Kevesebb nyugdíjra számíthatnak a nők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nők átlagosan 15 százalékkal kevesebb nyugdíjra számíthatnak mint a férfiak – egyebek mellett ez derült ki az Aegon 12 országra kiterjedt felméréséből.


A magyarázatnál első helyen áll az a tény, hogy a nők munkabére még mindig 17 százalékkal alacsonyabb a férfiakénál. A legnagyobb hátrány – 23 százalék – 35 és 44 éves koruk között éri a nőket.

Ennek az az oka, hogy a nők maradnak otthon újszülött gyermekükkel, valamint ők esnek ki a munkából, ha a gyermekük ápolásra szorul.

A nők 29 százaléka gondolja azt, hogy nyugdíjas korában rosszabb lesz a helyzete mint a férfiaké, egynegyedük viszont úgy véli, hogy ők vannak előnyösebb helyzetben.

Az Aegon globális felmérésben részt vett országok: Kanada, Kína, Franciaország, Németország, Magyarország, Japán, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, Svédország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia. Országonként ezer-ezer személyt kérdeztek meg.

(Forrás: MTI)

Munkaügyi és tb-nyilvántartás, adatszolgáltatás 2014

Bizonytalan az új szabályok alkalmazásában? Értesüljön az újdonságokról, tegye fel kérdéseit szakértő előadóinknak Farkasné Gondos Krisztina OEP osztályvezetőnek, dr. Kártyás Gábor munkajogásznak és dr. Kovács Ferenc adószakértőnek – jöjjön el 2014. március 20-án szakmai konferenciánkra

Ízelítő a tematikából:

  • A bejelentési szabályok módosulásai
  • A bevallások változásai, különös tekintettel a járulékbevallásokra
  • Nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettség
  • A munkaidő-nyilvántartás törvényi követelményei
  • A szabadság és egyéb távollétek kezelése a nyilvántartásban

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Bővebb információk és jelentkezés itt

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.