Szlovákia is nekiment a magánpénztáraknak
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Csökken a szlovákiai nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét képező magánnyugdíjpénztárakba kerülő járulékok aránya és önkéntessé válik az abba való belépés – közölte a Munka-, szociális és családügyi tárca.
A nyugdíjbiztosítási rendszer 2005-ös reformja alapján Szlovákiában a biztosítottak után a bruttó bérből számított járulékalap 28,75 százalékát fizetik be nyugdíjbiztosítási járulékként. Ezt az összeget a munkaviszonyban állóknál részben a munkavállaló, részben a munkaadó fizeti. A befizetett járulék több mint kétharmada (a járulékalap 19,75 százaléka) a nyugdíjbiztosítási rendszer állami, első pillérébe folyik be, a fennmaradó rész (jelenleg 9 százalék) pedig a második pillérbe, vagyis a magánnyugdíjpénztárakban vezetett számlákra kerül.
A módosítás alapján ez a 9 százalék négyre csökken, a fennmaradó rész pedig az első pillér bevételeit növeli majd. A módosítás lehetővé teszi, hogy a magánnyugdíjpénztárak tagjai a 4 százaléknyi járulékösszeget – saját költségükre – tetszőleges mértékben tovább emeljék, ám adóalapjuk csökkentésénél csak legfeljebb további 2 százalékot írhatnak jóvá.
A magánnyugdíjpénztárak ügyfeleit érintő másik jelentős módosítás abban eszközöl változtatásokat, hogy míg jelenleg minden pályakezdőnek kötelezően be kell lépnie a nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérébe, a változtatást követően ez önkéntes alapúvá válik, és a belépést 35 éves korig teszi lehetővé.
A jelenlegi modell fenntarthatatlan, mert évről évre nő a nyugdíjbiztosítási rendszer deficitje – indokolja döntéseit a Fico-kabinet. A magánnyugdíjpénztárak tagjainak megtakarításai az inflációval korrigálva több mint 11 és fél százalékkal érnek kevesebbet, mint 2005-ben . teszik hozzá.
(Forrás: MTI)