Nem érhető el a katásoknak jövőre a minimálbért elérő TB ellátás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövőre hiába fizet valaki magasabb kataadót, csak a minimálbérnél kevesebbre lesz biztosítva – hívta fel a figyelmet a 24.hu.

A 24.hu cikke felidézi: 2014-től vált lehetővé, hogy az a kisadózó, aki magasabb ellátási alapot szeretne, havi 75 ezer forintot fizessen. Azóta az is jellemző volt, hogy a 75 ezer forintos adó megfizetése mellett az ellátási alap magasabb volt, mint a minimálbér.

A frissen beterjesztett törvényjavaslat abból a szempontból gyökeres fordulatot jelent, hogy a tervezet alapján jövőre a bruttó 200 ezer forintos minimálbérnél kevesebb, mindössze 179 ezer forint lenne a magasabb, havi 75 ezer forint adót fizető katás ellátási alapja – olvasható az internetes újságban.




Kapcsolódó cikkek

2020. október 6.

2021-től hatályos KATA szigorítások

Mint ahogy arról biztosan Önök is értesültek, 2020. nyarán az Országgyűlés elfogadta a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvényt (’Katv.’) érintő, 2021. január 1-étől hatályos módosításokat. A törvénymódosítás egyik fő célja az volt, hogy a jövőben ellehetetlenítse a kisadózó vállalkozások tételes adójának (’KATA’) alkalmazását burkolt foglalkoztatási jogviszonyok esetében, melynek következtében a Katv. szabályai több ponton is szigorodtak a jelenlegi szabályokhoz képest. Tekintettel a törvénymódosítás közelgő időpontjára, ezúton szeretnénk tájékoztatni Önöket a Katv. várható szigorításairól annak érdekében, hogy még időben felkészülhessenek a vállalkozásukat érintő esetleges változásokra.
2020. június 26.

40 százalékos büntetőadó épül be a katába. Veszélyben a nagy katáztatók?

A kormányzati bejelentések alapján várhatóan egy 40 százalékos kulcs kerül majd bevezetésre a katáztató oldalán 2021-től, ha a katás adózó egy partner felé kiállított számláin szereplő ellenérték meghaladja a 3 millió forintot. Előreláthatóan korlátozó szabályok lépnek életbe a kapcsolt vállalkozásokra és a többes katás jogviszonyokra vonatkozóan is – írja az RSM blogja.