A Microsoft felszámolná a zombihálózatokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az egész világra kiterjedő hadművelet vette kezdetét a Microsoftnál több olyan zombi hálózat (botnet) felszámolására, amely felelős több száz millió dollár értékű lopásért.


Az amerikai informatikai cég pénzügyi szervezetekkel együttműködve dolgozik a Zeus nevű trójai faló támogatta botnetek megbénításán – írta internetes kiadásában a BBC brit közszolgálati adó, amely szerint a Microsoft az eddigi legátfogóbb akciót indította útjára a zombi hálózatok kiirtására.

„Kiberbűnözők több száz, a Zeus variánsait használó zombi hálózatot építettek ki” – jegyezte meg blogjában a Microsoft digitális bűnözést figyelő egységének egyik magas rangú képviselője, hozzátéve hogy a b71 nevű akció révén igyekeznek gátat szabni az eddig mintegy félmilliárd dollárnyi kárt okozó zombi hálózatoknak.

A Sophos Lab nevű biztonsági cég ugyanakkor arról számolt be, hogy a nagyszabású támadás ellenére nem lát „jelentős zavart” a zombi hálózatok tevékenységében.

A Microsoft becslései szerint világszerte 13 millió olyan számítógép van, amelyet megfertőzött a Zeus vagy annak egyik változata. A zombi hálózat olyan gépekből áll össze, amelyeket „eltérítettek”, vagyis a hackerek illegális tevékenységre tudják használni.

(forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.