Néhány határidő a baleseti ellátások iránti igényérvényesítésnél


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha bekövetkezik az üzemi baleset, foglalkozási betegség, a kapcsolódó hivatalos ügyek intézése sokszor érthető módon háttérbe szorul. Jó tudni, meddig halaszthatjuk az ügyet, meddig nem késünk el az igényérvényesítéssel.

A társadalombiztosítási ellátások iránti igény visszamenőlegesen is érvényesíthető.

Ha a jogosultsági feltételek fennállnak, mind az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai, mind a nyugellátások megállapítása iránti igény hat hónapra visszamenőlegesen érvényesíthető.

Az ellátást legkorábban az igénybejelentés napját megelőző hatodik hónap első napjától lehet megállapítani.

Az üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés miatt szükségessé váló társadalombiztosítási ellátások megállapítása iránti igények benyújtásának, az igény érvényesíthetőségének határideje is a fenti szabály szerint alakul.

Ezeknél az ellátásoknál azonban találkozunk egy „végső” határidővel, azzal az időponttal, amelyen belül a baleseti ellátás megállapítása iránti kérelem előterjeszthető.

baleseti ellátásokEgészségbiztosítás

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (továbbiakban Ebtv.) 64-65. §-aiban tartalmazza a baleseti ellátások iránti igény érvényesítésének szabályait.

A rendelkezések a baleset üzemiségének megállapítása, a baleseti táppénz, és a baleseti járadék igénylésének szabályait rendezik.

Valamennyi baleseti ellátás megállapításának előfeltétele a baleset üzemiségének elismerése a baleseti táppénz megállapítására jogosult szerv (a társadalombiztosítási kifizetőhely, illetve a megyei, fővárosi kormányhivatal) által.

A baleset üzemiségének elismerése iránti kérelem a baleset bekövetkezésétől számított egy éven belül nyújtható be a baleseti táppénz megállapítására jogosult hatósághoz. A határidő elmulasztása miatt nem lehet igazolási kérelemmel élni.

Baleseti táppénz

Figyelemmel arra, hogy az Ebtv. 65. § (3) bekezdése szerint a baleseti táppénz iránti kérelem benyújtására a táppénzre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, erre az ellátásra is a hat hónapos visszamenőleges igényérvényesítési lehetőség vonatkozik.

Baleseti járadék

Az üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés miatt bekövetkező középsúlyos, tartós egészségkárosodás következtében megállapítható baleseti járadék természetére nézve átmenetet képez az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás ellátásai között.

A baleseti járadék az egészségbiztosítás pénzbeli ellátása, mégis egy különleges szabály miatt nyugellátásnak látszhat.

Az Ebtv. 65.§ (4) és (5) bekezdése szerint ugyanis a baleseti járadék iránti igényt a nyugdíjmegállapító szervnél kell benyújtani, az ellátás iránti kérelem elbírálására és a folyósításra a nyugellátások megállapítására és folyósítására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, azaz a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény rendelkezéseit.

E sajátosságon túlmenően a baleseti járadék megállapítása iránti igényérvényesítés határideje is eltér az egészségbiztosítási ellátások iránti határidőtől.

A vonatkozó jogszabály egy „végső” határidőt jelöl meg.

Az Ebtv. 65.§ (6) bekezdésében foglaltak szerint a baleseti járadék megállapítása iránti igényt az üzemi baleset bekövetkezése napjától számított három éven belül, foglalkozási megbetegedés esetén a megbetegedés megállapítását követő egy éven belül lehet érvényesíteni.

Nyugellátások

A nyugellátások körében baleseti nyugellátásként baleseti hozzátartozói nyugdíj, azaz baleseti özvegyi nyugdíj, baleseti árvaellátás, baleseti szülői nyugdíj állapítható meg.

Baleseti hozzátartozói nyugellátás

Korábban a társadalombiztosításról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (továbbiakban Tny.) 70. § (3) bekezdése szerint az üzemi baleset következtében meghalt személy hozzátartozója a baleseti özvegyi nyugdíj, baleseti árvaellátás, baleseti szülői nyugdíj megállapítása iránti igényét a halál napját követő két éven belül érvényesíthette.

A 2018. évi CXIX. törvény egyes családtámogatási és nyugdíjbiztosítási tárgyú törvények módosításáról módosította a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvényt, hatályon kívül helyezve a baleseti hozzátartozói nyugellátások iránti igény fenti, két éven belüli igényérvényesítési határidejét.

Jelenleg tehát már nincs eltérő, saját igényérvényesítési szabálya ezeknek a hozzátartozói nyugellátásoknak.

Sok esetben előfordult, hogy a halálesetet követő két év elteltével került sor a baleseti hozzátartozói nyugellátás igénylésére.

A korábbi szabályozás szerint a halálesetet követő két éven túl a baleseti hozzátartozói nyugellátás iránti igényt akkor lehetett érvényesíteni, ha egykorú okirat alapján kétséget kizáróan bizonyított, hogy üzemi baleset történt.

E tény bizonyításához egykorú okiratnak minősül például a baleseti jegyzőkönyv, a társadalombiztosítási vagy üzemi nyilvántartás, rendőrhatósági eljárás során készített irat, orvosi lelet, boncolási jegyzőkönyv.

Fenti 2018. évi CXIX. törvény ezt a rendelkezést is hatályon kívül helyezte, így itt sem találunk az általánostól eltérő igényérvényesítési szabályt.


Kapcsolódó cikkek

2021. október 5.

A foglalkoztató megtérítési felelőssége a baleseti ellátásért

Ha megtörténik a baj, bekövetkezik a munkahelyi baleset, vagy a foglalkozási ártalom megbetegedést okoz, a szükséges baleseti ellátások (természetbeni és pénzbeli szolgáltatás) megállapítását követően sor kerül az ún. megtérítési felelősség vizsgálatára.