Idén legal technology díjjal bővül a Wolters Kluwer Jogászdíja!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Többször foglalkoztunk már azzal a megkerülhetetlen jelenséggel, hogy a technológiai innováció bizony utolérte a jogi szakmát is. A jogi innováció azonban már nemcsak a jövő zenéje: a jogi technológia területén megvalósított konkrét, kézzelfogható teljesítményt kell felmutatnia annak, aki a Wolters Kluwer Jogászdíj idén bevezetett legal technology kategóriájában szeretne pályázni.


A jogi szakmát érintő innovációs nyomásra az ügyvédi irodáknak is reagálniuk kell. Az ügyfelek évről évre több és jobb szolgáltatást szeretnének minél olcsóbban megkapni a jogászoktól. A magas hozzáadott értékű munkákat le kell választani a repetitív, időigényes és speciális szaktudást nem igénylő munkákról. Utóbbira klasszikus példa egy tranzakció esetén az összeolvadni kívánó társaságok átvilágítása (due diligence), ahol az érintett cégek sokszor több tízezer oldalnyi dokumentumát jogászok vizsgálják át csontvázak után kutatva. A dokumentumok 95%-a végül teljesen érdektelennek bizonyul, de előre nem lehet tudni, hogy melyikben rejtőzik egy veszélyes opciós jog, vagy esetleg készfizető kezesség vállalása.

Tóth Gábor, a Wolters Kluwer Hungary vezérigazgatója

Az ilyen típusú munkákban segít például az iManage algoritmusa, ami automatikusan rendszerezi, átnézi és kivonatolja az adatszobába feltöltött dokumentumokat, értékes munkaórákat spórolva az ügyvédnek és értékes óradíjakat megtakarítva a megrendelőnek.

Az ilyen alkalmazásokat fejlesztő programozók szorosan együtt kell működjenek az ügyvédekkel, a két szakma kapcsolata a jövőben bizonyosan egyre mélyülni fog.

Ennek a trendnek az úttörőjeként a Wolters Kluwer a Jogászdíj nívós eseménysorozat keretében idén meghirdette a legal technology díjat, amire egyénileg és csapatban is lehet pályázni. Utóbbi esetben a legalább egy tagnak jogásznak kell lennie, azonban mellettük más szakmák képviselői is részét alkothatják a csapatnak. A pályázatra benevezhető bármely, a jogászi munkát támogató, annak minőségét javító, készre fejlesztett és 2018. október 10-éig piacra is vezetett új vagy jelentős mértékben megújított technológiai megoldás.

A Jogászdíj célja, hogy a jogi munka sokrétűségére és a kiváló jogászi teljesítményre hívja fel a szakma és az ügyfelek figyelmét. Az idén bevezetett legal technology díj kiváló lehetőség a jogi munkát támogató algoritmusok fejlesztőinek, hogy megoldásaikat bemutathassák a jogászvilágnak.

A díjátadónak a Várkert Bazár exkluzív környezete ad helyet, az est házigazdája Krizsó Szilvia lesz.

A nevezési feltételek itt olvashatók, a pályázatokat pedig itt lehet benyújtani 2018. október 10-éig.

 


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.