Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár


2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. A Portfolio.hu véleménycikke.

A jelentést jól képzett és tárgyilagos szakemberek írták, elemzésükhöz érdekes módon a pénzügyminisztérium modelljét is felhasználták. Az anyagot publikálás előtt megvitatták a magyar gazdasági vezetés számos, név szerint felsorolt tagjával, de a 2019-es gyakorlattal ellentétben, most külső szakértőket nem hallgattak meg, legalábbis annak nincs nyoma.

A jelentés szerint a magyar nyugdíjrendszert a népesség öregedése komoly kihívások elé állítja. Rögzített nyugdíjkorhatárral számolva emiatt a nyugdíjkiadások GDP-aránya a jelenlegi 8-ról 2070-ig 12%-ra növekszik, miközben a járulékbevételek GDP-aránya stagnál.

Mivel a Nők40 kiemelt szerepet kap a jelentésben, röviden kitérek a működésére: minden magyar nő, aki összegyűjt legalább 40 évnyi jogosultsági viszonyt, az iránymutató nyugdíjkorhatár elérése előtt csökkentés nélküli nyugdíjra jogosult.

A magyar nyugdíjrendszer konstrukciós hibái is hozzájárulnak a kihívásokhoz:

  • az iránymutató korhatár nem követi a várható élettartamot;
  • a 62-ről 65 évre emelkedő iránymutató korhatártól függetlenített Nők40-et az újonnan nyugdíjba vonuló nők fele igénybe veszi;
  • a nyugdíjrendszer túl bőkezű: legalábbis a modellben szereplő átlagos nyugdíjas utolsó nettó keresetének körülbelül 90%-val megy nyugdíjba;
  • nehéz a járulékkulcsot annyira emelni, hogy a nyugdíjkassza hiánya jelentősen csökkenjen.

Két fő javaslat

A jelentés alternatív javaslatokat fogalmaz meg, és elemez. Az iránymutató korhatárt és a Nők40 bizonyos paraméterértékeit a várható élettartam növekedéséhez kötné 2025-től vagy 2035-től kezdve. A Nők40-et a minimális korhatár és a minimális jogosultsági idő emelésével szigorítaná, beleértve akár a Nők40 teljes megszüntetését is.

A jelentés szerzői a felfelé eddig is rugalmas mellé a lefelé rugalmas korhatárt is bevezetnék, azaz akár 2 évvel az iránymutató korhatár elérése előtt megfelelő levonással nyugdíjba lehetne vonulni, de a minimális korhatár nem süllyedhetne 65 év alá. Azaz csak 67 éves iránymutató korhatár elérésekor (2045-re) tágulna a rés két évre.

A jelentés az induló nyugdíjak megállapításában szereplő életpálya-keresetek valorizálásában az áraknak is szerepet tulajdonítana. (Ezt az önkényes megoldást csak néhány országban használják.) Bár a valorizálás eléggé bonyolult kérdés, legalább röviden kitérek rá. A legtöbb országban, beleértve Magyarországot is a munkásévek egyéni kereseteit az átlagos keresetek dinamikájával emelik föl a nyugdíjazás előtti év szintjére. Ez azért előnyös, mert a jól bevált német nyugdíjpontrendszert utánozza, amelyben minden év plafonozott egyéni keresetét az adott év átlagkeresetéhez viszonyítják, és e hányadosok összegével arányos az egyéni nyugdíj. Ha az áraknak is szerepet adunk a valorizálásban, akkor rögzített szolgálati időskála esetén általában lassítjuk a valorizálást, azaz csökkentjük az induló nyugdíjak emelkedését, különösen az életkorral lassan növekvő keresetek esetén.

A szolgálati időskála a szolgálati idő függvénye, s az iránymutató korhatáron vagy a Nők40-ben a skála és a nyugdíjalap szorzata adja az induló nyugdíjat. A skálát a várható járulékbevételek alakulásával arányosan lesüllyesztené.

A jelentés által túlságosan bőkezűnek tartott 13. havi nyugdíjat egyénenként egy indexált korláttal korlátozná, például az átlagon maximálva.

Megfordítva a korábbi évek gyakorlatát, elvben a munkavállalói vagy munkáltatói tb-járulékkulcsot emelné annyival (11 százalékponttal), hogy a járulékbevétel a GDP 2,2%-ával növekedjen 2070-re, de ez a kedvezőtlen foglalkoztatási hatások miatt nagyon visszafogná a GDP növekedését.

Kiegészítő javaslatokként fogalmazta meg a jelentés

  • a történelmi okok miatt cikcakkos szolgálati időskála kiegyenesítését (például az első 20 év majdnem kétszer annyit ér, mint a második 20 év),
  • a tényleges (átlagos) nyugdíjazási kor emelkedésének ösztönzését,
  • a magánpillér erősítését,
  • és a termékenység emelését.

