Átírta a szabályozás a telefonálási szokásokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A roamingdíjak eltörlése alaposan megváltoztatta a telefonhasználati szokásokat az Európai Unión belül, az utazók a korábbinál jóval többet interneteznek és telefonálnak külföldön a barangolási díjak júniusi megszüntetése óta – derül ki az Eurobarometer kedden közzétett gyorsjelentéséből.


A felmérés szerint az európaiak nagy többsége ismeri a június 15. óta hatályos új szabályokat, több szolgáltató is arról számolt be, hogy nyáron a tavalyi évhez képest megtöbbszöröződött az adatforgalom az utazóknak köszönhetően. A roaminghívások növekedése, bár nem ilyen kiemelkedő, szintén jelentős.

Az EU-n belül utazók körében kétszeresére (15 százalékról 31 százalékra) nőtt azok aránya, akik külföldön is olyan gyakran mobilneteznek, mint otthon. A felére csökkent ezzel párhuzamosan a külföldön sosem mobilnetezők aránya (42 százalékról 21 százalékra), és azoké is, akik külföldön kikapcsolják a telefonjukat (12 százalék a korábbi 20 százalék helyett).

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

Ugyanakkor a felhasználók 60 százaléka az otthonihoz képest továbbra is visszafogja külföldi mobiltelefon-használatát az EU-n belül – mutattak rá a közvélemény-kutatásban.

„Ez újabb példa arra, hogy az EU ténylegesen javítja az európai polgárok életét. A többletdíj nélküli roaming működik: az ügyfelek szeretik, a fogyasztás nő, a mobilszolgáltatások iránti kereslet igen magas az unión belüli utazások során. Fogyasztók és szolgáltatók számára egyaránt előnyös” – mondta Mariya Gabriel digitális gazdaságért felelős uniós biztos.

Andrus Ansip digitális egységes piacért felelős uniós biztos pedig arról számolt be, hogy a szolgáltatók a többletkereslet miatt hálózati beruházásokba kezdtek.

 

 

 

 

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.