Megugrott a környezetbarát autók értékesítése az első két hónapban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagy lendületet vett a magyarországi újautópiac zöldülése az idén az első két hónapban, amit főként az új, szigorú európai emissziós normák hatásának tulajdonít a környezetbarát autók értékesítésében élen járó Toyota Central Europe Kft.

A járvány ugyan egyre nagyobb negatív hatással lehet a piac alakulására, fennáll a néhány hónapos rövid távú visszaesés lehetősége éppúgy, mint egy elhúzódó negatív trendé, azonban nyilvánvaló, hogy a piac zöldülése folytatódni fog – tették hozzá.

Tavaly a magyarországi újautó-értékesítések 6,9 százalékát tették ki a részben vagy teljesen elektromos autók, az arány az idén február végéig már 15,6 százalékra ugrott – ismerteti az importőr cég a Datahouse adataira hivatkozva közleményében. A közlemény szerint az idén februárig a hazai újautó-eladások 13 százalékát tették ki az öntöltő hibrid elektromos autók, 1,3 százalékát a plug-in hibrid elektromos autók (PHEV), és további 1,3 százalékát az akkumulátoros elektromos autók (BEV).

A kormány környezetbarát autók vásárlását támogató programja jelenleg a plug-in hibrid elektromos és az akkumulátoros elektromos autók értékesítését támogatja. 2019-ben a teljes magyarországi újautó-értékesítés 1,9 százalékát, az értékesített környezetbarát autók 28 százalékát vásárolták meg támogatás segítségével. Az idén az első két hónapban már a teljes piac 2,6 százaléka, a zöldautó-eladások 16,6 százaléka volt támogatott jármű.

A környezetbarát autó mellett döntő vásárlók 83,4 százaléka ugyanakkor öntöltő hibridet (HEV) választott, amelyre nem terjed ki az állami támogatás. Ezek iránt a kereslet jelentősebben nőtt, ami arra utal, hogy a környezetbarát autózás mellett döntő vásárlók számára jelenleg a külső töltést nem igénylő,  praktikusan használható HEV a legélhetőbb megoldás – jegyzi meg a közleményében a cég, amelynek értékesítésében a HEV 44,3 százalékot tesz ki.

A Toyota és prémium márkája, a Lexus már negyedik generációs hibrid elektromos hajtását kínálja járműveiben, de mára szinte valamennyi autógyártó kínálatában megjelentek a részben vagy teljesen elektromos modellek.

A Toyota és a Lexus 2019-ben együtt a magyarországi zöldautó-eladások 57,5 százalékát adta, a hibrid értékesítések 92,4 százalékát jegyezte, ez utóbbi 6435 darab volt. Az idén februárig a két márka együtt a magyarországi részben vagy teljesen elektromos autók 34,1 százalékát és a hibridek 40,8 százalékát (1319 darab) adta el.

A Toyota 2019-ben a kivonásokkal tisztított magyarországi újautó-piacon 12 168 új autót értékesített, ez 8,1 százalékos bővülés volt az előző évhez képest, míg a Lexus 751 új autót adott el, 1,8 százalékkal növekedve. Az idén február végéig a Toyota 2619 új autót adott el (+86,4 százalék), a Lexus 148-at (+28,7 százalék).

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2011. augusztus 26.

Fordulat a magyar autópiacon, özönlenek be a használt kocsik

Felpörgött a két évesnél idősebb használt autók magyarországi behozatala, évek óta nem látott darabszámot mutat az első féléves statisztika. A növekedést a második félévben tovább erősítheti a regisztrációs adó várható, egyes kategóriákban akár drasztikus mértékű emelését megelőző bevásárlási hullám.
2018. január 16.

PwC: radikálisan átalakul az autópiac

Az új megosztási módok elterjedése miatt a gépkocsik száma Európában 280 millióról 200 millióra, míg az Egyesült Államokban 270 millióról 212 millióra csökkenhet 2030-ig. Ezzel szemben Kína gépkocsiállománya 180 millióról 280 millió darabra nő.