Nő a gyod és a diplomás gyed összege is jövőre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Novák Katalin a videóban azt mondta: a gyermekek otthongondozási díja (gyod) a minimálbér szintjére, 200 ezer forintra emelkedik, ami az ápolási díj korábbi összegéhez képest jelentős növekedés. A gyermekgondozási díj (gyed) és a nagyszülői gyed maximális összege bruttó 280 ezer forintra nő - tudatta. A miniszter bejegyzése szerint a diplomás gyed összege is emelkedik: az alapképzésben résztvevők havi 140 ezer forintot, a mesterképzésben résztvevők pedig 182 ezer forintot kaphatnak. Egyes betegségekben - például laktóz intoleranciában, cukorbetegségben vagy cöliákiában - szenvedők…

Novák Katalin a videóban azt mondta: a gyermekek otthongondozási díja (gyod) a minimálbér szintjére, 200 ezer forintra emelkedik, ami az ápolási díj korábbi összegéhez képest jelentős növekedés.

A gyermekgondozási díj (gyed) és a nagyszülői gyed maximális összege bruttó 280 ezer forintra nő – tudatta.
A miniszter bejegyzése szerint a diplomás gyed összege is emelkedik: az alapképzésben résztvevők havi 140 ezer forintot, a mesterképzésben résztvevők pedig 182 ezer forintot kaphatnak.

Egyes betegségekben – például laktóz intoleranciában, cukorbetegségben vagy cöliákiában – szenvedők a minimálbér 5 százalékának megfelelő adókedvezményre jogosultak – írta, ismertetve: jövőre ez havonta 10 ezer forint kedvezményt jelent az érintetteknek.

Novák Katalin hozzátette: az álláskeresési járadék összegének felső határa bruttó 200 ezer forintra nő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. november 3.

A gyermekgondozási díjról röviden

Szakmai videósorozatunk következő részében a gyermekgondozási díj legfontosabb szabályait ismerteti dr. Radics Zsuzsanna Gabriella közgazdasági szakokleveles jogász. Elmondja, kinek és milyen feltételek mellett jár a gyed, milyen típusai vannak, és hogyan lehet keresőtevékenységet folytatni a gyed időtartama alatt.
2020. március 11.

2020. július 1-től hatályba lépő új tb-szabályok – I. rész

A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (új Tbj.) 2020. július 1-én történő hatályba lépésével módosul néhány fontos szabály, ami többek közt érinti a munkavállalókat, a társas vállalkozókat és a feladatukat megbízási jogviszony keretében ellátó személyeket is. Ebben a cikkben bemutatjuk az újonnan bevezetésre kerülő egykulcsos járulékot, továbbá a meghatározott járulékalapot egyéni vállalkozók, és társas vállalkozók tekintetében.
2020. március 17.

2020. július 1-től hatályba lépő új tb szabályok – II. rész

A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (új Tbj.) 2020. július 1-én történő hatályba lépésével módosul néhány fontos szabály, ami többek közt érinti a munkavállalókat, a társas vállalkozókat és a feladatukat megbízási jogviszony keretében ellátó személyeket is. Ebben a cikkben áttekintjük a munkavállalók járulékfizetését, a saját jogú nyugdíjasok munkavégzését, és az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetést érintő változásokat.