Hogyan kérhetünk igazolást a külföldi szolgálati időről?
Hivatalból és kérelemre is elindulhat a szolgálati idő összeszámlálása. A külföldi szolgálati idő igazolásában segít a magyar nyugdíjbiztosító.
Kapcsolódó termékek: TB-nyugdíj témájú kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az összeg a 2,7 millió érintett utalványának az összegét, a gyártás és a kipostázás költségét tartalmazza.
Harmincmilliárd forintot költenek a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványokra, ez tartalmazza a 2,7 millió érintett utalványának összegét, valamint az eljuttatás és a gyártás költségét – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Rétvári Bence fontosnak nevezte, hogy ha Magyarországon végre „jobban mennek a dolgok”, akkor mindenki érezze az ország erősödését, ezért kapnak, ahogy tavaly, idén is 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok.
[htmlbox Tb_Kommentár]
Emlékszünk még azokra az időkre, amikor a nyugdíjasokkal kapcsolatban csak megszorításokról, vagy egyhavi nyugdíj elvételéről beszéltek – fogalmazott az államtitkár hozzátéve, hogy most már sokkal jobb, hogy nyugdíjemelésről, nyugdíjprémiumról, és Erzsébet-utalványokról tudnak beszélni.
Megjegyezte, nyugdíjprémiumot Magyarország történetében először idén fizettek ki.
Kérdésekre válaszolva közölte, több mint 27 milliárd az utalványok összege és valamivel több mint 2 milliárd forint az eljuttatás és gyártás költsége. Az utalványokat 2018. december 31-ig felhasználni.
Panulin Ildikó, a Magyar Posta Zrt. szóvivője azt közölte, az utalványok felét már kézbesítették, vagy megpróbálták kézbesíteni. Ha a postás nem találja otthon a nyugdíjast, akkor értesítőt hagy hátra, és a posta tíz munkanapig megőrzi a küldeményt – mondta.
Közölte, karácsonyig biztosan be tudják fejezni az utalványok kézbesítését.
(MTI)
Hivatalból és kérelemre is elindulhat a szolgálati idő összeszámlálása. A külföldi szolgálati idő igazolásában segít a magyar nyugdíjbiztosító.
Nőtt a nyugdíjak vásárlóereje 2010-hez képest, a gazdasági növekedésből jelentős összeget fordítottak a nyugdíjasok támogatására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában szerdán Budapesten.
A szolgálati idő elsősorban keresőtevékenységgel szerzett biztosítási jogviszony alapján keletkezik. De vajon van-e mód arra, hogy akkor is szerezzünk szolgálati időt, amikor nincs biztosítási jogviszonyunk, mert nappali tagozatos felsőfokú tanulmányokat folytatunk? Van. Ismertetjük a lehetőségeket.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!