Feketemunka: gyakrabban csap le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Évről-évre több cég bukik le be nem jelentett alkalmazottai miatt. A NAV ellenőrzési módszerei egyre kifinomultabbak.


2011-ben 2857, 2012-ben 4911, 2013. első félévében pedig 2624 vállalkozásról derült ki, hogy szabálytalanul foglalkoztatja dolgozóit. Ezekből az adatokból még nem következik, hogy az országban több a feketén foglalkoztatottak száma, mint korábban: az emelkedés hátterében a NAV ellenőrzéseinek minden eddiginél eredményesebb módszerei állnak.

A munkáltatók ellenőrzését ma már korszerű kiválasztási és informatikai rendszer segíti. A NAV folyamatosan elemzi és értékeli a rendelkezésére álló adatokat, tapasztalatokat, hogy az ellenőrzési szűrő még hatékonyabban működjön. A revizorok mellett a pénzügyőrök is részt vesznek a foglalkoztatási szabályok betartásának ellenőrzésében.

A NAV a feketemunka szempontjából továbbra is kockázatos építőipar mellett nagy hangsúlyt helyez az élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem, az éttermi mozgó vendéglátás, valamint az italszolgáltatás területén tevékenykedő foglalkoztatókra, továbbá az éjszaka működő szolgáltatókra is. Ezeken a területeken korábban is gyakori volt, hogy az alkalmazottakat nem jelentették be munkáltatóik.

A NAV a foglalkoztatók gyakoribb ellenőrzésével a szabályos foglalkoztatás bővülését szeretné ösztönözni. A szigorú és egyre gyakoribb ellenőrzések célja a költségvetési bevételek növelése mellett a megelőzés. Minél nagyobb valószínűséggel számíthatnak a foglalkoztatók a NAV ellenőrzésére, annál kevésbé vállalják az adóelkerülés kockázatát. Ennek hatására csökkennek az adózatlan jövedelmek, és nő a jogkövető vállalkozások száma és a gazdaság versenyképessége – olvasható az adóhatóság közleményében.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.