Némi ritkítással összegzem a jelentés alaptáblázatát (Table 1), amely a javaslatok mikro- és makrohatását elemzi.

  • Az 1. kombinált javaslat az iránymutató korhatárt a várható élettartam növekedésének 2/3-val emelné, és 10 év alatt fölszámolná a Nők40-et.
  • A 2. kombinált javaslat a nyugdíjakat a járulékalappal teszi arányossá, a Nők40-ben megkövetelné a minimális 60 éves kort, és maximalizálná a 13. havi nyugdíjat.

Levágnák a nyugdíjpolitika szent teheneit

A szerzők sokoldalúan és szakszerűen készítették el a jelentést, számos észszerű megállapítást és javaslatot tettek.

Bátran levágnák a mai nyugdíjpolitika szent teheneit: a Nők40-et, a merev korhatárt és a korlátozatlan 13. havi nyugdíjat.

Gondosan kalkulálnak. Gazdag nemzetközi összehasonlítással élve a magyar nyugdíjrendszert a többi OECD-országgal összehasonlítva vizsgálják.

Szerintem azonban a jelentés túlzott szerepet szán az iránymutató nyugdíjkorhatár indexálásának. Nem bizonytalanítja el a szerzőket saját 2-1 ábrájuk: Magyarországon 1996 és 2022 között úgy emelkedett 5-10 évvel az iránymutató férfi-női korhatár, hogy a nyugdíjban töltött évek száma közben 17-ről 15 évre csökkent; fix 65 éves korhatár esetén ez a mutató csak 2035-re tér vissza a 17-re. 2045-ben 67, 2070-ben pedig 69 év lenne a korhatár.

Kártékonyságával arányos figyelmet fordítanak a Nők40-re. De mintha nem tudatosulna a jelentés szerzőiben, hogy a konstrukció nemcsak pazarló, de méltánytalan is: egy 60 éves nő 40 évnyi jogosultsággal 5 évvel a korhatár alatt mentességet kap a további munka alól, míg egy 64 éves nő 39 éves jogosultsággal nem. A Nők40 radikális kiküszöbölésének bemutatásakor viszont, amikor évente egy évvel emelnék a minimális jogviszony értékét, elsiklottak afölött, hogy ez túl gyors ütem: akinek 2025-ben 1 éve hiányzott a 40-ből, annak 2026-ban ugyanúgy 1 éve fog hiányozni a 41-ből stb.

Merevnek érzem, hogy a jelentés szerzői egy tapodtat sem engednek abból, hogy a Nők40-es kivételen túl senki se mehessen 65 év előtt nyugdíjba. Ha a sokkal fejlettebb Svédországban néhány évvel ezelőtt megfelelő csökkentéssel még 61 évesen is nyugdíjba lehetett menni, akkor nálunk miért kell ragaszkodni a 65 éves minimumhoz? Csak nem azért, mert nem léphetünk vissza a már elért szintről?

A helyettesítési arány (induló átlagnyugdíj/utolsó átlagos nettó bér) számszerű ismertetésénél a szerzők túlzottan támaszkodtak az elméleti modellekre. Ha valóban jellemző lenne az induló nyugdíj és az utolsó kereset közti 90% körüli helyettesítés, akkor nehéz megérteni, hogyan lehet a hivatalos átlagnyugdíj-átlag nettó kereset (makro) arány 50%. Érinteni kellett volna az átlagbérek Dedák István és Oblath Gábor által évek óta hangsúlyozott túlbecslését is, amely a valóságosnál rosszabbnak mutatja a makrohelyettesítést.

Ezen a ponton röviden kitérek a jelentés által is érintett élettartamrésre: minél nagyobb egy egyén (különösen egy férfi) életpálya-keresete, várhatóan annál tovább él. Egy olyan nyugdíjrendszerben, amelyben a nyugdíj a keresettel arányos, a nagyobb keresetűek többet, a kisebb keresetűek kevesebbet kapnak, mint amennyit befizettek, ami perverz újraelosztást hoz létre.

Ami pedig a járulékalap-plafon kérdését illeti: a legtöbb tb-nyugdíjrendszerben a dolgozók vagy/és a munkáltatók által befizetett tb-járulék arányos vagy sávosan csökken (lásd lentebb a degresszió kérdését) a bruttókeresettel. De van egy kereseti határ, a plafon, amely fölött nem kell járulékot fizetni, és nem is keletkezik többletnyugdíj. Általában a plafon értéke az átlagbér 2-3-szorosa, és a dolgozóknak csak néhány százalékát érinti, de a miatta kieső járulék akár az össztömeg 10%-át is elérheti.

A járulékalap-plafonra több okból van szükség:

  • korlátozza a nyugdíjrendszer kényszer-megtakarítási mértékét,
  • emellett csökkenti az élettartamrés miatti perverz újraelosztást.

