EU: jogos a magánpénztárak államosítása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága elutasította szerdán a magánnyugdíjpénztárak ügyében tett magyar panaszt. A panaszosnak lesz nyugdíja a magánpénztárak államosításától függetlenül – érveltek a bírák.


A strasbourgi bíróságnál a 30 éves, E. B. monogrammal azonosított magyar állampolgár tett panaszt, mert szerinte a nyugdíjrendszert érintő új szabályozással az állam gyakorlatilag elkobozta az ő magántulajdonát képező nyugdíj-megtakarítását azért, hogy azt saját céljaira használja.

A bíróság szerint a panaszos magántulajdonhoz fűződő joga nem sérült, hiszen a jövőben is joggal tarthat igényt nyugdíjra a foglalkoztatása alatt fizetett járulékok alapján, függetlenül attól, hogy azok állami vagy magánkézben lévő nyugdíjpénztárba folytak be.

A bíróság azzal az indoklással utasította el a beadványt, hogy a törvény értelmében a panaszos 2010 november 1. előtti magánpénztári megtakarításait érintetlenek maradtak, az azt követő befizetései pedig állami nyugdíjra tették jogosulttá, a törvénymódosítások pedig a nyugdíjjogosultságot jelentő szolgálati idő számításánál a ledolgozott éveit változatlanul figyelembe veszik.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?

Az évek „összeszámítása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ezt korábban kérje. A kérelem évente csak egyszer nyújtható be.