Sokakat kizárhat az ingyenes egészségügyi ellátásból a kormány javaslata


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Eddig az egészségügyi szolgáltatási járulékot kötelezett nem fizetőket ellátták, s csak utólag hajtották be rajtuk az elmaradt járulékokat. A kormány javaslata szerint viszont ki kellene fizetniük az ellátás költségeit.

A most parlament előtt lévő, a társadalombiztosítási ellátásokról szóló törvénytervezet szerint három havi tartozás (ez jelenleg 22500 forint) után érvénytelenítenék az adós taj-számát – fedezte föl a Népszava a javaslat egyik fontos elemét, amely eddig elkerülte a figyelmet.

A javaslat elfogadása azzal járna, hogy az illető ezt követően nem juthatna térítésmentesen közfinanszírozott egészségügyi ellátáshoz, támogatott gyógyszerhez. A változás mintegy 100 ezer embert érinthet, most ugyanis ennyien fizetnek egyéni szolgáltatási szerződés keretében havi 7500 forintos járulékot. A javaslatban a visszaélések visszaszorításával indokolták ezt a lépést. Most mások mellett például azoknak a diákoknak kell ilyen egyéni járulékfizetői szerződést kötniük, akik befejezték az iskolát, de még nincs munkájuk, vagy azoknak a nőknek, akik főállású feleségek, vagy fizetés nélküli szabadságukat töltik. Azokra is vonatkozik a változás, akik két munkahely között vannak és az utolsó munkában töltött napjuk óta több mint 45 nap telt el – írja a Népszava.

(Jár azonban az ellátás továbbra is akkor, ha az állásukat vesztők munkanélküliként regisztrálják magukat, ám ha utóbb kikerülnek a „rendszerből”, és már az aktív korúak ellátását sem kapják, akkor bizony már nem jár. Nekik ebben az esetben jelenleg is szolgáltatási járulékot kell fizetniük)

A Népszava úgy értesült egy társadalombiztosítási szakértőtől, hogy akiknek járulék-tartozás miatt felfüggesztik a taj-számát, azok az egészségügyi jogviszony ellenőrzéskor az eddigi piros helyett úgynevezett barna lámpát kapnak. Míg korábban a piros lámpa csak figyelmeztetés volt arra, hogy tisztázni kell az adóhatóságnál a rendezetlen jogviszonyt, azaz csak az elmaradt járulékot kellett befizetni, addig a barna azt jelenti, hogy „egyéb okból” érvénytelen a biztosítás és csak készpénz-fizetés ellenében kaphatnak orvosi ellátást. Gyógyszert is támogatás nélkül teljes áron válthatnak ki a patikában. Hasonlóan járnának azok is, akik egyszerre két országban is fenntartják a társadalombiztosítási jogosultságukat. A szabályok szerint egy embernek csak egy országban lehet biztosítása. Így aki külföldön vállal munkát, abban az országban jogosult a társadalombiztosítási ellátásokra, ahol dolgozik. Itthon ki kell jelentkeznie. Ám ezt sokan nem teszik meg, ha elmennek más országba dolgozni, hanem kiváltják az új lakhelyük szerinti biztosítást és Magyarországon pedig havonta fizetik egyéni szerződés keretében az egészségügyi szolgáltatási díjat. Egyelőre az érintettek azért nem buktak le, mert nincs egységes európai informatika rendszer.

Ám a jövő júliustól hatályos társadalombiztosítási törvény bezárná az érintettek számára ezt a kiskaput. A javaslat szerint, akiről bármikor bebizonyosodik, hogy több országban is fenntartotta a biztosítási jogviszonyát, annak a Magyarországon igénybe vett orvosi ellátás költségeit utólag meg kell térítenie. Az E-Alap rendszeréből gyűjtik össze, hogy hol, mikor, milyen orvosi, vagy egészségügyi közszolgáltatást vett igénybe, és az adóhatóság adóként behajtja rajta – írja a lap.

(Népszava, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2019. szeptember 18.

Szolgálati idő beteg gyermek esetén

A  beteg hozzátartozó, különösen a beteg gyermek tartós, személyes ápolása testileg, lelkileg igen  nagy feladat, mindemellett az otthon gondozás, ápolás a szülő anyagi helyzetét, és későbbi nyugdíja összegét is érintheti.
2019. október 2.

Társadalombiztosítási alapok

A társadalombiztosítási ellátások egy cég képviselőjeként és magánszemélyként is érintenek bennünket. Az RSM blog sorozata a társadalombiztosítás szerteágazó egységeivel foglalkozik.