Kevés nyugdíjra számítanak a fiatalok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyarok a nyugdíjjövedelmük több mint felét (54 százalékát) még mindig az államtól várják, de a fiatalok egyre inkább tisztában vannak az állami ellátás határaival – derült ki az Aegon Center for Longevity and Retirement (ACLR) kutatásából.

A kutatás adatai alapján a baby boom (a 1970-es évek) idején születettek a nyugdíjjövedelem tervezésénél az állam 70 százalékos hozzájárulására számítanak, az ezredforduló idején született generáció már csak 42 százalékosra; a fiatalabb korosztály egyre inkább tisztában van az állami ellátás határaival.

Öt megkérdezettből kettő úgy vélte: a növekvő élettartam és a fogyó népesség következtében emelkedő társadalombiztosítási kiadásokat az adók emeléséből kell finanszírozni. Csak minden tizedik magyar – kevesebben, mint a világátlag – gondolta úgy, hogy az államnak csökkentenie kellene a társadalombiztosítás kiadásait.

A magyar dolgozók alig több mint negyede (27 százalékuk) takarít meg rendszeresen, ami messze elmarad a 39 százalékos világátlagtól. Öt magyarból kettő semmilyen nyugdíjtervvel nem rendelkezik, igaz, csaknem 30 százalékuk tervez nyugdíjcélú megtakarítást, ami jócskán meghaladja a 18 százalékos világátlagot.

A nyugdíjas kor terveit és céljait vizsgáló felmérésből az is világossá vált, hogy a magyarok sokkal kevésbé bíznak abban, hogy kényelmes idős kort tudnak biztosítani maguknak. Mindösszesen csupán 22 százalékuk bizakodó, szemben a 29 százalékos világátlaggal. A nők jobban aggódnak a férfiaknál, előbbiek 40 százaléka, utóbbiak 30 százaléka érez emiatt szorongást.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Varga Mihály: nőtt a nyugdíjak vásárlóereje

Nőtt a nyugdíjak vásárlóereje 2010-hez képest, a gazdasági növekedésből jelentős összeget fordítottak a nyugdíjasok támogatására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában szerdán Budapesten.

2024. október 7.

Lehet-e szolgálati időt szerezni felsőfokú tanulmányok idejére?

A szolgálati idő elsősorban keresőtevékenységgel szerzett biztosítási jogviszony alapján keletkezik. De vajon van-e mód arra, hogy akkor is szerezzünk szolgálati időt, amikor nincs biztosítási jogviszonyunk, mert nappali tagozatos felsőfokú tanulmányokat folytatunk? Van. Ismertetjük a lehetőségeket.