Emelni kell a nyugdíjkorhatárt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Drámaian romlik a demográfiai helyzet – írja a Magyar Nemzet.


Muszáj lesz újra felemelni a nyugdíjkorhatárt a népesség számának csökkenése és a lakosság elöregedése miatt. A KSH Demográfiai portré 2015 című kötetéből kiderül: 2060-ra csaknem kétmillióval, 7,9 millióra zuhanhat Magyarország lélekszáma, és a legalább 65 évesek aránya megközelíti majd az egyharmadot a jelenlegi 18 százalék helyett – hívja fel a figyelmet Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója.

Botos Katalin közgazdász szerint alapvetően három megoldás létezhet a problémára. Az egyik lehetőség a befizetett járulékok növelése, ami versenyképtelenné tenné a cégek zömét. Emellett szóba jöhet a juttatások csökkentése is, ami az alapnyugdíj mérséklésével vagy a korhatár emelésével érhető el. A szakértő egy közkeletű félreértésre is felhívta a figyelmet: a magyar nyugdíjrendszert sokan nagyvonalúnak tartják, mert a bérekhez képest nagy a járadékok aránya. Botos Katalin szerint viszont nem szabad elfelejteni, hogy a fizetések olyan alacsonyak, hogy még így is alig tudnak megélni az idősek a járadékukból.

A nyugdíjrendszer kihívásaira adható további válaszokról itt olvashat.

Adó Jogtár Plusz Ingyenes próbalehetőség

Adó, tb és számvitel témák joganyagai, szakértői magyarázatok, számítási példák, gyorskereső, cégeditor, változásmutató – most egy hónapig ingyenesen!

Regisztráljon és próbálja ki >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 7.

Lehet-e szolgálati időt szerezni felsőfokú tanulmányok idejére?

A szolgálati idő elsősorban keresőtevékenységgel szerzett biztosítási jogviszony alapján keletkezik. De vajon van-e mód arra, hogy akkor is szerezzünk szolgálati időt, amikor nincs biztosítási jogviszonyunk, mert nappali tagozatos felsőfokú tanulmányokat folytatunk? Van. Ismertetjük a lehetőségeket.

2024. október 4.

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. A Portfolio.hu véleménycikke.