Hamarosan érkezik a 2018. évi kedvezményes utazási igazolvány
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Év elején többször is kapnak levelet a nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságától. Januárban kapják meg a tájékoztató levelet az előző évben folyósított ellátás összesített összegéről és az ellátás 2018. évi emelésének mértékéről és az emelt összegről. Az ellátottak utazási utalványát legkésőbb március 31-ig adják postára.
Utazási igazolvány
A közforgalmú személyszállításban a 65. év feletti személyek életkoruk alapján teljes utazási kedvezménnyel vehetnek részt, azaz díjmentesen, személyi okmányuk bemutatásával.
A 65. év alatti nyugdíjban és más meghatározott ellátásban részesülők éves utazási igazolvány alapján részesülnek meghatározott mértékű utazási kedvezményben.
Az „Ellátottak utazási utalványa” alapján a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV.25.) Korm. rendelet szerint évi 16 alkalommal 50 %-os mértékű, 2 alkalommal 90 %-os mértékű kedvezménnyel váltható menetjegy vasúton, HÉV-en, elővárosi és helyközi autóbuszon, kompon és réven történő utazáshoz. Két 50 %-os kedvezmény összevonásával a 90 %-os magasabb kedvezmény is igénybe vehető.
Az igazolvány évente március hónapban, legkésőbb március 31-ig kerül postai úton, átvételi elismervényes küldeményként megküldésre a jogosultak részére a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságától.
Az utalvány elnevezése azért nem „nyugdíjas utazási utalvány”, hanem ellátottak utazási utalványa, mert a nyugellátásban részesülők mellett több más, nem nyugellátásnak minősülő ellátásban részesülő személy is jogosult rá.
[htmlbox Változásfigyeltetés]
Az utalványra jogosult, aki
-
az utalvány kiadásának évében 65. életévét be nem töltött, saját jogú nyugellátásban, valamint azzal azonos elbírálás alá eső ellátásban részesül, beleértve a nemzetközi vonatkozású saját jogú öregségi nyugdíjakat is,
-
aki hozzátartozói nyugellátásban (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói nyugellátás, özvegyi járadék) részesül,
-
aki 2011. december 31-ig 57. életévét betöltötte és 2011. december 31-én korhatár előtti öregségi nyugdíjban részesült (előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj, korkedvezményes nyugdíj, korengedményes nyugdíj, művésznyugdíj, szolgálati nyugdíj, polgármesterek öregségi nyugdíja, országgyűlési képviselők, EP magyarországi képviselők nyugdíja),
-
aki rokkantsági ellátásban részesül és 2011. december 31-én I. illetve II. csoportos rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, vagy akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 30 %-os vagy kisebb mértékű,
-
aki rokkantsági ellátásban részesül, ha 2011. december 31-ig 57. életévét betöltötte, és 2011. december 31-én III. csoportos rokkantsági nyugdíjra vagy rendszeres szociális járadékra volt jogosult,
-
aki rokkantsági járadékban, nemzeti gondozási díjban, nemzeti helytállási pótlékban részesül,
-
külföldről hazatelepült magyar állampolgár, aki külföldről részesül nyugellátásban,
-
nyugdíjsegélyben részesülő egyházi személy,
-
gyám és gyámolt személy,
-
gondnok és gondnokolt személy.
[htmlbox Tb_Kommentár]
A gyám és gyámolt, a gondnok és gondnokolt, illetve a házastárs/élettárs és nyugdíjkorhatárt betöltött házastársa/élettársa az utalványt megosztva is használhatja.
Jó tudni, hogy a kedvezményes utazási igazolványra, amely egy éven át használható fel, célszerű vigyázni, fontos azt gondosan kezelni.
Az utalvány pótlása, cseréje ugyanis csak meghatározott esetben lehetséges.
Pótlásra csak akkor kerülhet sor, ha a jogosult az utalvány eltulajdonításának tényét rendőrségi jegyzőkönyvvel, bejelentéssel vagy feljelentéssel igazolja, illetve ha az utalvány elháríthatatlan ok miatt megsemmisült árvíz, földrengés, vagy egyéb természeti katasztrófa során.
Az egyéb okból megrongálódott utalvány csak akkor cseréltethető ki, ha az utalvány visszajuttatásra kerül a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságához.