Hódítanak az okosmobilok – infografika
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az okostelefonosok többsége a mobiljával fekszik, s azzal is kell. A köztes időben pedig immár kétmillióan neteznek is a készülékükkel. Az InfoTandem infografikája.
A hazai okostelefon-tulajdonosok 28 százaléka sohasem távolodik el a készülékétől egy méternél messzebbre. A többség éjszaka is maga mellett tartja a mobilját (a megkérdezettek 58 százaléka nyilatkozott így), háromnegyedük pedig egyáltalán nem kapcsolja ki azt. Az eNET és a Telekom által jegyzet Jelentés az internetgazdaságról című friss kutatásból származó adatok egyértelműen alátámasztják tehát, hogy az okostelefon a használói számára nálunk is a mindennapi élet szerves része, nélkülözhetetlen kelléke lett.
Az októberi – mintegy ezer fős mintán végzett – felmérés eredményeiből az is jól látszik, hogy okostelefonozás és internetezés egyre inkább átfedésbe kerülnek egymással. Egyfelől, mára a felnőtt netezők 67 százaléka, 3,3 millió ember egyúttal az okostelefon-használók táborát is erősíti (a bővülés dinamikus: az említett arány az elmúlt két évben 20 százalékponttal ugrott meg). Másfelől, e kör tagjai közül 60 százaléknyian, azaz 2 millióan immár mobilinternetet is használnak (s közülük tízből négyen 4G szélessávú szolgáltatással kapcsolódnak a hálóhoz).
A wifi igénybevétele az okostelefont birtokló felnőtt netezők körében gyakorlatilag általánosnak tekinthető, elérte a 90 százalékot. Ugyanilyen arányban töltenek le a felhasználók több-kevesebb gyakorisággal különféle alkalmazásokat a készülékükre. A legnépszerűbbek érthető módon az ingyenes appok. Olyannyira, hogy fizetős alkalmazásokkal a válaszadók kétharmada egyáltalán nem foglalkozik.
A nemcsak letöltött, hanem valóban használt appok közül a térkép és navigáció tarol, a maga 69 százalékos arányával. A kommunikációt – például e-mailes kapcsolattartást – szolgáló megoldások és a játékok valamivel 60 százalék fölötti súlyt képviselnek, de nem sokkal maradnak el tőlük a közösségi média használatát lehetővé tevő alkalmazások sem.