TB-kifizetőhelyek – adatszolgáltatás, adategyeztetés, jogorvoslat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A havi, papíralapú adatszolgáltatások elektronikus kiváltását teszi elérhetővé a Kormányhivatal azzal, hogy a „Társadalombiztosítási kifizetőhely által folyósított ellátások elszámolása” elnevezésű nyomtatványt az érintett foglalkoztatók Cégkapun keresztül is megküldhetik.

Mindez azon gazdálkodó szervezetek esetén lényeges, amelyek Cégkapu használatára kötelezettek, ugyanis az adatszolgáltatást a munkáltató kizárólag saját Cégkapujáról intézheti. A kulcsszó tehát a saját Cégkapu! Olyan Társaságok esetében, ahol a társadalombiztosítási feladatok ellátásáért egy partnercég felel, az a saját azonosítójával nem küldheti el a szerződött ügyfele adatszolgáltatását.

Azon egyéni vállalkozók, akik Társadalombiztosítási kifizetőhelyet működtetnek, szintén a saját ügyfélkapujukról adhatják be a nyomtatványt. Ebből következik, hogy azok, akik a Cégkapu használatára nem kötelezettek az EB20 nyomtatványt továbbra is postai úton küldhetik be.

Az EB20-as nyomtatványok elektronikus úton történő beküldéséhez természetesen szükséges az e-Papír szolgáltatás használata, a https://epapir.gov.hu weboldalon keresztül. Ha megtörtént az azonosítás, akkor már csak egy pár beállítás következik és digitális úton küldhetjük az adatokat.

Társadalombiztosítási kifizetőhelyek elektronikus adatszolgáltatása lépésről-lépésre

  • Kiválasztjuk a „Cégkapuból küldve szeretnék e-Papírt benyújtani” menüpontot.
  • Megadjuk a Társaság nevét és az adószám első 8 számjegyét.
  • A Témacsoportnál kiválasztjuk a „Kormányhivatali ügyek”-et és az Ügytípusnál az „Egészségbiztosítási pénztári feladatok” pontot.
  • Végezetül beállítjuk a címzettet és a levél tárgyát .

Figyelem a levelet még nem küldjük el, előbb csatolmányként fel kell tölteni a kitöltött EB20, illetve kiegészítésként, ha szükséges az EB20-M1 jelű nyomtatványokat!

A veszélyhelyzetre tekintettel meghosszabbított TB ellátások adatjelentése

A Kormány által kiadott 59/2020. (III. 23.) rendelet értelmében meghosszabbításra kerültek 2020. március 11-től az alábbi ellátások: gyermekgondozási díj, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermeknevelési támogatás. Ezen TB ellátásokra tekintettel plusz adatszolgáltatást kell teljesíteniük a társadalombiztosítási kifizetőhelyeknek, hogy a kifizetett ellátásokat ellenőrizni lehessen.

A kormányhivatal részére megküldendő táblázatban a gyermekgondozási díjban részesülőkre vonatkozó adatokat fel kell tüntetni, például: jogosult és eltartott (akire az ellátást folyósítják) TAJ-számait, a rendelet óta kifizetett bruttó havi díj összegét és ezek naptári napjainak számát, valamint a gyermekgondozási díj jogcímének megnevezését. A kiegészítő adatszolgáltatást a tárgyhónapot követő hónap 15-ig kell megküldenie a munkáltatónak a székhelye szerinti illetékes szerv részére, a kifizetőhelyi statisztikákat fogadó e-mail címre. Az adatjelentésre akkor is szükség van, ha az adott hónapban nem történt ilyen kifizetés!

Bővült a passzív jogon folyósítható ellátások köre, ugyanis 2020. január 1-től a nagyszülői gyermekgondozási díj és az örökbefogadói díj esetében is folyósítható az ellátás a munkaviszony megszűnését követően. Előbbi ellátással nem a TB kifizetőhelyeknek kell foglalkozniuk, mivel nagyszülői gyermekgondozási díjat csak az illetékes egészségbiztosítási szerv állapíthat meg és folyósíthat. Ugyanakkor Az örökbefogadói díj esetén a kifizetőhelynek jelentési kötelessége van, ha az általa kiutalt ellátás passzív jogon történik. Erről elektronikusan jelentést kell küldeni, amelyet a TB kifizetőhely a passzív időszak kezdetét követően 8 napon belül köteles megküldeni, majd a passzív időszak lezárultát követően, 8 napon belül az adatszolgáltatást meg kell ismételni.

Változott a jogorvoslati rendszer

Változott a jogorvoslati rendszer 2020. március 1-től az Ebtv. 76. §-át és a Vhr. 49/B. §-át is hatályon kívül helyezték. Tehát az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásokkal, az üzemi balesetekkel és a baleseti táppénzekkel kapcsolatban fellebbezési lehetőség nincs!

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (továbbiakban Ákr.) alapján az ügyfelek közigazgatási pert kezdeményezhetnek 114. § (1.),amit a foglalkoztató székhelye szerint illetékes egészségbiztosítási szerv ellen kell megindítani, ha a határozatot vagy végzést társadalombiztosítási kifizetőhely hozta! Az ügyfél keresetlevél formájában tud az általa vitatott döntéssel szemben fellépni, amelyet a kifizetőhelyhez kell benyújtani, 30 napos határidővel. A TB kifizetőhelynek a hozzá beküldött keresetlevelet az ügy egyéb irataival együtt továbbítania kell az illetékes kormányhivatal felé.

A TB kifizetőhelyek nem mérlegelhetnek, ha a 30 napot meghaladóan kapják kézhez a keresetlevelet, kötelességük azt akkor is azonmód továbbítani! Azonban lehetőség van arra, hogy a keresetlevél beérkezését követően a kifizetőhely a korábban meghozott döntését felülbírálja és annak esetleges jogszabálysértő részét módosítsa, vagy visszavonja. Ugyanakkor a keresetlevelet ettől függetlenül is továbbítani köteles.

Azon ügyfeleket, akiknél a hatósági eljárás még 2020. február 29-ét megelőzően megkezdődött, vagy 2020. február 29-én megindult, még megilleti a fellebbezési jog!

A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM Hungary bérszámfejtési vezetője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 25.

Így lehet öregségi nyugdíjba vonulni

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.

2024. március 21.

 Egyre nagyobb az adatvezérelt döntések jelentősége az egészségügyben

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság idén már 22. alkalommal szervezi meg az Adatvezérelt egészség és kiberbiztonság konferenciát. Az idei csúcstalálkozó a mesterséges intelligenciára (MI), az egészségügy informatikai és kiberbiztonsági kihívásaira fókuszál – olvasható az Adó Online-hoz eljuttatott közleményben.

2024. március 20.

Rétvári Bence: folytatódik az újszülöttek SMA-szűrése

Tizennégy hónapos tesztidőszak után folytatódik az újszülöttek és csecsemők SMA-szűrése, a költségvetés e célra idén 450 millió forintot biztosít – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár szerdán a Bethesda Gyermekkórházban.