A pedagógusok nyugdíjba vonulása 2024-ben
A pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény tartalmazza a pedagógusok nyugdíjba vonulási lehetőségeivel kapcsolatos szabályokat is. Részletesen ismertetjük és elemezzük őket.
Kapcsolódó termékek: TB-nyugdíj témájú kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nőni fog a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összege az ötezer főnél kisebb településeken, a kormány ott a használt ingatlanok esetében is jelentős növelést tervez – jelentette be Gulyás Gergely miniszter.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter az intézkedést is tartalmazó Magyar falvak programról elmondta: a kabinet célja, hogy a falusi létforma népszerűvé váljon, és ne járjon az életszínvonal csökkenésével, ha valaki vidékre költözik.
Az épülő házak esetében kedvezmény jár majd a tájegységbe illeszkedő építkezések után – sorolta a várható változásokat, hozzátéve: még ebben a parlamenti ciklusban program indul a kultúra fejlesztésére, játszóterek, sportpályák kialakítására.
Ha minden jól alakul, a költségvetési tartalék jelentős része a Magyar falvak programra fordítható jövőre – mondta.
(MTI)
A pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény tartalmazza a pedagógusok nyugdíjba vonulási lehetőségeivel kapcsolatos szabályokat is. Részletesen ismertetjük és elemezzük őket.
A családtámogatási ellátások igénybevétele a szolgálati időre és a nyugdíj összegére is hatással van.
Áttekintjük, hogy a december 1-től hatályos 2024-es minimálbér és garantált bérminimum milyen jövedelmeket, kedvezményeket és közterheket pontosan melyik időponttól és miként érint.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!