Rövidlátó költségvetési okokból 2013-ban a magyar kormány megszüntette a járulékplafont: ezzel azonnal megnövelte a járulékbevételt, és csak hosszabb távon emeli a plafon fölötti nyugdíjakat.

A járulékalap-plafont minél előbb vissza kellene állítani, de egyúttal vállalni kell a kieső járulékok pótlását.

Továbbá szembe kell nézni azzal, hogy a magas keresetűek nettó keresete a náluk hagyott járulékkal időlegesen megnő. Milyen jól jönne egy progresszív szja!

1998-ig a magyar nyugdíjrendszerben erős degresszió érvényesült: a magasabb kereseteket sávosan egyre kisebb mértékben ismerték el a nyugdíjalapban. A kötelező magánnyugdíjpillér bevezetésével párhuzamosan a degressziót fokozatosan kivezették, de a járulékplafon 2013-as kivezetése a degressziót mégis életben hagyta. Először nem sok vizet zavart, de a nominális értékén rögzített küszöbök elértéktelenedése miatt a degresszió ma már sokkal több nyugdíjba vonulót sokkal erősebben érint, mint korábban. Érdekes, hogy a degresszió tárgyalásánál a jelentés megelégedett a küszöbök további értékvesztésének megállításával, és nem is érintette a járulékplafon visszavezetésének fontosságát.

Egyébként a degresszió hatását nem lehet az szja progresszivitása nélkül elemezni. Például közös sávhatár esetén 30%-os második szja-kulcs ekvivalens lenne 77%-os beszámítással. Egyetértek a jelentéssel, hogy hosszú távon a degressziós együttható óvatos csökkentésével, azaz a degresszió lépcsőzetes fokozásával jelentősen csökkenteni lehetne a nyugdíjrendszer feszültségeit.

A jelentés által javasolt vegyes (bér- és áralapú) valorizálásnak egyik előnye a hatályos és általában használt tiszta bérvalorizálással szemben, hogy a dolgozók zöme nem érti, hogy rosszabbul járnak a változással. De csak ezért nem érdemes bevezetni, és az OECD-jelentés is megemlít alternatívákat, például az egységessé tett járadékszorzó csökkentését.

Végül néhány mondat a kiegészítő javaslatokról. Már csak a kifejtés egyszerűsítése miatt is a cikcakkos szolgálati időskála kiegyenesítésével kellett volna kezdeni az összes számítást. Jó ötlet a 3 éves valorizálási mozgóátlag, de a 2016 körül, részben statisztikai okokból elszálló nettó reálbér-dinamika káros hatásán nem sokat segített volna.

Jó alap lenne a reformhoz

Úgy vélem, a mostani OECD-jelentés – kellő terjesztés után – jelentősen hozzájárulhat a magyar nyugdíjrendszer előtt álló kihívások megértéséhez, és egy jó reform kidolgozásához. Ezzel a publicisztikával a jelentés nyilvános vitájában szeretnék részt venni.

Rossz előjelnek tartom azonban, hogy kilenc hónappal az eredeti határidő letelte után, két hónappal a jelentés publikálása után csak most kezdődhetne a nyilvános vita.

Abba meg bele sem merek gondolni, hogyan állnának a nyilvánosság elé azok a magasrangú tisztviselők, akik – miközben segítettek az anyag elkészítésében – hosszú ideig hallgattak a nyugdíjkérdésről.

Ha csak egyetlen intézkedést lehet tenni, akkor emeljék évente fél évvel a Nők40 minimális jogviszonyát, 6 év alatt 43-évre, és a megtakarított kiadásból és a befolyó járulékból emeljék föl a legkisebb nyugdíjakat úgy, hogy ne csorduljon át az emelés a nagyobb nyugdíjakon.

Az egész cikk táblázatokkal, kritikával IDE KATTINTVA érhető el.

Forrás: www.portfolio.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. november 11.

Adócsomag 2025: íme az újdonságok a tervezethez képest

A Pénzügyminisztérium október 29-én benyújtotta az őszi adócsomag tervezetét az Országgyűlés elé. A Pénzügyminisztérium közzétette az őszi adócsomag tervezetét társadalmi egyeztetés céljából, azonban a korábbi verzióhoz képest az Országgyűlés elé benyújtott törvénymódosítási javaslat számos újdonságot és változást tartalmaz. A PwC kifejezetten az új, a tervezet korábbi verziójától eltérő, jelentősebb módosítási javaslatokra tér ki.

2024. november 4.

Mi történik részmunkaidő esetén a nyugdíjjal?

Amennyiben a részmunkaidőben való foglalkoztatásnál a kereset eléri a minimálbér összegét, nyugdíj szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a kereset alapjául szolgáló munkavégzés nem teljes munkaidőben történik.