Van már magyar szabályozás hard Brexit esetére


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés egyhangúlag, 168 igen szavazattal elfogadta egyes törvények Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Európai Unióból történő rendezetlen kilépése esetére szükséges módosítását.

A Trócsányi László igazságügyi miniszter által beterjesztett törvény nyolc jogszabályt – köztük foglalkoztatási, nyugdíjjal, egészségbiztosítással kapcsolatosakat – módosított.

A kilépés után az Egyesült Királyság állampolgárai harmadik országbeli állampolgároknak minősülnek, megállapodás hiányában pedig tagállami hatáskörré válik a kilépés előtt tartózkodási jogot szerzettekre vonatkozó jövőbeni szabályozás kialakítása.

A most elfogadott jogszabállyal megteremtették annak a lehetőségét, hogy a kilépés előtt a szabad mozgás és tartózkodás jogát élvezők a kiválás után is Magyarországon tartózkodhassanak kedvezményes szabályozás keretében. A brit állampolgárok és családtagjaik 3 év előzetes tartózkodást követően nemzeti letelepedési engedély megszerzésére lesznek jogosultak a lakhatásra, megélhetésre és egészségügyi biztosításra vonatkozó feltételek vizsgálata nélkül.

A képviselők lehetővé tették, hogy a Brexit előtti jogszerzés esetén az ellátásokat továbbra is a szociális uniós rendeletek követelményeinek megfelelően folyósítsák, azaz az Egyesült Királyságba történő közvetlen nyugdíjfolyósítás lehetőségét is választhatja a jogosult.

A törvény a rendezetlen brit kilépés időpontjában lép hatályba, életbe lépésének napját a külügyminiszter az időpont ismertté válását követően a Magyar Közlönyben haladéktalanul közzétett egyedi határozatával állapítja meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. március 14.

Brexit: csak az világos, mit nem akarnak a brit képviselők

Elutasította szerdán a londoni alsóház annak a lehetőségét, hogy az Egyesült Királyság bármikor, bármilyen körülmények között a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodás nélkül lépjen ki az Európai Unióból. Ugyanakkor mindeddig a képviselők nem támogatták a brit kormány által kialkudott Brexit-egyezményt sem.
2019. március 11.

Brexit: számítsunk a legrosszabbra, reménykedjünk a legjobban!

Az új népszavazástól kezdve a brit kizuhanásig széles a skála a lehetséges forgatókönyvek között, az Európai Bizottság mindenesetre tájékoztató kampányt indított, hogy felkészítse a vállalkozásokat a március 29-i „radikális szétválásra”.