintot jelent.

Kiemelték: a nyugdíjak a januári emeléssel 2010-hez képest 43,8 százalékkal emelkednek, vásárlóértékük pedig több mint 10 százalékkal nő.

A nyugdíjasok 2016-tól több mint 220 milliárd forint értékű további juttatást kaptak Erzsébet-utalvány, rezsiutalvány, illetve nyugdíjprémium formájában a gazdaság kiemelkedő teljesítménye miatt – írták.
Emlékeztetettek: 2021-től négy ütemben elkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, februárjában a havi ellátás egyheti összegét vehetik kézhez a nyugdíjasok.nyugdíj

Az ellátást az öregségi nyugdíjasok, a hozzátartozói nyugellátásban, a rokkantsági járadékban és egyéb, a kormányhatározatban felsorolt ellátásban részesülők kapják. Az intézkedés 2,56 millió embert érint – tették hozzá.

Hangsúlyozták: 13. havi nyugdíj 2021-től történő visszaépítése nagy eredmény, különösen a koronavírus-járvány okozta helyzetben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 16.

A leggyakoribb hozzátartozói nyugellátás – özvegyi nyugdíj

A hozzátartozói nyugellátások között a legnagyobb nagyságrendet az özvegyi nyugdíj képviseli. Ebből adódóan ezzel a nyugellátással kapcsolatban érkezik a legtöbb kérdés is. Tekintsük át a legfőbb tudnivalókat az özvegyi nyugdíjjal kapcsolatban.
2020. március 3.

A nyugdíj előtt állók munkajogi védelme

Az idősebb, pályájuk végén álló munkavállalók nehéz helyzetben állnak utolsó, munkával töltött éveik során: ha ekkor szűnne meg munkaviszonyuk, új munkahelyet embert próbáló feladat lenne szerezniük, hiszen életkorukból adódóan egy munkáltató sem számolna hosszú távon velük, egyértelműen hátrányban indulnának a munkaerőpiacon. Éppen ezért, munkaviszonyuk megtartása érdekében különleges felmondási védelem illeti meg őket.