Nyugdíjügyintézés új szervezeti formában


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2015. április 1-től új elnevezéssel találkozhatunk a nyugdíjügyintézés során. Míg korábban az ilyen típusú ügyeket a megyei/fővárosi kormányhivatalok nyugdíjbiztosítási igazgatóságánál intézhettük, áprilistól a megyei kormányhivatalok családtámogatási és társadalombiztosítási főosztályait, a fővárosban a kormányhivatal nyugdíjbiztosítási főosztályát kereshetjük fel.


A változás a közigazgatási intézményrendszer korszerűsítésének soron következő lépéseként következett be több elemre is kiterjedően.

2015. áprilisa előtt a fővárosi és megyei kormányhivatalok törzskar és szakigazgatási szervek szerinti belső szerkezettel működtek.

Az integrált kormányhivatali rendszer megvalósulása során ez a szervezeti forma változott meg a jelenlegi módra.

Mindezekkel egyidőben további ügycsoportok is bekapcsolódtak a kormányhivatalok feladatkörébe.

Így került sor többek között a családtámogatási és lakás célú támogatási feladatkör kormányhivatalokhoz történő áthelyezésére is a Magyar Államkincstártól.

A nyugellátások terén jelenleg a következő illetékességi szabályokkal találkozhatunk:

Első fokú eljárás

Általános hatáskörű igazgatási szervként az ügyfelek lakóhelye, tartózkodási helye szerinti megyei/fővárosi kormányhivatalok látnak el nyugdíjbiztosítási igazgatási szervi feladatokat.

(Kivételként Pest megye vonatkozásában Budapest Főváros Kormányhivatala látja el a feladatot.)

HMJ – Hatályos Magyar Jogszabályok három nyelven

Több mint 350 jogszabály, több mint 120 Legfelsőbb Bírósági határozat rendelkező része, a kettős adóztatásról szóló egyezmények jelentős része, több mint 100 Legfelsőbb Bírósági állásfoglalást, több mint 120 Versenytanácsi határozat három nyelven. Az új Jogtáron online módon is elérhető.

Bővebb információ és konstrukciók >>

Itt intézhetjük öregségi nyugdíj igénylésével kapcsolatos ügyeinket, nem nyugdíjasként elhunyt személy után a hozzátartozói nyugellátások (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj) megállapításával kapcsolatos eljárásokat, a 0,5 százalékos mértékű nyugdíjnövelés megállapítása iránti kérelmeket, és az adategyeztetési eljárást, hogy csak a legfőbb eseteket említsem.

Továbbra is egy helyen, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál történik három ügycsoportban az egész ország területére kiterjedő illetékességgel az ügyintézés.

Ennél az igazgatási szervnél történik a nemzetközi vonatkozású nyugdíjügyek, a nyugdíjasként elhunyt személy után igényelt hozzátartozói nyugellátások megállapítása iránti kérelmek, és a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai és hozzátartozói nyugdíjügyeinek intézése.

Itt történik a 0,5 százalékos mértékű nyugdíjnövelés iránti kérelmek elbírálása is, ha a nyugdíjas magyarországi lakó-, vagy tartózkodási hellyel nem rendelkezik, vagy az utolsó jogviszony fegyveres, szolgálati viszony volt.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jogszabályi rendelkezés alapján 2015. január 1-től az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság különös hatáskörű igazgatási szerveként látja el a feladatát.

Másodfokú eljárás

A kormányhivatalok és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által első fokú eljárásban hozott döntések elleni fellebbezések elbírálását másodfokú nyugdíjbiztosítási igazgatási szervként az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság Központja végzi.

A fellebbezéseket továbbra is a határozatot (végzést) hozó első fokú igazgatási szervhez kell benyújtani.

Ügyintézési lehetőség

A nyugdíjügyekkel kapcsolatos ügyintézés az ügyfelek minél komfortosabb kiszolgálása érdekében a lakóhely szerinti nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek mellett a tartózkodási hely szerinti nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél is történhet.

Ez a lehetőség mind az ügyfélszolgálatok személyes igénybevétele során, mind a levélben, postai úton történő kapcsolattartásra kiterjed.

Már az igénybejelentő lap kitöltése során, az erre vonatkozó rovatnál mód van a tartózkodási hely szerinti ügyintézés jelölésére.

Meghatározott ügytípusoknál a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek ügyfélszolgálatán kívül lehetőség van a Kormányablakoknál történő ügyintézésre is.

Az ország egyre több pontján működő Kormányablakoknál mind többféle közigazgatási ügy intézése lehetséges, a nyugdíjügyekkel kapcsolatban is találunk ilyen lehetőségeket.

Így mód van kérelem benyújtására, bejelentés megtételére, a nyugdíjfolyósításhoz kapcsolódó bejelentési kötelezettségek teljesítésére.

Ennek keretében a személyi adatokban történt változás, külföldi tartózkodás, szabadságvesztés töltése, keresőtevékenység folytatása a nyugdíjas elhalálozása a Kormányablakoknál is bejelenthető.

Itt is intézhetjük a kivételes nyugellátás emelés és egyszeri segély kérésével kapcsolatos ügyeket, a szükséges nyomtatvány kiadása, a kitöltött nyomtatvány átvétele és a feldolgozó szervhez történő továbbítása történik itt.

A cégek jogutód nélküli megszűnésével kapcsolatos eljárásban a felszámolók, végelszámolók Kormányablaknál is benyújthatják a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítéséről szóló igazolás kiadása iránti kérelmet.

Intézhetjük itt a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban szerelő adatainkba történő betekintési jog gyakorlása iránti kérelem nyomtatvány beszerzését, a kitöltött nyomtatvány benyújtását.

A Kormányablakok fenti ügycsoportban átvett kérelmeket és mellékleteiket továbbítják az azok feldolgozására jogosult nyugdíjbiztosítási igazgatási szervekhez.

Különleges lehetőség – nemzetközi nyugdíjtanácsadó nap

A nyugdíjügyek egyre növekvő hányada nemzetközi érintettségű, sokan rendelkeznek magyar szolgálati idejük mellett más országban szerzett szolgálati idővel is.

Ezeknek a személyeknek rendkívül kedvező ügyintézési lehetőség a nemzetközi nyugdíjtanácsadó napok igénybevétele.

Ezen a szakmai rendezvényen Magyarország és egy partnerország nyugdíjbiztosítási intézményeinek szakemberei közösen fogadják a két országban szolgálati időt szerzett ügyfeleket.

A tanácsadó napon folyamatban lévő nyugdíjügyben tájékoztatás, új nyugdíjkérelem benyújtása és általános tájékoztatás vehető igénybe.

A nemzetközi nyugdíjtanácsadó napok idejéről és helyszínéről az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján találunk információt.

Magyarország 2015-ben német, osztrák, szerb, szlovák nyugdíjbiztosítási igazgatási szervekkel tart közös nyugdíjtanácsadást Budapesten, illetve a kijelölt megyei helyszíneken.

A tanácsadásra előzetesen időpont foglalható a tájékoztató felhívásokban megjelöltek szerint.

A nyugdíjtanácsadó nap rendezvény bevezetése óta több ezer ügyfél vette igénybe ezt a szolgáltatást.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.