Gyorsan beköszönt a táblagépek korszaka
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2016-tól több táblagépet vásárolnak majd, mint laptopot – áll az NDP tanulmányában. A forgalom kétharmadát Európában, Észak-Amerikában és Japánban bonyolítják majd.
Az NPD fogyasztás- és kereskedelemkutató vállalat felmérése szerint a következő években a táblagépek lesznek a hordozható készülékek piacán a „növekedés motorjai”.
Míg a hordozható számítógépek eladásai 2012 és 2017 között 208 millióról 393 millióra nőnek, a táblagépeké ugyanakkor 121-ről 416 millióra. Az eladásokat az észak-amerikai, japán és nyugat-európai jelentős kereslet növeli, ezek az országok a forgalom 66 százalékát teszik ki 2012-ben, és a következő években is 60 százalék körüli arányban részesednek az eladásokból.
A cég szerint a táblagépek piacán az Apple iPad készüléke a piacvezető: májusban az Apple piaci részesedése 62,8 százalékos volt, őt követte a Samsung 7,5 százalékkal. Az Apple két további versenytársa, a Microsoft és a Google júniusban mutatta be saját táblagépét.
(Forrás: MTI)