Patthelyzet a nyugdíjreform miatt Franciaországban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem rajzolódott ki kompromisszum hétfőn Franciaországban a kormány és a nyugdíjreform ellen második hete sztrájkoló szakszervezetek között, és a patthelyzet miatt akár az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a vasúti és a városi közösségi közlekedést lebénító munkabeszüntetés.

Jóllehet a sztrájkolók száma valamelyest csökkent a tiltakozás kezdete óta, a párizsi közlekedésben nem volt érezhető javulás hétfőn, miután a sofőrök és a mozdonyvezetők vesznek részt legnagyobb arányban a munkabeszüntetésben: mintegy kétharmaduk sztrájkol.

A metróvonalak többsége továbbra is zárva tart, a külvárosi vonatok jelentős fennakadásokkal közlekednek, a buszoknak mintegy a fele indult el. A főváros körüli körgyűrűn csaknem 630 kilométeres dugó alakult ki a reggeli órákban, dupla annyi, mint amennyi reggelenként megszokott. A szuperexpresszek (TGV) harmada, a regionális vonatok negyven százaléka közlekedett.

Miután a patthelyzet miatt egyre inkább úgy tűnik, hogy az év végi ünnepek alatt is folytatódhat a sztrájk a közlekedésben, a tiltakozók és a kormány egymást vádolják az ország lebénításával.

A felmérések azt mutatják, hogy a franciák szerint a kormányt terheli a felelősség a kialakult helyzet miatt, a többségük támogatja a tiltakozást, ugyanakkor 55 százalékuk azt szeretné, ha a sztrájkot felfüggesztenék a szakszervezetek az ünnepek idejére.

„Ha a kormány visszavonja a tervezetet, komolyan tárgyalhatunk arról, hogyan javítható a nyugdíjrendszer, és minden rendben lesz. Egyébként viszont a sztrájkolók döntik el, hogy mit kell tenniük a továbbiakban” – mondta Philippe Martinez, a sztrájkot meghirdető legradikálisabb szakszervezet, a CGT vezetője egy hétfői interjúban.

„Sztrájkolni legitim, de tiszteletben lehet tartani az olyan pillanatokat, mint az év végi ünnepek, amikor mindenki hazatér a családjához” – mondta Elisabeth Borne közlekedési miniszter a France2 közszolgálati televízióban, „felelőtlenséggel” vádolva azokat, akik „elrontják a franciák szabadságát”.

Keddre a szakszervezetek újabb országos tiltakozónapot hirdettek, és az elmúlt két hétben harmadik alkalommal utcára hívják a tiltakozókat, miután a kormány kitart a jelenlegi 42 féle nyugdíjrendszer egységesítése mellett.

A legnagyobb ellenállást a tiltakozók részéről az váltja ki, hogy bár a jelenleg érvényes 62 éves nyugdíjkorhatárt a kormány nem akarja módosítani, de a pontrendszerrel arra késztetné a franciákat, hogy tovább dolgozzanak, s a teljes összegű nyugdíjjogosultsághoz a 64 éves kort jelölte meg. Ugyanakkor 64 éves kortól mindenkit alanyi jogon megilletne egy 1000 eurós minimál nyugdíj. A minimál nyugdíj jelenleg nem éri el a 700 eurót.

A legnagyobb francia szakszervezet a CFDT reformpárti, és elviekben támogatja a nyugdíjrendszerek egységesítését, de a főtitkár Laurent Berger úgy vélte, a kormány „átlépte a határvonalat” azzal, hogy 64 évre emelte a teljes jogosultság idejét, ezért csatlakozott a munkabeszüntetéshez, s a keddi tiltakozónapot valamennyi szakszervezet együtt rendezi.

A kormány jelezte: készen áll további tárgyalásokra, de újabb egyeztetés csak a keddi tiltakozónap után, szerdán vagy csütörtökön várható. A válság feloldása azért is nehéznek érkezik, mert a szociális partnerekkel két éve egyeztető Jean-Paul Delevoye kormánybiztos helyzete meggyengült, amióta érdekellentéttel gyanúsították meg a be nem jelentett jövedelmei miatt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 9.

Nyugdíj: hogyan kérhető az évek összeszámítása?

Az évek „összeszámítása” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból történő adategyeztetési eljárás során a jogszabály által előírt időpontban, de nincs akadálya annak sem, hogy valaki ezt korábban kérje. A kérelem évente csak egyszer nyújtható be.